Minden kisiskolásnak

Ezen az első januári szombat reggelen Peti még az ágyban elhatározta, hogy az új év örömére ma nagyon rendes fiú lesz, és délelőtt segít a nagymamának, délután pedig megnézi a kedvenc mesesorozatát a tévében. Már épp indult volna, hogy ezt a nemes és nagyszabású tervet megossza a nővérével, amikor Emi az ágyából kiugorva széttárta a karját, és így kiáltott a szoba közepén:

Édes Arany Madaram, Drága Lelkem!

Már szavaim sincsenek, olyannyira hiányzik nekem az én Drága lelkem! Egyetlen örömöm, amikor a kezétől való sorokat olvashatom. Olyannyira rég láttam kedves ábrázatát, mégis élénken él bennem, csak ez tart meg engem a sok borzalmak közt.

Egy ködös novemberi szombaton nagymama gondolt egyet, és megengedte a két gyereknek, hogy fölmenjenek a padlásra turkálni a családi kincsek között. A kertben úgysincs most más, csak sár, gondolta, a padláson legalább elnézelődnek, amíg ő összesöpri a diófaleveleket a ház előtt.

Emi az asztalnál ült, pontosabban könyökölt az asztallapon, fejét összeszorított tenyerére támasztotta, úgy figyelte csöndben nagymamája pakolászását a konyhában. Aztán egyszer csak megszólalt:

− Tudod, mama – sóhajtotta –, ez a suli elég gáz.

Aznap reggel Emit és Petit szokatlanul korán ébresztette az anyukájuk.

− Gyerekek, gyorsan reggelizzetek, nemsokára indulunk!

Az ikrek a szemüket dörzsölgették, nem aludhattak vissza, ahogy a nyári szünetben addig szokásuk volt. Szomorúan vették tudomásul, hogy ennek a vakációnak is vége.