A Történelemtanárok Társulásának állásfoglalását a megújított történelem állami kerettantervekkel kapcsolatban a bővebben... gombra kattintva olvashatja.

 

A Történelemtanárok Társulása megütközve értesült arról, hogy a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma nem hagyta jóvá az állami kerettantervek innovációjának részeként a magyar tannyelvű iskolák számára elkészített történelem kerettanterveket. A magyar alapiskolák és gimnáziumok számára készített kerettanterv annak ellenére lett elutasítva, hogy azt az Állami Pedagógiai Intézet keretén belül működő központi tantárgybizottság és más felkért szakemberek dolgozták ki, s mint ilyen teljes mértékben megfelel az érvényes előírásoknak, ill. szakmai elvárásoknak.

A minisztérium döntését a magunk részéről olyan politikai állásfoglalásként értékeljük, amely ellentétben van a nemzeti kisebbségeknek a Szlovák Köztársaság alkotmányában megfogalmazott jogegyenlőségével is. Azzal ugyanis, hogy az önálló magyar kerettantervek elutasításra kerültek, a minisztérium azt a jogot tagadja meg a magyar tannyelvű iskolák diákjaitól, hogy azok ugyanolyan eséllyel találkozzanak saját nemzetük értékeivel és tradícióival, mint a szlovák iskolák diákjai. Így a minisztérium lényegében másodrendű állampolgárrá degradálja a magyar iskolák diákjait.

A Történelemtanárok Társulása vezetésének és tagságának nevében kijelentjük, hogy továbbra is ragaszkodunk az önálló magyar kerettantervekkel kapcsolatban megfogalmazott igényünkhöz. Ezért felszólítjuk az SZK Oktatási Minisztériumát, hogy eddigi álláspontját felülbírálva, hagyja jóvá a magyar tannyelvű iskolák sajátosságait tükröző kerettanterveket. Egyúttal felhívjuk a magyar tannyelvű iskolákban történelmet oktató kollégákat, hogy dolgozzanak ki olyan helyi kerettanterveket, amelyek megfelelnek a magyar diákok és szülők elvárásainak.