Bibi és Józsi 3. rész - Bibi és a tenger

 

Azon a napfényes, szeles őszi reggelen Józsi már javában fütyörészett a gépházban – az olajszintet ellenőrizte –, Bibi pedig a manométert tanulmányozta – amint Józsitól megtanulta, azt a mérőeszközt a gépház falán,  amivel a kis termetű, főleg erdei illetőségű szerzeteket mérjük –, amikor Felhőshomlokú Kapitány megjelent.

– Hörrrmmmmrmmm… jóreggeltizé… Józsiésbibi… – morogta. – Majd, Józsi, légy szíves, ellenőrizd az olajszintet is!

Ezzel már el is tűnt, pont olyan gyorsan, ahogy jött.

Józsi és Bibi értetlenül néztek egymásra.

– Józsi, de nem pont azt csinálod? – szólalt meg végül Bibi – A vak is látja…

– Látom, drága szívem, már elég jól érted itt a gépházbeli dolgokat. Úgy látszik, kiváló tanárod van – húzta ki magát büszkén Józsi. – Hanem a kapitányunk alighanem borús reggelre ébredt, azért nem lát a szemétől, hiába süt a nap!

– És mit gondolsz, Józsi, mi baja? Talán beteg?

– Hát, az is lehet – vakarta meg csillogó fejét Józsi, – vagy valami bántja!

– A szelek?

– Bruhahaha – nevetett fel óriási hanggal Józsi, hogy az olajszint az egekbe ugrott ijedtében –, Bibi, hát ezt meg honnan veszed? Haha, méghogy a szelek!

– Csak azért gondoltam, mert hogy eléggé szeles ma az idő… – magyarázkodott Bibi megszeppenve.

– Bibi, drága, tudod, hogy mit beszélsz? Tudod, hogy mire mondják, ha valakit bántanak a szelek?

– Hát… izé… nem pontosan, de szerintem valami olyasmi, hogy zavarja az erős szél, mert mondjuk lefújja a fejéről a kalapot, vagy összekócolja a haját, vagy ilyesmi… Bár a Kapitány nem hord kalapot, szóval nem biztos.

– Jaj, Bibi, ne nevettess, hahaha – Józsit rázta a nevetés, de annyira, hogy majd szétvitte a hajó oldalát a nagy bruhaha. – Te kis oktondi, ha valakit a szelek bántanak, az nem a frizuráját félti, hanem fingik, mint egy ló! Bruhahaha! Akarom mondani, pukizik! Érted már? Szelek! Bruhahahahihihohohoho!

Erre már Bibi is gurult a nevetéstől, egészen meg is feledkezett a manométerről.

– Hát, ha nem a szelek, akkor mi bántja? Mármint a Felhőshomlokú Kapitányt.

– Talán – gondolkodott el Józsi –, talán hiányzik neki a tenger.

– A tenger? Az ugyan miért?

– Ó, Bibi, hát hogy kérdezhetsz ilyet? Tudod, hogy a kapitány régebben tengerjáró hajón

dolgozott. És aki egyszer tengerész volt, az mindig tengerész marad, még ha életében többet nem is látja a tengert. Mindig hiányozni fog neki. Ez afféle betegség.

– Azta! Ezt nem tudtam! És ha olyan nagyon hiányzik neki, akkor miért nem megy vissza a tengere?

– Hát – vakarta meg újra fényes fejét Józsi –, mert akkor meg a folyó meg ez a hajó meg a szárazföld hiányozna neki biztosan. No, mindenesetre valami.

– Nehéz ügy – ingatta a fejét Bibi. – És szerinted nem lehetne segíteni valahogy? Jó lenne, ha egyszer Felhőtlenhomlokú Kapitány lenne.

– Na igen, de hogyan? Mégse hozhatod ide, a folyóöbölbe a tengert!

– Hát azt nem… De mondd csak, Józsi, más az a tenger, mint ez a folyó? Én még

sose láttam egy tengert se.

– A tenger abban különbözik az édesvíztől, hogy sós. Abból van a tengeri só, tudod. No, de elég legyen a tengerből, megyek hegeszteni, Bibi. Te addig ügyesen keríts valami harapnivalót a konyhában.

Bibinek ekkor hatalmas ötlete támadt. Majd ő csinál itt tengert, meg vidámságot meg mindent! De cselesen csak ennyit kérdezett:

– A boltba azért elmehetek gumicukorért?

– Gumicukor, na persze! Tudod, hogy rosszat tesz a fogacskáknak! De azért csak menj. Itt van egy kis zsebpénz, fogd!

Bibi boldogan fogta a pénzt, nyomott egy cuppanós puszit Józsi feje búbjára, és már ott sem volt. A boltba érve a pultra borította a markában szorongatott összes pénzt, és bájosnak szánt vigyorral az arcán így szólt:

– Elnézést, néni, kérem, tudna ezért mindért sót adni? De tengeri legyen ám!

