Both Gabi: A hintarabló - részlet

 

Bíborka, Bársonyka és Babocska elindultak az anyukájukkal hétfő délután a Szépkislány parkba, de hiába keresték a nagylányhintákat, mindkettőnek csak a hűlt helyét találták.

‒ Rejtély ‒ suttogta Bíborka, a legnagyobb testvér.

‒ Ármány! ‒ kiáltotta Bársonyka, a középső.

‒ Hűha! ‒ csodálkozott Babocska, a legkisebb, aki nagyon szeretett volna kimászni a babakocsi fogságából.

‒ Én már nagylányozódtam! ‒ mondta Bársonyka dühösen. ‒ Nem akarok többé a babahintába ülni!

Bíborka csalódottan álldogált az elárvult hintaállvány tövében, de titkon reménykedett, hogy egy jó tündér hirtelen visszavarázsolja a hintákat. Egy ideig várt, aztán megunta a téblábolást, és elhatározta, hogy kinyomozza, hová lett a két nagylányhinta. Bársonyka és Babocska is lelkesen  csatlakozott hozzá.

‒ Találjuk meg a hintarablót! ‒ adta ki a jelszót a legnagyobb testvér. ‒ A tavaszi szünetben úgysem kell iskolába és óvodába mennünk, így legalább van időnk egy kis nyomozásra!

‒ Hurrá! ‒ kiáltott Bársonyka, és örömében rögtön cigánykerekezni kezdett. Igaz, hogy bánatában is ugyanezt csinálta, de olyankor valahogy a cigánykeréken is látszott a szomorúság.

‒ Nyomozni, nyomozni ‒ morgott Babocska ‒, ezek a lányok állandóan szimatolni akarnak! ‒ de azért ő is csatlakozott hozzájuk, sőt azonnal észrevett egy furcsa követ.

‒ Megvan az első nyom! Ez lesz a nyomravezekő! Te leszel az amulettem, mutasd meg a hintarablóhoz vezető utat! ‒ suttogta a kőnek.

A kő visszasuttogott, és a Babóti utca felé irányította őket. A kisfiú zsebre vágta a követ. Éppen kedves barátnőjük, Babett mellett haladtak el, amikor a szoborlány megszólalt:

‒ Szerbusztok, kébzeljétek, éjjel balaki ellopta az orrobat!

‒ Micsoda? ‒ kérdezték kórusban a gyerekek.

‒ Ki lehetett az a gonosztevő? ‒ szörnyülködött Bíborka. ‒ Szegény Babett! Ne aggódj, mi majd előkerítjük a tettest! Csakhogy most a hintarablót keressük.

‒ Segítesz nekünk? Te mindent szoktál tudni! ‒ nézett rá a legszebb pillantásával Bársonyka.

­‒ Biddedt éd seb tudhatok, de lehet, hogy vad valabi kidcs a hátab bögött! ‒ mondta rejtélyes arccal Babett.

Bársonyka a szobor mögött talált egy faágat.

‒ Itt a következő nyom! ‒ kiáltotta. ‒ Köszi a segítséget, Babett! Nagyon kedves vagy!

‒ Ugyabbár, sebbiség ‒ mormolta a szoborlány.

‒ Az orrodat is hamarosan megtaláljuk, ne szomorkodj utána! ‒ búcsúztak tőle a gyerekek.

De Babett igenis szomorú volt, és nagyon bízott abban, hogy a kis detektívek tényleg kiderítik, ki lopta el az orrát.

A nyomozócsapat a faágra tekerve talált egy papirost, amin az állt, hogy „tolvajág”, és zárójelben a következő mondat:

 

A hintarablót csak este kilenc után lehet megtalálni!

 

A testvérek folytatták a kutatást, és amikor befordultak a Hátra utcába, Bíborka észrevette a harmadik nyomot. Egy térkép volt, ez mutatta a hintarabló búvóhelyéhez vezető utat. Gondolkodás nélkül követték segítőtársaikat: a suttogó amulettet, a tolvajágat és a térképet. Aztán váratlanul a saját házuk előtt találták magukat.

‒ Nahát! ‒ néztek egymásra. ‒ Csak nem apa lopta el a hintákat?

Izgatottan berohantak a kapun, de a nyomravezekő megtorpant a liftnél. Minden emeleten kiszálltak és körülnéztek, ám sehol nem voltak a hinták. Tanácstalanul néztek a kőre, az viszont szomorúan ingatta a fejét:

‒ Megkövetlek benneteket ‒ suttogta ‒, de nem segíthetek többet!

Az ötödik emeleten, ahol laktak, azt is megtudták, hogy mégsem apa lopta el a hintákat, hiszen a nyomok ott sem vezettek tovább a lifttől. Bekullogtak a lakásba, és bánatosan lógatták az orrukat.

‒ Mi történt veletek? ‒ kérdezte apa.

‒ Nem lehetünk ilyen szerencsétlenek! Már majdnem megtaláltuk a hintarablót, de aztán nyoma veszett ‒ bosszankodott Bíborka.

‒ Hintarabló, no hiszen! ‒ dörmögött apa a bajusza alatt, és bevonult a szobájába dolgozni.

‒ Az nem lehet, hogy valaki csak BEmegy a liftbe, és nem jön KI belőle! ‒ kiáltotta csalódottan Bíborka.

Egy ideig csüggedten üldögéltek a nappaliban, majd újult erővel nekiláttak a nyomozásnak: Bíborka kért anyától egy nagyítót, Bársonyka egy elemlámpát, és ekkor Babocskának is támadt egy remek ötlete:

‒ Nézzük meg a tükröt! ‒ futott be a fürdőszobába.

Mindannyian odaszaladtak az ujjlenyomatokkal és csokis csókokkal borított tükörhöz, amelyen sajnos egyetlen használható nyom sem akadt, hiába vizsgálták végig nagyítóval és elemlámpával.

‒ Ez félrenyomozás volt, Babocska! ‒ kiáltott Bíborka szigorúan a kisöccsére, aki emiatt zokogni kezdett. Egy könnycsepp épp a térképre pottyant.

Mindannyian megdermedtek, érezték, hogy jó nyomon járnak: Bársonyka az elemlámpával rávilágított a könnycseppre. Bíborka fölé emelte a nagyítót. Babocska kezében magától megmozdult a tolvajág, és mintha mutatott volna valamit a térképen. A nyomravezekő is mocorogni kezdett Babocska zsebében. Szegényt nagyon bántotta, hogy nem sikerült segítenie a gyerekeknek! A könnycsepp egy hajszálvékony nyilacskára hullott, amit nagyító nélkül eddig észre sem vettek. A lift alatt jelzett valamit!

‒ De hát a lift alatt már semmi sincs! ‒ néztek egymásra. ‒ Vagy mégis?  

Ettől kezdve percenként kérdezgették anyát, hogy mennyi az idő. Ugyanis egy igazi nyomozó csak akkor kezdhet el NAGYON nyomozni, ha betartja a szakszerű utasításokat. És a tolvajág azt írta elő, hogy este kilenc után keressék a hintarablót.

 

Maros Krisztina rajza