Bibi és Józsi 6. rész - Minden megváltozik

 

Bibi és Józsi a fedélzeten dolgoztak. A frissen felcsiszolt deszkákat kenték le olajjal, hogy nagyon szép legyen minden, mire kitavaszodik, és a hajó utasokkal megrakodva hosszú útra indul. Sok munka van még addig, de mennyi! Józsi hangosan felsóhajtott, amikor belegondolt.

– Bibi, vigyázz, ne térdelj bele a friss festésbe!

– Jó, jó, tudom!

– Tudom, hogy tudod, de akkor miért tiszta olaj a térded?

Bibi erre már nem szólt semmit, mert tudta, hogy felesleges, Józsiból úgyis csak az éhség beszél. Már fél tizenkettő felé járt az idő, és Józsi gyomra ilyenkorra rendszerint megemésztette a hét tojásból és szalonnából álló, fél kiló kenyérrel lekísért reggelijét, amit fél hét körül fogyasztott el, mert Józsi szeret mindent időben csinálni.

– Lemegyek a konyhába és megmelegítem a káposztás tésztát, jó?

– Na, végre egy jó ötlet, Bibi! – dörmögte Józsi. – Legalább valami kellemes is lesz ebben a nyavalyás napban.

– Miért, mi a baj vele?

– Még semmi, de a gyomrom érzi, hogy valami készül. Valami nem jó!

Most Bibin volt a sor, hogy nagyot sóhajtson. Józsi ritkán mondott ilyeneket, de akkor általában igaza lett. Már jócskán benne jártak a délutánban, amikor Józsi félelmei beigazolódtak. De nem a hajó friss festése ment tönkre egy váratlan hózápor miatt, nem is az új tapéta vált le a kabin faláról, amitől Józsi rémálmaiban rettegett, és nem is a főzőlapok mondták fel a szolgálatot a konyhában, amitől meg Bibi tartott. A gépházban is minden rendben volt, minden gép, segédgép és akkumlátor tette a dolgát, amint kell, sőt, a parti áram sem maradt ki egyszer sem. A baj nem a hajóban volt. Ennél sokkal-sokkal rosszabb történt.

Felhőshomlokú Kapitány lett a baj. Illetve, csak volt. Vagyis nem lesz, mert ha lenne, nem volna gond – legalábbis Józsi valahogy így mondta volna, ha meg akarta volna fogalmazni a dolgot. Az történt ugyanis, hogy amikor Józsi a délutáni kávéját fogyasztotta annak rendes idejében, délután, Felhőshomlokú Kapitány benézett hozzájuk a konyhába. Bibi épp a hűtők tartalmát ellenőrizte, és azon gondolkodott, hogy mi legyen a holnapi ebéd, és vajon süssön-e túrósbuktát Józsinak, hogy jobb kedvre derüljön. Már épp hangosan kimondta volna az igent, amikor a Kapitány a háta mögött megköszörülte a torkát, és megszólalt:

– Józsi, Bibi, egy dolgot el kell mondanom.

– Elromlott az egyik akkumulátor? Mert a múltkor mintha… – vágott a szavába Józsi, de a Kapitány leintette.

– Szét kell szedni a bal oldali hűtőt? Mert amikor az áramkimaradás volt, utána… – szólt közbe Bibi is, de amikor meglátta a Felhőshomlokú Kapitány szokásosnál is felhősebb homlokát, elhallgatott.

– Szóval… khmmm… elutazom. Jó hosszú időre, lehet, hogy örökre.

– Micsodaaa? Miért? Mikor? Feketevízi úr már tudja? És mi lesz velünk? És a hajóval? Ki lesz a kapitány? – szakadtak ki a kérdések Bibiből és Józsiból egyszerre.

– Tudjátok, volt egy nagybácsikám a Pitcairn-szigeten. A híres Bounty hajó egyik lázadó matrózának és egy elrabolt tahiti nőknek a leszármazottjaként élt ott, és volt neki egy világhírű macskatenyészete. Ez a nagybácsikám a múlt hónapban nagyon titokzatos körülmények között elhunyt, és mivel saját családja nem volt, így én örököltem meg a macskákat, vagy háromszáznyolcvanat. Oda kell hát utaznom, hogy felderítsem a halála körülményeit, és rendezzem a macskák sorsát.

– De miért kell ahhoz odautazni? Nem lehet telefonon intézkedni, eladni a dögöket? – motyogta Józsi a cipője orrát vizsgálgatva közben, lehajtott fejjel.

