Hosszú út volt, nagy utazás. A végén már úgy érezték, hogy az a nap, amikor a világ másik végén kifutottak a kikötőből, álom volt csupán, és ők valójában a végtelen vizeken hajóznak, amióta világ a világ. Az biztos, hogy a óceánt nem fogják elfelejteni soha többé.
A napjaik jórészt egyformán teltek. A hullámszörnyek, a vad tengeri viharok elkerülték őket, de megismerték a hatalmas víz minden árnyalatát, a sokféle hullámot és a szél ezer arcát. Láttak úszó madarat és repülő halat, játékos delfinrajt és a mélysötét éjszakákon annyi, de annyi csillagot, amennyit addig elképzelni sem tudtak. Mindannyiukat lenyűgözte a óceán, mégis amikor kikötöttek, Józsi egyszerűen csak ennyit mondott:
‒ Na végre!
A többiek bólogattak. Mert jó volt újra szilárd talajt érezni a lábuk alatt. Feketevízi úr arra is gondolt, hogy jó lesz megint egy szép, csöndes szobában, kényelmes ágyban aludni. Bibi gondolatai már kizárólag a háromszáznyolcvan macska körül forogtak, a vén kalózkapitány pedig miután mindent elrendeztek a hajón, és készen voltak, hogy felfedezzék az apró szigetet, egyszerűen kijelentette:
‒ No, én megnézném, milyen rumot adnak errefelé. Aztán ha készen állnak a visszaútra, majd szóljanak. Addig a viszontlátásra!
Bibi, Józsi és Feketevízi úr hát hármasban indultak el, hogy megkeressék a Felhőshomlokú Kapitányt meg a háromszáznyolcvan macskáját.
‒ És aztán mi lesz? ‒ szólalt meg a némán bandukoló csapatban először Bibi. ‒ Átadjuk az ajándékot és a viszontlátás? Megyünk haza?
‒ Haza? ‒ Feketevízi úrnak megtetszett a gondolat. Akkorát sóhajtott, hogy a többiek mindjárt tudták, bizony már nagyon hiányzik neki a kedves esztergagépe.
‒ Igen, haza ‒ vágta rá Józsi, de aztán gyorsan helyesbített: ‒ No, majd meglátjuk, hogy s mint.
Nem kellett sokáig keresgélniük, mert rögtön a kis kikötő bejáratánál ott állt a tábla a nyíllal és a felirattal: Macskafarm arra. Megindultak a jelzett irányba, és egyre jobban szaporázták a lépteiket. Hiába voltak nagyon kíváncsiak a szigetre, szinte körbe se néztek maguk körül. Már csak a Felhőshomlokú Kapitányt szerették volna látni. Még jó, hogy a macskafarm nem volt messze! A bejárata, egy hatalmas vaskapu, tárva-nyitva állt. Így lehetett már nagyon régóta, mert kicsit meg is volt dőlve. Úgy tűnt, nem nagyon tart itt attól senki, hogy megszöknek a macskák.
Végigsétáltak egy keskeny ösvényen, amit apró bokrok szegélyeztek, megkerültek egy kicsi, sárgára festett, zöld spalettás házat, és majd földbe gyökerezett a lábuk, mert olyat láttak, amit még soha. A házikó mögött egy hatalmas, de tényleg óriási kertben, amely telis-tele volt mindenféle bokorral, fával meg virággal, egy tisztás közepén megpillantották magát a Felhőshomlokú Kapitányt. Két hatalmas fa közé kifeszített, citromsárga függőágyban hevert a legnagyobb békességben és olyan felhőtlen homlokkal, mint a nyári ég.
Elmosolyodtak, mert pontosan ezt szerették volna látni. Bibi odakiáltott a Kapitánynak:
‒ Hol a macskák?
Az immár Felhőtlenhomlokú Kapitány erre felkapta a fejét. Amint meglátta őket, az első ámulatból felocsúdva kikászálódott a függőágyból, és szélesen nevetve elindult feléjük.
‒ Nem tudom, hol vannak, valahol itt, a kertben. Fontos dolguk van, mint mindig minden macskának. Szevasztok! Hát hogy kerültök ide?
