Igyekvő szülők

 

A madárvonulás ugyan csak májusban ér véget, de a korán érkező madarak vagy a nálunk telelők tavasz végén már költenek. Sőt! Némelyik már a fiókáit nevelgeti, repülni tanítgatja olyankor, amikor az utolsó költözők megjelennek. A nyár eleje erdőn-mezőn már az utódokról szól. A sárgarigó, a kékvércse, a gébics a legkésőbb érkezők. Akkor kezdenek a fészekrakáshoz, amikor a többiek már a fiókáikkal vannak elfoglalva.

A tövisszúró gébics április utolsó vagy május első napjaiban érkezik meg afrikai telelőhelyéről. A hím rögtön költőhely után néz. Ha talál néhány alkalmasat, udvarolni kezd a tojónak. Teszi a szépet, pózol, énekelget neki. Ha az elfogadja az udvarlását, bemutatja neki a kiválasztott költőhelyeket. A tojó választ közülük egyet, és elkezdi lerakni a tojásokat. Két hét múlva már a fiókák is kikelnek, hamarosan a fészket is elhagyják, és októberben felnőtt madárként veszik útjukat a többi gébiccsel együtt Afrika felé.

 

  

 

Májusban születnek az őzgidák. A gyenge kis állatok az első napokban leginkább még csak a fűben vagy a bokrok közt heverésznek. Pettyes bundájuk beleolvad a környezetbe. Ilyenkor még szaguk sincs, így az ellenség ritkán veszik észre őket. Egy hét is eltelik, mire kimerészkednek a védelmet nyújtó rejtekhelyükről, és már az anyukkal járnak. Ekkor már futni is tudnak, és szülőjükkel együtt menekülnek el a fenyegető veszély elől.

Malacaival sétálgató kocával sokfelé találkozhatunk a tavaszi erdőben. A vaddisznó kismalacai március és május között születnek, és pár nap után már vígan követik az anyjukat. De vigyázat! A koca nagyon félti a kicsinyeit, és ha embert lát közeledni, könnyen rátámadhat. Ezért a kirándulóknak különösen ezekben a hónapokban nem érdemes letérniük az erdei útról.

 

  

 

A nagy erdőségekben, tisztásokon, rétek, kaszálók közepén egy-egy öreg, nagy fa rengeteg madárnak és apró élőlénynek, rovarnak, növénynek az otthona. Egy öreg hárs, kőris, kocsányos tölgy akár 40 méter magas is lehet. Hatalmas lombkoronájában sok apró madár fészkel. Törzsének üregeiben mókusok, pelék laknak. Gyökerei közt rágcsálók tanyáznak.

 

  

 

De szálláshelyet és menedéket nyújtanak az öreg fák még az után is, hogy eljárt felettük az idő, a törzsük korhadásnak indult, és egy nagy szélvihar gyökerestül kifordította őket a földből. A kidőlt fák sem válnak haszontalanná az erdőben. Korhadó törzsükben rovarok fúrnak alagutat. Mélyedéseik kiváló fészkelő helyek vagy alkalmas pihenőhelyek a rágcsálóknak, denevéreknek. Kérgükön gombák élnek. Legvégül pedig elenyészve a talaj részeként tápanyagul szolgálnak a fák következő nemzedékének.

 

Kérdezz!

Miért nem szabad hozzányúlni az őzgidához?

Az avarban meglapuló őzgidát feltehetően nem hagyta el az anyja, hanem csak legelni ment, vagy veszélyt érzett és elszaladt. Ha ilyenkor hozzányúlsz a gidához, megsimogatod, amikor visszatér hozzá az anyja, és megérzi rajta az idegen szagot, nem szoptatja tovább, hanem magára hagyja őt. És a gida elpusztul. Soha ne nyúlj hát az őzgidához a természetben!

 

Tudtad?

A tövisszúró gébics különös szokásáról kapta a nevét. A bokrok tüskéire szurkálja azokat a rovarokat, tücsköket, bogarakat, néha még apró rágcsálókat, gyíkokat, békákat is, amelyeket bőség idején azonnal nem fogyaszt el. Szűkösebb napokon aztán rájárogat a készletére.