Királyos regék - Szent László kútja

 

László király roppant szigorú, de igazságos uralkodó volt. Kemény kézzel tett rendet a korábbi években szétzilállódott országban. Új törvényeket hozott. A törvények szerint kegyetlenül megbüntettek mindenkit, aki nem tartotta tiszteletben más tulajdonát. Mégis igen tisztelték őt az alattvalók.

Elismerték nagy erejét, bátorságát és ügyességét a csatában, de azt is, hogy bölcsen uralkodott. Tetteit évszázadok múltán emlegették, legendákat meséltek róla. Emlékére a későbbi magyar királyok a pénzeikre, az aranyforint hátoldalára is Szent László képét verették.

Szent László király Nyitra városában halt meg. Mikor halálának híre elterjedt, mély gyászba borult egész Magyarország. A nagy király úgy rendelkezett, hogy holttestét Nagyváradra vigyék, s ott helyezzék örök nyugalomra a templomban. De nagy nyári meleg volt akkor, és a főemberek tanácskozni kezdtek, hogy abban a melegben a hosszú utat hogyan bírná ki a tetem. Végül úgy döntöttek, inkább Székesfehérvárra viszik, hiszen a többi magyar király is ott nyugszik. Csakhogy útban Székesfehérvár felé egyik éjjel eltűnt a szekér. Reggel a halottkísérők sehol sem találták. Végre rábukkantak a Nagyvárad felé vezető úton. De halljatok csodát! Nem ám az állatok húzták a szekeret, hanem Isten angyalai taszították. Ezt látva, a halottkísérők minden kétkedés nélkül Nagyváradra vitték a nagy király testét, és ott temették el a templomban.

 

  

 

Szent László kútja

Mikor Szent László király a menekülő ellenség nyomában Jászó és Debrőd falu mellett vonult a seregével, ennivalójuk és vizük is elfogyott. Epesztő szomjúság kínozta a katonákat, akkora, hogy a kínjukban kiáltozni kezdtek. Meghallotta ezt a tatárok vezére, és kérdi nagy gúnyosan László királytól:

– Hallod-e, király, ugyan miért bőgnek ennyire a katonáid?

– Mert veled akarnak megütközni – felelte Szent László király.

De mielőtt ütközetre került volna sor, a szent király Istenhez fohászkodott, hogy elepedt katonáit felüdíthesse. Isten most is meghallgatta a könyörgését, s íme, lova patkójának nyomán víz buggyant, bőséges forrás fakadt. A forrás a katonákat felüdítette, s azóta is bugyog,vize soha el nem fogy, se ki nem szárad. Ezt a forrást a nép ma is Szent László kútjának nevezi.

 

Debrődi monda

 

Debrőd határában ma is hűsíti a vándorok szomját a finom vizű Szent László forrás. A falu templomában pedig egy festmény örökíti meg a híres jelenetet, amint László király vizet fakaszt. Ezt a templomot a szent király tiszteletére szentelték fel, és a búcsút is Szent László ünnepén, júniusban tartják a faluban minden évben ma is a debrődiek.

Szent László király a fenti régi képen csatabárdot tart a kezében, úgy vonul lován a harcba. A csatabárd a legveszélyesebb fegyver volt akkoriban, főleg közelharcban, egy páncélt puszta súlyával is kettévághatott. A végére egy lándzsahegyet erősítettek, így akár szúrásra is lehetett használni.

 

     

 

Az íjászat technikája teljesen más volt. Az íjász felajzotta az íját, felhúzta rajta a húrt, és több szár méterre röpítette belőle a nyilat. Az íj felajzásához azonban roppant erő kellett, akármilyen gyenge legénynek nem is sikerülhetett.

A lovagok a lovagi tornákon bizonyították rátermettségüket és a bajvívásban szerzett tudásukat. Nemegyszer azonban az imádott hölgy kegyének a megszerzéséért is lovagi tornán küzdöttek meg egymással.