A garabonciás

A garabonciás

 

A garabonciások azokból lesznek, akik tizenhárom iskolát végeztek. Akkor tizenketten fölülnek a szerencsekerékre, pedig jól tudják, hogy egy közülük el fog veszni. De tizenegy megmarad, és igazi garabonciás lesz. Hogy melyik veszik el a tizenkettőből, azt előre senki nem tudja. Aztán egyenként szétmennek vándorolni a világba. Rendesen kóborló és csavargó életet élnek, rongyos ruhában járnak faluról falura, mindenütt kéregetnek, de legszívesebben tojást és tejet fogadnak el. Ahol nem szívesen látják őket, bosszúból fergeteget, jégesőt okoznak, néha tüzet is.

Hatalmuk leginkább a sárkányok kiolvasásában van. Fölkeresik őket rejtekhelyeiken, és a bölcsesség könyvéből (ami mindegyiküknek megvan) kiolvassák őket. Amint a sárkány előjön, ráülnek, és felemelkednek vele a felhőbe. Aztán elmennek rajta Szerecsenországba.

 

Azt pedig, hogy milyen bűvös erő és hatalom van a bölcsesség könyvében, a következő rövid történet is mutatja:

 

Egyszer egy parasztember ment az országúton kétökrös szekerével. Találkozott egy rongyos emberrel, akinek a vállán egy rongyos tarisznya lógott, s aki bizony garabonciás deák volt.

A garabonciás megszólítja a parasztot, hogy vegye fel őt a szekerére, mert már nagyon elfáradt. A paraszt felvette. A garabonciás pedig a lőcsre akasztotta kopott tarisznyáját, aztán végigfeküdt a szekér aljában, és nemsokára elaludt.

A paraszt kíváncsi volt, és tudni akarta, mi van a tarisznyában. Kinyitotta hát, és egy öreg, rongyos könyvet talált benne. Mivel a garabonciás már nagyon hortyogott, kivette és olvasni kezdett. Amint a könyvet kinyitotta, a szeme mindjárt megakadt egy szón: „fölmegyünk”. De alighogy kiolvasta a szót a garabonciás könyvéből, mindjárt emelkedni kezdett az országút, az ökrök pedig az úton mindég följebb és följebb mentek.

Már olyan magasan voltak, hogy a nap a parasztot s az ökröket égetni kezdte, de a szegény paraszt csak bámult a könyvbe, a szegény párák meg csak mendegéltek a felemelkedett úton. A nap olyan nagyon égetett, hogy végre magát a garabonciás deákot is felsütötte álmából.

A deák felébredt a nagy melegségre, s elijedt, amint a könyvét a paraszt kezében meglátta. Azonnal kiragadta a kezéből, fordított benne néhány lapot, aztán pedig azt olvasta ki belőle: „lemegyünk”. Erre az út kezdett mindjárt leereszkedni, és csakugyan le is mentek egészen a földre.

Akkor a garabonciás deák mondja a parasztnak:

– Barátom, ugyan szerencsénk volt, hogy a könyvet odafent be nem csuktad. Mert ha azután, hogy kiolvastad belőle a „fölmegyünk” szót, becsukod, azonnal lepottyantunk, és ízzé-porrá törjük magunkat.

A garabonciás aztán megköszönte a paraszt szívességét, és másfelé vette útját. A paraszt pedig megtudva, hogy garabonciás deákot vitt, megfogadta, ha száz esztendeig élne is, soha többé ringy-rongy embert a szekerére fel nem vesz, mert az ilyen ördögcimborák közt a szegény ember ártatlanul is veszedelembe keveredhetik.

 

Csallóközi mese Ipolyi Arnold nyomán

 

Balázsy Géza rajza