Kék bolygó pályázat az Ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskolában 2015

 

A kék bolygó

Régen az emberek még nem tudták, hogy a Föld gömbölyű. Egy napon néhány tengerész elhatározta, hogy felfedezi a világot. Nagy folyókon, hatalmas óceánokon utaztak. Egyik nap hatalmas vihar támadt a tengeren, és ők hajótörést szenvedtek. Néhány tengerész megmenekült, mert egy hullám partra vetette őket. Olyan helyre kerültek, ahol éppen űrhajósokat kerestek. Mivel fel akarták fedezni a Földet, vállalkoztak a nagy feladatra.

 

A világegyetem látványa lenyűgözte őket. Végre látták a kék bolygót, amely valóban gömbölyű volt. Látták, hogy a Föld nagy részét víz borítja, és a vízből földrészek emelkednek ki. Kutatásukat gyönyörű képekkel igazolták. Óvjuk meg a Földünket, hogy utódaink is boldogan élhessenek rajta.

 

Pásztor Csaba, 3/A

 

A kíváncsi fiú meséje

Volt egyszer egy fiú, aki az iskolában sose figyelt az órákon, csak a buta osztálytársaival beszélgetett. A tanító néni elpanaszolta ezt az anyukájának, aki jól megszidta a fiát. A fiúcska nagyon elszégyellte magát és elhatározta, hogy megmutatja a világnak, tud ő okos is lenni. A természetismeret-órán a bolygókról tanultak. Megtetszett neki a téma, ő is szeretett volna kutató, felfedező lenni. Ahogy múltak az évek, a kisdiák kijárta az iskoláit, és csillagász lett belőle, a világegyetem tudósa. Megtanulta, hogy a Föld gömbölyű, és kék bolygónak is nevezik, mert a nagy részét tengerek és óceánok borítják. A vízből szigetek, szárazföldek emelkednek ki. A tengereket és a szárazföldeket élőlények lakják. Az élet alapfeltétele a tisztaság. Ha tiszta környezetben élünk, könnyebben átvészeljük a betegségeket. Fogjunk össze, legyünk mi is olyanok, mint a történetem főszereplője. Vegyük észre, hogy a Föld csodálatos!  Óvjuk a tisztaságát, mert azzal mindannyiunk életét óvjuk! Ne szemeteljünk, ne szennyezzük a vizeket, segítsünk a Földnek élni, lélegezni! A Föld nem csak a miénk, hanem a jövő nemzedéké is!

 

Pásztor Szabolcs, 3/A

 

A Föld

A bolygónknak több mint a fele víz. A világűrből ezért két színű, kék és zöld.  A zöld rajta a szárazföld, a kék pedig víz. A víz az ember számára is nagyon fontos. Víz nélkül meghalnánk, nélküle nincs élet. De a növényeknek és az állatoknak is szükségük van vízre. A szárazföldön nőnek a fák, a bokrok, azokon pedig a mindenféle a gyümölcs. Egyszóval a Föld egy szuper bolygó, életet ad,  kék, mint a víz. Ezért nem szabad szennyezni!

 

Füle Evelin, 3/A

 

Ne szemetelj!

Mostanában az emberek nem sok figyelmet fordítanak a környezetükre. Pedig mennyivel más lenne a világ, ha az emberek többet törődnének a természettel. Ne dobáljuk szét a szemetet! Milyen csúnya, amikor az utcákon sétálva mindenfelé szemetet látunk. Az emberek sajnos nemcsak az utcákat, hanem a folyókat, tavakat is szennyezik. A folyókba beleengedik a szennyvizet, amivel megmérgezhetik a halakat és más, vízben élő állatokat. Az ember az erdőket sem kíméli. Az lenne helyes, ha az ember amikor kivág egy fát, új kis fácskát ültetne helyette. Tartsd tisztán a környezetedet és védd meg a bolygónkat!

 

Podskalecky Sofie, 3/B

 

