Ez a hajnal volt a valaha volt legizgalmasabb hajnal! Pakolás, rohangászás, kiabálás a fedélzeten, köteleket elengedni, a kapitány gázt ad... És igen! Indulás!
Bibi mindebből nem sokat látott, mert lenn főzte a kakaót meg a méregerős kapitányi kávét a konyhában ‒ főleg azért, hogy ne zavarjon, meg hogy baj ne érje odafenn a fedélzeten, szólt az intés. A konyhaablakból pedig pont a hajó mellett elúszó kacsákat látni, meg a partot egy kicsit, és nem többet, de sebaj! Bibi nem bánta, mert majd lesz ez még jobb is, gondolta.
Indulás után mindenki tette a dolgát. Józsi és Feketevízi úr egész nap a gépházban ügyködtek (mindig adott valami munkát az öreg Viharmadár), vagy a kormányállásban figyelték a kapitányt vezetés közben, meg a fedélzeten a kötelekkel bajlódtak, különösen, amikor kikötöttek, elindultak vagy zsilipeltek.
Amikor Bibi az útjuk harmadik napján először látott zsilipkamrát belülről, nagyon elcsodálkozott ‒ azok a hihetetlen betonfalak! Azok a nagy vaskapuk, és az a hatalmas víztömeg! Meg is kérdezte a kapitányt, mennyi zsilipen mennek majd át.
Az öreg tengeti medve csak vakarta a fejét a kormánykerék mögött, majd így szólt:
‒ Apró drágaság, igaz ugyan, hogy én ezt nagyon jól tudom, hiszen papírom van róla, de ha meg tudnám találni a fejemben a sok limlom közt, az volna a csoda! Itt, a folyó felső folyásán sok, meg a többin is lesz bőven!
Bibi elgondolkodott. A folyó felső folyása? Hegymenetnek mennek, északnyugati irányban ‒ de a Pitcairn-szigetek nem délre van?! Amikor ezt a gyanúját szóvá tette, a kapitány akkorát nevetett, hogy majd hanyatt esett.
‒ Délre van, kislány, délre, de a folyó erre visz! A leghosszabb utat választottuk a célig, bizony!
Bibi elámult, el volt varázsolva meg képedve egyszerre. A leghosszabb út? Miért? Ki tudja, mikor érnek célba! Nem értette. És mi lesz a macskákkal? Megromlik az a sok macskaeledel, mire odaérnek!
Lassan haladtak. Változatos volt a táj, az új és újabb helyek, de egyformák voltak a napok. Nagyon korán keltek, horgonyt szedtek, vagy elengedték a köteleket, ha pontonhoz kötöttek ki előző este. Bibi kakaót főzött, meg kávét a kapitánynak, aztán csak figyelte az elhaladó tájat. Sok mindent látott. Erdőket, kacsákat, gémeket, kormoránokat, sirályokat, vízparton hajnalban ivó őzet, tisztásokat, szántásokat, falukat és városokat, szobrokat, házakat, kerteket, szőlőket és templomokat, várakat, sziklákat, hegyeket és dombokat, hidakat meg gyárakat, alig győzte nézni.
Időnként, ha szükség volt valamire, kikötöttek. Bibi meg Feketevízi úr ilyenkor sétált egyet a parton. Megkeresték a városban a piacot, közbenéztek a ‒ legalábbis Bibinek ‒ sokszor fura, sosem látott portékák között, és ha valami nagyon finomat találtak a zöldségek, gyümölcsök, esetleg a halak között, vettek belőle ebédre. Józsi meg a vén tengeri medve közben őrizték a hajót.
Szépen eltelt az idő a reggelik, tízóraik, ebédek, uzsonnák és vacsorák közt. Vacsora után pedig szokásosan összegyűltek a hajó farában beszélgetni. A kapitány meg Józsi semmi, de az égvilágon semmi másról nem beszéltek, csak a hajókról. Híres hajókról, kapitányokról, motorokról, folyókról, tengerekről, kikötőkről regéltek. Csak úgy repkedtek az olyan nevek és szavak, mint a Láng motor, Kassa, Csokonai, Hazám (ezek mind hajók, jött rá Bibi) vagy mint a Roham, Klára vagy a Szent Tatabánya (ezek is), meg az olyanok például, hogy Réni, Szulina meg Regensburg (ezek meg kikötők), toló-, vontató-, gőzhajó, hadihajó és így tovább. Bibi meg Feketevízi úr eleinte élvezettel hallgatták a hajósmeséket, de az utazás huszonkilencedik napja táján, amikor már a sokadik zsilip és csatorna volt mögöttük, úgy gondolták, lehet ugyan, hogy rengeteg nagyszerű hajó és hajós van a világon, de van más is. És Bibi elővette a Harisnyás Pippi kalandjait, Feketevízi úr pedig Az esztergapad világtörténete című tudományos művet, és betemetkeztek az olvasásba.