– Nem, semmiképpen nem lehet. Ha jól tudom, ott nincs is telefon. Meg az az igazság, hogy én is szeretem a macskákat. Azt hiszem, jó lesz nekem velük azon a nyugalmas szigeten. Talán a homlokom is felhőtlenebb lesz ott, az óceán partján... – mélázott el a Felhőshomlokú Kapitány.

– Utálom a macskákat! – Bibi csak ennyit mondott. Józsi meg sem szólalt. Aztán kenték tovább a padlót nagy bőszen. Bibi közben arra gondolt, hogy ebből bizony nem lesz túrósbukta, csak túró, vagyis bukta, és hogy  Józsi gyomrának megint igaza lett, sajnos.

Amikor Feketvízi úr megérkezett az esztergapadkellékeket árusító szakboltból, ahova hetente ellátogat puszta rajongásból, és meghallotta a híreket, egy darabig csak nézett a vert seregként búslakodó Józsira és Bibire, aztán kitört belőle a nevetés.

– Micsodaaaa? Hahahaha, macskáááák? A Pitcairn-szigeten? Háromszáznyoholcvahahan? Hihihi! Ilyen vicceset már rég hallottam! Méghogy lázadó matrózok! Lázadó macskák lesznek ott nemsokára, ha a Kapitány nem visz nekik rövid időn belül valami tápot! Hahahaha!

Bibi és Józsi először megütközve néztek a hahotázó Feketevízi úrra, de ahogy maguk elé képzelték a Felhőshomlokú Kapitányt a háromszáznyocvan macskával, háttérben a csodálatos öböllel és a Csendes-óceánnal, ők is jókedvre derültek.

– Jó hangos lehet háromszáznyolcvan éhes macska! – mondta Józsi.

– És mind a háromszáznyolcvan fel akar majd mászni a kapitány vállára egy kis simogatásért. Nyauuuu! – vihogott Bibi.

– Háromszáznyolcvan macska fog dorombolni esténként a kapitány ablaka alatt! – kontrázott rá Feketevízi úr.

– Igazából jól teszi a kapitány! Akit a macskák tesznek boldoggá, ne is álljon meg háromszázhetven alatt! Hahaha! – és már Józsi is dőlt a nevetéstől.

– Van egy ötletem! – nézett aztán Józsira és Bibire a szemüvege fölött nagy komolyan a villanyáram varázslója. – Látogassuk meg a Kapitányt Pitcairn-szigeten! Tudtátok, hogy ott télen van nyár?

– Jó hogy tudjuk! – vágták rá azok. – De vajon hány kiló macskatápot kell vinnünk annyi macskának ajándékba? – aggodalmaskodott még Bibi.

– Majd én kiszámolom! – nyugtatta meg Feketevízi úr.

– Én meg hegesztek szép macskahordozó ládákat ajándékba! – csatlakozott Józsi.

– Én pedig sütök valami túrósat – tette hozzá Bibi is a magáét.

Így beszélgettek, nevetgéltek még egy darabig, míg csak egészen be nem esteledett, és Józsinak eszébe nem jutott a vacsora.

 

Hajókonyha

 

Bibi szereti Józsit, Józsi pedig szereti a hasát, leginkább túrós süteményféleségekkel megtölteni. Az egyik kedvence azonban nem édesség, hanem pogácsa, amit Bibi is nagyon szeret, főleg mert pofonegyszerű elkészíteni.

 

Túrós pogácsa Józsi kedvére

 

Hozzávalók:

250 g puha vaj, 250 g sima liszt, 250 g túró, 1 tojás, 1 kávéskanál só, reszelt sajt a pogácsák tetejére.

 

 

1. Bibi egy tálban összemorzsolta a szobahőmérsékletű, puha, de nem olvadt vajat a liszttel.

2. Hozzágyúrta a túrót, sót meg a tojást.

3. Az egészet beletette fél órára a hűtőbe (de ha egy éjszakát pihen a tészta a hidegben, az sem baj).

4. Lisztezett felületen kinyújtotta a tésztát olyan vastagra, mint a Józsi ujja (ami nem túl vékony), és pogácsaszaggatóval kiszaggatta a pogácsákat.

5. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatta őket. A tetejüket megszórta reszelt sajttal.

6. 180 fokra előmelegített sütőben addig sütötte a pogácsákat, amíg szépen megemelkedtek és aranybarnára sültek. Kívül ropogós, belül puha finomság volt.

 

 

Jó étvágyat!

 

Egri Mónika rajzai