A 21. század csodái 4. rész - Gigantikus épületek

 

Melyik a világ legmagasabb építménye? Ha az interneten nézel utána, hamarosan észreveszed, hogy a legnagyobb építmények ma mind az arab országokban és a Távol-Keleten épülnek. De a keresés közben az is biztosan feltűnik majd, hogy ezek az országok az épelméjűség határát súrolva versenyeznek, melyikük tudja a világ legmagasabb és lehetőleg legdrágább épületét felépíteni. Bemutatjuk a jelenlegi állást. Ez azonban semmiképp sem tekinthető végeredménynek, hiszen már most terveznek, sőt kiviteleznek a jelenlegieknél is nagyobb felhőkarcolókat.

 

A legmagasabb szálloda

Mekka városában, Szaúd-Arábiában található, Abrádzs al-Bajt a neve. 601 méter magas, 120 emeletes, ráadásul egy domb tetején áll, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az arabok leghíresebb zarándokhelyére, a Nagy Mecsetre.

 

  

 

A hatalmas komplexum, több torony összeépítésével készült. Ma ez a világ legmagasabb szállodája. De rekordtartó abban is, hogy itt van a világ legmagasabban levő toronyórája, állítólag már 25 km-es távolságból is lehet látni. Az óra számlapjának az átmérője 46 méter. Az Abrádzs al-Bajt a világ legnagyobb alapterületű épülete is egyben, akkora, hogy a mekkai zarándoklatok idején egyszerre akár több tízezer vendéget képes fogadni.

 

 

A Sanghaj torony

A Shanghai Tower jelenleg a második legmagasabb épület a világon, 632 méter magas és 121 emeletes. Kína legfontosabb gazdasági központjában, Sanghaj városában áll több szupermagas felhőkarcoló társaságában. Ám kétségtelen, ez a frissen átadott épület a legszebb és leghivalkodóbb ékköve a városnak.

 

  

 

Összesen 106 lift működik benne. Köztük van a világ leggyorsabb liftje, amely másodpercenként 5-6 emeletet képes megtenni. A tornyot teljes egészében üvegfelület borítja. A kilátószintről, de már a magasabb szinten fekvő emeletekről is fantasztikus panoráma nyílik az egész városra. Az épület alatt hatalmas parkolóház található, amely 1800 autónak biztosít kényelmes parkolóhelyet.

 

 

A világ legmagasabb épülete

A Burdzs KalifaDubajban, a sivatag közepén áll. A 160 emeletes, 828 méter magas kecses monstrum mellett minden egyéb épület valósággal eltörpül. (Az épület méreteinek megértéséhez kattints ide!)Építése 2004-ben kezdődött, és az országban uralkodó szélsőséges időjárás miatt kicsit tovább tartott a tervezettnél, de így is mindössze hat év alatt elkészült.

 

     

 

A sokszor tomboló heves szélviharok miatt a felhőkarcolónak óriási erőhatásokat kell kibírnia. Nem véletlen, hogy burkolata alumíniumból és rozsdamentes acélból készült. Jórészt irodák találhatók benne. A 45. és 108. szintek között viszont kizárólag méregdrága luxuslakásokat alakítottak ki. Természetesen kilátó is található a hatalmas komplexumban (ha ki akarsz nézni belőle, kattints ide!), méghozzá a 123. és 124. emeleten.

 

 

Tudtad?

Száz évvel ezelőtt a hatemeletesnél magasabb épület még ritkaságszámba ment. A magas házak építésének még nem ismerték a technikáját, nem volt hozzá elég erős építőanyag, de a felvonó vagy a vízpumpa is gondot jelentett. A vizet 50 méternél magasabbra már csak nehezen tudták felnyomatni.  Évtizedekig a New York-ban álló Empire State Building volt a világ legmagasabb épület, ami 381 méter magas, és egy év alatt építették meg rohamtempóban 1931-ben.