Kirándulás Kiszucában

 

Nyáron kerékpárral kirándulni a legjobb. Jó az idő, és a két keréken komótosan gurulva semmilyen látnivaló nem suhan el észrevétlenül a kiránduló szeme előtt. Tina és Toby ezért júniusban Kiszucába kirándulnak, ahol jól kijelöltek és kiválóak a turistautak, szinte az egész régiót körbe lehet járni rajtuk.

A szép vidéken 131 km hosszan vezet a kiszucai kerékpárút, összeköti a hegyes-völgyes táj turisztikai központjait, s a kerékpározókat minden érdekességhez és különlegességéhez elvezeti. Szlovákia északnyugati peremén járunk, Lengyelország és Csehország határánál, a lucfenyők országában.

 

A Kiszuca folyó

A táj névadója. Nem nagy folyó, de teljesen keresztülfolyja Kiszucát. Az egyik szélén, a Javorníky hegyekben ered, és a más szélén, Zsolna városánál beleömlik a Vágba. Közben mindössze 60 kilométert tesz meg. Útja sűrű erdőkön, réteken keresztül, hegyi tanyák mellett vezet. A hegygerincek, hegyi rétek jelentős része itt védett terület, a Kiszucai Tájvédelmi Körzethez tartozik. Ez pedig összefügg a szomszédos csehországi és lengyelországi védett területekkel, s így együttesen a legnagyobb kiterjedésű védett övezetet alkotják Közép-Európában.

 

  

 

Zsolna

Szlovákia északnyugati részének a központja és legnagyobb városa. Belvárosát, benne a sok értékes műemléket nemrégiben olyan szépen felújították, helyrellították, hogy Zsolnát azóta az egyik legszebben megújított városnak tartják az országban. Zsolna az elmúlt században két alkalommal, rövid ideig Szlovákia fővárosa is volt. Fontos európai vasútvonalak futnak itt össze, a zsolnaiak jóléte ma főleg ebből és az autógyárból ered.

 

Budatin

Ahol a Kiszuca patak a Vág folyóba ömlik, ott áll ez a szép vár Zsolna határában. A Balassa család építette sok századdal ezelőtt a folyóvízek közt egy kis szigetre. Ebből a vízi várból védték a Lengyelországba vezető kereskedelmi utat. Ma sokféle kiállítás, köztük a drótosok, e jellegzetesen szlovák vándoriparosok régi életét bemutató tárlat látható a falai közt.

 

  

 

A rejtélyes kőgolyók

Ezek a kőgolyók a Javorníky hegyekben földtani különlegességnek számítanak. Igazából senki sem tudja, hogyan alakulhattak ki az évmilliók során ilyen szabályos gömb formára. Némelyik átmérője 2 méternél is nagyobb. Egy kőbányában találhatók Csaca város határában.

 

A kiszucai falumúzeum

Az egyik legnagyobb kiterjedésű szabadtéri múzeum Szlovákiában. Aki elfárad a régi falusi porták körbejárásában, az erdei kisvonattal folytathatja az útját. Gyönyörű tájon utazgathat, és közben megismerkedhet a régi kiszucai emberek életmódjával. A látogatóknak ha szerencséjük van, még a kiszucai konyha finomságaiból is kóstolgathatnak.

 

Tudtad?

A drótosok törött cserépedények és lyukas fémedények javításával foglalkoztak. Vándoriparosok voltak, szerszámaikat a hátukon cipelve járták az országot, és az utcákon hangosan kiáltozva kínálgatták a szolgáltatásaikat.