Egy idő után Bibi azonban nem tudott figyelni a kedvenc hősnője történetére sem. Még mindig nyugtalanította a kérdés. Hogyhogy a leghosszabb út? Hát nem látogatóba mennek Felhőshomlokú Kapitányhoz? És miért annyira nyugodtak a többiek? Ők nem akarnak eljutni a Pitcairn-szigetekre?
‒ Mikor fogunk odaérni? ‒ bökte ki végül egy vacsora után, amikor egy pillanatra elakadt a beszélgetés a hajó farában.
‒ Amikor kikötünk a Bounty-öbölben ‒ hangzott a pontos kapitányi válasz.
‒ Nem holnap, de nem is a jövő héten ‒ egészítette ki Józsi.
‒ Mégis pont időben ‒ tette hozzá Feketevízi úr.
‒ Nem is tudjátok?! ‒ nézett végig rajtuk rémülten Bibi.
‒ Nem ‒ válaszolták egyszerre a többiek.
Bibi meg sem tudott szólalni. Ez meg hogy lehet?
‒ Csak úgy megyünk, bele a vakvilágba?
‒ Igen! ‒ a kapitány, Józsi és Feketevízi úr most már vigyorogtak.
‒ Te nem is tudod, miért? ‒ kérdezte Feketevízi úr Bibit.
‒ Mit?
‒ Hogy miért megyünk a leghosszabb úton. Mért állunk meg sosem látott helyeken, mért nem sietünk a célunk felé.
‒ Mért?
‒ Mert a célunk az út maga. A sok kaland és felfedezés. A nyári hajnalok, az illatos portékák a piacokon, ez mind együtt. Nem a Pitcairn-szigetek miatt, hanem az utazásért indultunk el. A megérkezés, az már egy másik mese ‒ magyarázta mosolyogva a kapitány.
A többiek csak bólogattak. És Bibi kezdte érteni.
Hajókonyha
A hosszú hajóúton nagyon fontos, hogy jókat egyenek a hajósok, mert a jó ételektől lesz jó sok kedvük a jó sok munkához. A krumplit minden hajós nagyon szereti, ezt Bibi is tudja, és szerencsére mindig tud valami újabb módot is, ahogy a gumóst elkészítheti a legénységnek. A következő, nagyon egyszerű krumpliétel kiválóan alkalmas kiadós reggelinek, ebédre köretnek vagy mondjuk tükörtojással egy jó kis vacsorának.
Szalonnás krumpli négy éhes matróznak
Hozzávalók:
500 g krumpli, 4 szál újhagyma, 4 csík szalonna, 150 g reszelt sajt, só, bors, olaj.
1. Bibi először meghámozta, majd lereszelte a krumplit. Az újhagymát felkarikázta, a szalonnát csíkokra vágta.
2. Józsi közben egy serpenyőben kevés zsiradékon megpirította a szalonnacsíkokat. Bibi ezt a krumplihoz keverte, aztán kevés zsiradékon megpirította (de nem égette ám el!) a hagymát, és azt is a krumplihoz keverte. Az egészet megsózta, megborsozta.
3. Józsi 2-3 evőkanál olajat hevített a serpenyőben, és Bibi a krumplikeverékből halmokat helyezett bele. A halmokat lapos fakanállal laposra lenyomkodta, majd 4-5 perc alatt közepes lángon mindkét oldalukat aranybarnára pirította.
4. A tetejüket megszórták a reszelt sajttal, és még addig sütötték a serpenyőben, amíg a sajt elolvadt rajtuk.
5. Tükörtojással, paradicsomgerezdekkel, apróra vágott petrezselyemzölddel meghintve tálalták.
Jó étvágyat!
Egri Mónika rajzai