A fészekrakás mesterei

 

Április a fészekrakás ideje a madárvilágban. Az udvarlás, párválasztás ekkorra lassan befejeződik, ideje hozzálátni az otthon megépítésnek, ahol biztonságban kikölthetők a fiókák. Némelyik madár mestere a fészekrakásnak, más csak ügyeskedni próbál, de végül mindegyik megtalálja a módját, hogy a tojásait jó helyre rakja, s a fiókáit felnevelhesse.

A kis énekesmadarak számára fontos, hogy a fészkük minél inkább rejtve legyen, minél jobban beleolvadjon a környezetébe, hiszen ezeknek az apró madaraknak sok az ellenségük, és más módon alig tudnak védekezni ellenük, mint hogy elrejtőznek. Az időjárás viszontagságaira is gondolniuk kell építés közben, mert a fészeknek ki kell tartania addig, míg a fiókák kirepülnek. Harmadik szempont pedig az építőanyag megválasztása. Csak olyan anyagból építkezhetnek, amit a közelben találnak.

 

  

 

Némelyik madár különösen élelmes az építőanyag beszerzésében, s az ember által eldobált hulladékot is beépíti a fészkébe. Például a fekete rigók előszeretettel szedegetnek össze papír- és rongydarabkákat. A széncinke rendszerint szőrszálakkal béleli ki a mohafészkét, de vattát, papírzsebkendő-darabkát is találtak már a fészkében. Sőt, egy táborban azon kaptak egy ügyes széncinkét, hogy egy alvó táborlakó hajából tépdesi ki a szálakat a fészkéhez.

A sűrű fenyvesek, bükkösök ritka madara, a siketfajd hűvös tavaszi hajnalokon járja násztáncát. A nász ‒ a dürgésmárcius végétől május elejéig tart. A tyúk ekkor kezd hozzá a fészek megépítéséhez egy-egy fa, fatuskó közelében a talajon. A fészket száraz avarral, fűcsomóval béleli ki. A kakas különös násztáncával hívja fel magára a figyelmet. Tánc közben felborzolja a tollát s énekel, csattog, kopog, köszörüli a torkát. Ha a tyúknak tetszik a mutatvány, meglátogatja őt, aztán lerakja a tojásait a közben elkészült fészekbe.

 

  

 

A gólyák nem építenek új fészket, hanem minden évben a régi fészekre térnek vissza. De azt gondosan kitakarítják, rendbe teszik, ágakkal körberakják és szénával puhán kibélelik a tojásoknak. Amikor kikelnek a fiókák, egyre magasodik a fészek, mert a szülők mindig újabb ágakkal rakják körbe, nehogy kipotyogjanak belőle a csemeték.

Legnagyobb mester a fészekrakásban a kakukk, ugyanis a legegyszerűbben oldja meg a dolgot. Nem épít semmilyen otthont, hanem a tojásait mások fészkébe rakja. Amikor éppen nincsenek otthon a szürkebegyek, réti pityerék vagy a nádirigók, becsempészi a tojásaik közé a magát. Akár 20 tojást is elpotyogat így egy tavaszon. S amikor észbe kapnak a szegény szülők, már késő. A kakukkfióka kikelt, és erőszakosan, sokszor fészektestvérei kárára követeli a szülőktől a magáét. Amikor pedig felnő, elhagyja a felnevelő szüleit, és megkeresi a rokonságát.

  

 

Kérdezz!

Honnan tudja a kakukk, hogy kik a valódi szülei?

A kutatók azt feltételezik, hogy a füttye alapján ismeri fel a fajtársait. Pedig a legtöbb fiatal állat ahhoz az egyedhez és fajhoz ragaszkodik legjobban, amit születésekor először megpillant. A kakukk viszont,  úgy látszik, az első pillanattól fogva tudja, hogy ő más, és aszerint is viselkedik.

 

Tudtad?

A fiatal gólyáknak, amikor visszatérnek Afrikából, új fészkelőhelyet kell keresniük. Szüleik ugyanis nem engedik vissza őket abba a fészekbe, ahol az előző évben kikeltek és felnőttek, mert az az övüké marad. Az öreg hím erős csőrvágásokkal kergeti el a fiatalokat a fészeknek még a környékéről is.