Olvasni jó!

 

A 7 mérföldes csizmában heted7 határon át országos mesevetélkedő egyik körzeti fordulóját 2015-ben is a mi iskolánk, a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda rendezte meg. A verseny a művelődési házban zajlott.

13 csapat mérte össze a tudását, második, harmadik és negyedik osztályos kisdiákok, a hazai csapatokon kívül a dunaszerdahelyi Szabó Gyula, a jókai, a pozsonyi és a felsőpatonyi  magyar tanítási nyelvű alapiskola tanulói. A mi iskolánk már 6. alkalommal csatlakozott a mesés megmérettetéshez. A gyerekeknek minden fordulóban három meséből kellett igencsak alaposan felkészülniük. Az elolvasott művekből különböző izgalmas feladatok, villámkérdések, igaz–hamis és rejtélyes rejtvények várták őket. A feladatok minden évben egy-egy kerettörténethez, aktuális témákhoz kapcsolódnak, például egy meseíró születésének évfordulójához vagy különböző népek meséihez.

 

  

 

Iskolánk mindhárom csapata ügyesen szerepelt. A harmadikos és negyedikes kisdiákok csoportja, a Huncutkák 2. helyezést, a negyedikes Mókuskák 1. helyezést, a másodikosok Boszik csapata pedig 6. helyezést ért el. A továbbjutott csapatok a területi fordulón újabb három mesével és még több tudással gyarapodva versenyezhetnek tovább.

 

Sátor Tímea, pedagógus