Környezetvédelem

Napjainkban egyre fontosabb feladat a környezetünk védeleme. Ha mindenki odafigyelne és törődne a természettel, sokkal tisztább lenne a bolygónk! A legtöbb környezetvédő szervezetben önkéntesen tevékenykednek az emberek. Mi, gyerekek is tehetünk a környezetünkért. A víz a legnagyobb kincsünk. Rengeteg vizet spórolhatunk meg, ha például fürdés  helyett tusolunk, esővízzel locsolunk, fogmosáskor nem folyatjuk a vizet a csapból. Sokat számít a szelektív hulladékgyűjtés. Rakjuk külön a műanyagot, a papírt, a fémet, a veszélyes hulladékot. A hulladék újrahasznosítása csökkenti a szemét mennyiségét, amit a Földnek kell elnyelnie. Kevesebb papír használatával megóvhatjuk a fákat, és nem kell annyit kivágni belőlük a papírgyártáshoz. Például levél helyett e-mailt írunk, a papír mindkét oldalát használjuk, csak szükséges iratot nyomtatunk ki, nem használunk papírtányért, papírpoharat. Vásárláskor is tehetünk a Földrért, ha saját bevásárlótáskát viszünk magunkkal. Energiát spórolunk, ha mindig lekapcsoljuk magunk után a villanyt, a hagyományos izzó helyett energiatakarékosat használunk. A környezetvédelem rajtunk is múlik. Néha jelentéktelennek tűnő dolgok is változást hoznak.

 

Gál Viktória, 3/B

 

Az életet adó víz

A mi bolygónk egyetlen anyaggal különbözik a többi bolygótól, és ez a víz. Földünk háromnegyed részét víz borítja, ezért nevezzük kék bolygónak. Szerencsésnek érezhetjük magunkat, mivel a víz teszi lehetővé az életet az emberek, az állatok és a növények számára a Földön. A Föld rengeteg csodás helyet rejt magában a sivatagoktól kezdve a  hegyek át a vulkánokig. Minden helyen állatok és növények élnek. De sajnos nem csak szép oldala van az életnek, mivel a sok  szennyezéssel gyakran kárt okozunk a bolygónknak. Szerencsére ez ellen próbálunk tenni is azzal, hogy védjük a természetet.

 

Tóth Kevin, 3/A

 

Az erdőtűz

Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyen is túl volt egy őzike, egy medve és egy farkas. Egyszer találtak egy olajoskannát és sokféle szemetet eldobálva az erdőben, papírokat, konzervdobozokat, műanyag zacskókat. Az öreg bagoly figyelmeztette őket, hogy takarítsák el a szemetet, mert nagyon nagy baj lehet belőle. De az állatok nem hallgattak a bagoly szavára. Az őzike, a medve és a farkas az olajoskannából kiöntötték az olajat, hogy úgy tűnjön, dolgoznak valamit. A papírdarabokat, konzervdobozokat és a többi hulladékot a bokrok alá dobálták. Ekkor nagy vihar támadt, dörgött az ég, villámlott. Az egyik villám meggyújtott egy fát. Hamarosan az olaj is égni kezdett, kicsit később pedig már lángolt az egész erdő. Az sok szétszórt hulladék felgyorsította az égést. Az állatok szerencsére kimenekültek a lángoló erdőből. Így az őzike, a medve és a farkas megtanulta, hogy érdemes dolgozni, különben rossz vége lehet a nemtörődömségnek. Így volt, mese volt. Ezzel a kis mesével szerettem volna az emberek figyelmét felhívni arra, hogy a szemetelés nagyon veszélyes dolog. Ne szennyezzék a természetet, a környezetünket, a Földet!

 

Fehérváry Anna, 3/A

 

 

Felyo Bianka: Szép, szép...

  

Szép, szép,

a mi bolygónk

csodaszép

a világűr közepén.

 

Kék, zöld,

mert ilyen a Föld,

gömbölyű,

mint a labda.

 

Akkor a legszebb

a Föld,

amikor a Nap

beragyogja.

 

Dobos Boglárka: Bárcsak az ember...

 

Bárcsak az ember ne szemetelne,

bárcsak a bolygóért többet tenne.

 

Bárcsak az erdőkre jobban figyelne,

bárcsak az állatokkal jót cselekedne.

 

Mindenkinek jó lenne,

ha az ember jót tenne.

 

Berki Dániel: Van egy bolygó...

 

Van egy bolygó, csudaszép,

van is rajta minden szép,

 

Erdők, mezők, tengerek,

állatok és emberek.

 

Tegyük széppé ezt a helyet,

szelektáljuk a szemetet!

 

Ne dobáljuk szanaszét,

így lesz bolygónk csudaszép !

 

Tegyünk így, mert ez a jó,

Így lesz szép a kék bolygó !

 

Gál Noémi: Szennyezi a füst...

 

Szennyezi a füst, a szemét,

na, ebből most már elég!

Tegyél  érte, hogy tiszta legyen,

az állat tiszta füvet egyen!

 

Ha piszkítjuk a természetet,

vonzzuk a bacis betegségeket.

Tegyünk hát ellene valamit,

ne dobjunk el benne akármit!

 

A tiszta természet több erőt ad nekünk,

javítja egészségünk, feldobja kedvünk.

Becsüljük meg hát a természetet,

s élvezzük majd a hosszú életet !