Józsi és Feketevízi úr először átadták az ajándékokat, aztán töviről hegyire elbeszélték a nagy utazást, hogy indultak útnak, és milyen végtelenül sokáig hajóztak a hatalmas vizeken. A Kapitány ezután körbevezette őket a házban meg a kertben. Bibinek tetszett a régi vágású, tágas konyha a kertre néző ablakkal, Feketevízi úr a csendes szobákat, Józsi pedig a szép darab húsok a hűtőben és a kolbászok a kamrában találta igen vonzónak. A macskák is fel-feltünedeztek közben, de csak úgy macskamód, amikor épp kedvük tartotta.
Eltelt pár felhőtlen nap, pont olyan felhőtlen, mint amilyen a Kapitány homloka volt Bibiék legnagyobb ámulatára. A Kapitány ezalatt a röpke idő alatt megmutogatta vendégeinek az aprócska sziget minden érdekességét és látnivalóját. Bibiék számára közben nyilvánvalóvá vált, hogy a szigeten honoló nagy nyugalom és az óceán állandó zúgása volt az, ami elűzte a felhőket a Kapitány homlokáról ‒ a macskák dorombolásán kívül, természetesen.
‒ No és ‒ tette fel aztán az egyik reggelen a kérdést Bibi és Józsi egyszerre (Feketevízi úr volt olyan udvarias, hogy csak gondolatban) ‒ nem unalmas itt?
A Kapitány homloka elfelhősödött. A többiek felszisszentek. De szerencsére, csak egy pillanatig tartott a felhősödés, majd ‒ és most már mindenféle átmeneti vagy tartós légköri jelenségtől függetlenül, nyugodtan hívjuk egyszerűen csak így, jelzők nélkül és nagybetűvel ‒ a Kapitány megszólalt:
‒ De igen. Van, hogy határozottan igen. Unalmas. Mehetünk?
És kiadta a parancsot a horgonyszedésre. Bibi, Józsi és Feketevízi úr határtalanul boldog volt, hogy újra kapitány lesz a Kapitány. Persze Bibi azért a legfontosabbat még megkérdezte:
‒ És mi lesz a macskákkal?
‒ Fél év múlva erre vesszük az utunkat, és megnézzük őket. Addig talán a vén kalózkapitányotok gondoskodik róluk. Van elég rum a szigeten, nem fog unatkozni, míg visszajövünk.
Azzal elindultak, hogy megkeressék a kalózkapitányt, megegyezzenek vele, és nekivágjanak egy újabb kalandnak az óceánon át. De az már egy másik történet.
Hajókonyha
Bár a Pitcairn-sziget igen apró a hatalmas Csendes-óceán közepén, körbejárása, látnivalóinak megszemlélése mégis kissé megterhelő volt. Bibi a túrák után a macskafarm kertjének egyik függőágyában pihente ki a fáradalmakat, s közben ínycsiklandó hűsítők kifundálásán törte a fejét. Íme, a legjobb három, ami azután a világtengereket járó kompánia kedvence lett.
Alma álom koktél
Hozzávalók:
4 filter gyümölcstea, 6 dl almalé, 2 evőkanál méz, 2 alma, 2 teáskanál citromlé, 2 levél menta.
1. A teafiltereket Bibi leöntötte 6 dl forrásban lévő vízzel, és hűlni hagyta 8-10 percig, azután hozzákeverte a mézet és az almalevet.
2. Az almákat meghámozta, felkockázta és citromlébe áztatta, majd a mentalevelekkel együtt a teába keverte. Jéggel, de forrón is csodálatos!
Jeges tealimonádé
Ehhez elég egyszerűen összeönteni a jeges teát a jó citromos limonádéval, hozzáadni még némi cukrot, és hoppá!, már kész is a koktél!
Déltengeri koktél
Hozzávalók:
2 dl kókusztej, 2 dl ananászlé, ananász.
Bibi egy kancsóban összekeverte a kókusztejet és az ananászlét, beledobálta a feldarabolt ananászt, néhány jégkockát is tett bele, és már készen is volt a varázsital!
Üdvözlünk a Paradicsomban!
Egri Mónika rajzai