Minden kisiskolásnak

A rozsdás szőrű nádifarkas nyáron gondtalanul élt a maga gazdag birodalmában, nem bántotta sem az embert, sem pedig a jószágot. Ha a sok bitangolás, kíváncsiskodó csatangolás közben korogni kezdett a gyomra, hát halat meg csíkot fogott a mocsárban, vagy kirabolta a víziszárnyasok fészkét, tojással, madárfiókával tömte tele a bendőjét.

Emese azt álmodta, hogy meggyújtja a gyertyákat a karácsonyfán, majd lábujjhegyre állva megigazít egy szaloncukrot a legfelső ágon.

‒ Jó lesz? ‒ kérdezte hátrasandítva.

‒ Kitűnő ‒ nyugtázta Hemperkőc. ‒ Kezdődhet a produkció!

Részlet a Mimi és Liza című mesekönyvből

Szürke nap volt. A szürke eső szürkén hullott a szürke házakra, azok pedig szinte be levesztek  a szürke ködbe. Mimi és Liza szürke bérházuk szürke folyosóján üldögéltek és hallgattak. Mimi csukott szemmel nézett valahová az ismeretlenbe, Liza meg érdeklődve figyelte a keskeny hasadást, ami a lábai alatt húzódott végig a lépcsőfokon, míg észrevétlenül el nem tűnt a szürke kőben.

Hova készülsz?

Az ember egész nap szinte csak készül. Reggel készülünk a suliba, szünetben a következő órára, matekon a holnapi dolgozatra, angolon a szavak felmondására, énekórán a népdalversenyre, tanítás után ebédre, napköziben leckeírásra. Ezek mindennapi rövid készülések.

Részlet a Zabaszauruszok első könyvéből

Rilex, a tirex a Dínódombok egyik távoli barlangjában élt, Dínópia világának eldugott kis zugában. Rettenetes méretű fogaival és vérszomjas ábrázatával olyan ijesztőnek tűnt, hogy senki sem mert a közelébe menni. Egyedül Kunyi, a keselyű barátkozott vele, aki Rilex szájában lakott.

Részlet a Kicsi, kisebb, legkisebb című meseregényből

Vakáció, de milyen! Ivett el sem tudta képzelni, hiszen élete első igazi iskolás nyári szünete máris óriási rumlival kezdődött: költözködtek. Igaz, Édesapa elmagyarázta, hogy az új állás miatt muszáj ebbe a távoli és idegen városba sietni, Ivettnek mégis sajgott a szíve, hogy még csak tisztességes istenhozzádot sem mondhatott a kedves, ismerős zegzugokkal teli háznak s az utcának, ahol reggelente cinkos barátsággal kopogott lába alatt a kockakő.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisördög, de olyan butácska és olyan jószívű, hogy még az ördögöknek sem kellett a pokolban. Először csúfolták, lökdösték, végül kiűzték a pokolból. Menjen csak isten hírével, amerre lát.

Amikor Szivárvány lovag meghallotta, hogy Színország északi részén, a Borsózöld hegyek közt egy rettenetes szörny ütött tanyát, éppen zsíros kenyeret majszolt. Minthogy Színországban még nem tudtak a koleszterin ártalmairól, jóízűen. Szerette a fenséges étket, ám nem vitte túlzásba a fogyasztását. Ura volt a szenvedélyeinek. Olykor meg-megivott néhány pohárka jóféle borocskát is, azonban ittasan sosem ült lóra.

Élt egyszer, élt a földön egy híres-nevezetes varázsló. Zárkózott ember volt, és magányos, de máskülönben rendkívül jámbor lélek, aki szántszándékkal nem ártott volna még a légynek sem. Az emberek szerették, mert egy kicsit sükebókának látszott, ám féltek is tőle, mert hát, ugye, sohase lehet tudni...

Cillanka bekopogtatott a Dedre-bérc alatti takaros kőházikó ajtaján. Vékony hangocska szólt ki:

– Bújj be!

Cillanka belépett. A szoba közepén nagy, kerek asztal állt. Mellette ült a három testvér: Bagyula, Birabolya és Bobolyka. Föl se néztek, szorgalmasan öltögettek.