Az elárusítónő mintha kissé furcsállotta volna a kérést, de azért jó pár kiló sót pakolt Bibi szatyrába a blokkal és a kevés visszajáróval együtt.

– Csak aztán bírjad hazacipelni, kislány! – ingatta a fejét.

– Á, nem haza lesz – válaszolt Bibi készségesen –, a tengerbe!

Az eladónő erre már nem tudott mit mondani, fejcsóválva nézett Bibi után.

Bibi vállát ugyan húzta a szatyor füle, de hősiesen cipelte a sót. A hajóra visszaérve úgy találta, jó lesz, ha mindet ott helyben beleönti a vízbe, aztán az majd elkeveredik magától. Lesz itt olyan tenger, hogy csuda!

Amikor elkészült a hadművelettel, előkerítette Józsit a hegesztőműhelyből, hogy elbüszkélkedjen neki a tengercsinálással.

– Látod, Józsi? Megvan! Tenger! Igazi tengeri sóval! Ha kell, hozok még többet is, most csak ennyire volt elég a gumicukorpénz. De szerintem elég sokat öntöttem bele, úgyhogy elég lesz. Ez mostantól nem folyóöböl, hanem tengeröböl, bizony! – mutatott körbe az öblön büszkén Bibi.

Józsi csak nézett, először a vízre, majd Bibire, majd az üres tengerisószacskókra. Majd megint a vízre, és megint Bibire, és akkora hahotában tört ki, hogy a sirályok megzavarodtak röptükben.

Bibi nem értette.

– Most mi van, Józsi, nem érted? Mi ezen olyan vicces?

Ám Józsi még ekkor is alig tudott megszólalni a nevetéstől. Fulladozva hívta a kapitányt:

– Haha…kapitányhihihi… gyeregyorsanbruhaha… bibihihihihi… varázsolthahaha…

Bibi a homlokát ráncolva hallgatta, ahogy Józsi elmagyarázza a Kapitánynak, hogyan varázsolt ő a hajógyári öbölből tengert fáradságot nem ismerve csak azért, hogy a Kapitány jobb kedvre derüljön.

Felhőshomlokú Kapitány először csak nézett, elgondolkodva nézett Bibire, majd a vízre, majd az üres tengerisószacskókra, aztán ismét Bibire, végül megszólalt:

– Hmmm… sosem volt még ilyen szép ez a tengeröböl, mint ezen a napfényes reggelen. De azért, minden matróztanoncok legkedvesebbike, jövő nyáron összekapjuk magunkat és elmegyünk, megnézünk egy ennél is nagyobb tengert, jó? – és Bibire kacsintott.

Ekkor már mindhárman mosolyogtak. Csak a sirályok repkedtek még mindig zavarodottan, nem értve, hogy akkor ez most tenger? Vagy folyó? Vagy tengerfolyó?

 

 Hajókonyha

 

Bibi szerint november a legjobb hónap. Ilyenkor már megcsípi a dér a sütőtököt, és az finom édes, amikor megsütik. De hogyan készüljön belőle az uzsonna, hogy mindenkinek ízeljen? Józsi szerint csak az az étel, amiben hús van. Felhőshomlokú Kapitány az édeset szereti, Bibi mindent megeszik, akár egy falánk kismalac. Abban mindhárman egyetértenek, hogy a sütőtök finom, de mindhárman máshogy szeretik. Így hát három változatban készítették el. Íme!

 

Sütőtök, ahogy mindenki szereti

 

Hozzávalók:

sütőtök, cukor, lehetőleg barna, húsos szalonnacsíkok (bacon), kakukkfű, fahéj, szegfűszeg.

 

     

 

1. Józsi először feldarabolta a sütőtököt, mert az nehéz feladat, és nagy erő kell hozzá.

2. Bibi ezután kikapargatta a tök közepét és a magokat, mert ahhoz meg ügyesség kell.

3. Felhőshomlokú Kapitány a tepsiben sütőpapírra helyezett tökszeleteket befűszerezte, mert ahhoz meg szakértelem kell. Háromféleképpen járt el:

- A tökszeletek egyharmadát megtűzdelte néhány szegfűszegdarabbal, megszórta fahéjjal és barna cukorral, mert ő ilyen hagyományosan, édesen szereti, különösen, ha a cukor jól rákaramellizálódik a tetejére.

- A másik harmadra kakukkfűlevélkéket szórt és betakargatta a vékony szalonnacsíkokkal, hogy Józsi ne maradjon hús nélkül.

- Bibinek a harmadik részt megszórta cukorral, kakukkfűvel és tett rá szalonnát is, mert ez a kis ínyenc Bibi szeret kísérletezni, és már hallott a szalonna meg a karamellizálódott barna cukor varázserejéről.

4. A forró sütőben puhára sütötték a szeleteket, és még melegen jól be is lakmároztak belőle – ki-ki kedve szerint!

 

Jó étvágyat!

 

Egri Mónika rajzai