Minden kisiskolásnak

Tudnak a nyulak úszni? A szalonna meg tud menteni egy hajót? És ki az a búvár, aki a helyére tud billenteni egy oldalára dőlt hajót? Ezek a kérdések mind fölmerültek a nyúllányokban aznap, amikor a Hód léket kapott, és majdnem teljesen elsüllyedt. De megnyugodhatsz: nem süllyedt el teljesen. És ez nagy különbség.

Fóris Béni nyulalmazott tengernagyparancsnok és Csintalan Sanyi kalózkapitány, azaz a Hód teljes legénysége fáradságot nem kímélve kereste az eltűnt hajót. Futottak a part mentén, fülük lobogott a szélben, ugrottak árkon, ugrottak bokron át, nem néztek se jobbra, se balra, csak egyenest előre.

A hajócska vidáman szelte a habokat a folyón felfelé, a vezérpálcára kitűzött lobogóba bele-belekapott a friss déli szél. Miféle lobogóba? Hiszen eddig nem is volt semmiféle lobogó a hajón! Hogy került oda lobogó? A kalózok tűzték ki, akik ellopták a Hódot?

Répa, káposzta, cékla, kukorica – minden, mi szemnek-szájnak ingere, minden volt a zsákokban, Béni és Sanyi mégsem tudott örülni a sok finomságnak, hiszen a kedves hajócskájuk szőrén-szálán eltűnt. Szegény nyulak! Mi lesz most velük?

Fóris Béni nyulalmazott tengerészkapitány-parancsnok és Csintalan Sándor kalandor kalózkapitány elhagyták a tengert. Búcsút mondtak a kékség százezer árnyalatának, a szélnek, a napnak, a csillagoknak, a delfineknek, a halaknak, a teknősöknek és mindennek, ami a szívükhöz oly közel állt a hatalmas vízen.

Az elképedt Sanyit barátja ragadta ki a bénultságból, megfogta a karját és levonszolta őt a kabinba. Üvöltött felettük a vihar, szinte megsüketültek. A két nyúl összekucorodva várta a csillapodását. Egyszer csak a hajó megrázkódott, és mintha nem is a hullámok hátán hánykolódna, hanem valami titokzatos erő húzná, megindult egy irányba. A nyulak remegve kapaszkodtak egymásba a hajófenékben. Szinte már feladták a reményt, hogy túlélik ezt a borzadályt.

Emlékszel a két bátor nyúlra? Milyen nyúlra? Várj csak, valami rémlik… Azokra, akik arról álmodoztak, hogy eljutnak a tengerre? Építettek egy hajót, és semmiféle akadály nem állhatott az útjukba. A kalóz és a kapitány, ugye? Igen, hát persze! Róluk beszélek! Arra is emlékszel, hogy végül megérkeztek a tengerhez? Nos, akkor mesélem tovább, mi történt velük azután.

Ki tudja, hány nap telt el, amióta a két nyúl úr útnak indult, hogy újra lássa a tengert? Ugyan ki számolja meg az álmodozás, a tervezés, a küszködés, a kudarcok, az újrakezdés és a sok fárasztó munka napjait, amikor eljön az utolsó? Mert eljön, egyszer biztosan el.

Fórizs Béni nyulalmazott tengerészkapitány és örömben, bajban hű társa, Csintalan Sándor kalózkapitány, azaz a Hód nevű csinos kis hajócska teljes legénysége felsorakozott a fedélzeten, hogy a kelő nap aranyfényében fürödve búcsút intsen a Kerekerdő-sziget barátságos lakóinak. Micsoda este volt a tegnapi! De vajon mi vár rájuk holnap? Hát a tenger, nem?

Végre úton voltak nyulaink! Hajj, de rég várták már ezt! Édes élet a hajós élet, csupa kaland és meglepetés! De mennyi akadályt kellett leküzdeniük, míg idáig eljutottak! Jégtorlaszok, hódvár..., csoda, hogy nem adták fel! A helyükben én már rég otthagytam volna a hajót tervestül, mindenestül, és otthon rágnám a káposztatorzsát. De egy igazi hajós sosem adja fel, s neki a víz az élete – legalábbis én így hallottam.