Maros Krisztina: Az Illatok és Hangok Őrzője - részlet

 

A világ tetején, málnalekvárfellegek és rózsaködök között lakott az Illatok és Hangok Őrzője. Arca, akár az aszalt alma, oly édes, és éppoly ráncos is. Mosolya színtiszta muzsika. Tarka kunyhója telis-tele volt fiókokkal, melyekben a rég elfeledett illatokat és hangokat tartotta.

Sok-sok éven át gyűjtögetett és rendszerezett, mint egy szorgos méh. Külön fiókba rejtette a nyári eső illatát és az esőcseppek koppanásait, nagymamák frissen sült kalácsainak emlékét és anyák lágy altatódalait. Egy titkos zugban pedig olyan parányi szelencét őrzött, amelyikbe csak a legapróbb ritkaság fért bele: egy kisdarázs álma a cseresznyevirágokról.

Eközben odalent, a világban az emberek sorra építették szürke házaikat. Tízemeleteseket és felhőkarcolókat, irodaházakat és áruházláncokat. Az épületek közt szürke utcák kanyarogtak, az utcák körutakká nőttek, sugárutakba és autópályákba torkolltak. Megannyi egyforma szürkeség. Az illatok, a dalok és velük együtt a színek egyszer csak eltűntek a városokból.

Reggelente a férfiak magukra öltötték az áruházakban vásárolt szürke zakóikat, az asszonyok pedig a frissen vasalt szürke szoknyáikat, és munkába indultak szürke autóikon. A telefonok csörögtek, a számítógépek billentyűi kattogtak, az autók kipufogói szomorú szürkeséget pöfékeltek a siető alakok köré.

 

 

Az Illatok és Hangok Őrzője nem bírta sokáig nézni ezt a bánatos egyhangúságot. Kihúzkodta fiókjait, kitárta házának ablakait, és ráborította a világra színpompás felhőit. Az ismerős illatokkal együtt kiszöktek az elfeledett hangok: a sült gesztenye héjának roppanása, a hajnali madárcsicsergés, a száraz falevelek zizegése.

Ekkor valami megváltozott a világban. Senki sem tudta, mitől. Az asszonyok illatos lekvárokat főztek csinos, piros fodros ruhákban, a férfiak mintás pólókban zongoráztak és szerelmes verseket írtak. A gyerekek pedig újra látták a színeket.

 

A szerző rajzai