Mi leszek, ha nagy leszek? 20. rész Nyomtatás
Írta: Administrator   
2012. október 01. hétfő, 17:44

Csillagász

 

Úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna. Hempergőst játszottunk a domboldalon. Meleg nyári nap volt. Aztán jöttek apuék, és integettek, hogy menjünk fel mi is a dombtetőre, mert mindjárt kezdődik a napfogyatkozás. Olyat mi még életünkben nem láttunk.

Gyorsan szedtük hát a lábunkat fel a dombon. Apu fura szemüvegeket osztott ki köztünk, hogy a nagy fénytől majd meg ne vakuljunk. Aztán vártunk, vártunk türelemmel. Egyszer csak nagy feketeség úszott az égre, és teljesen eltakarta a napot. A Hold az, mondta apu. Körülöttünk is egészen sötét lett, mintha csak esteledni kezdett volna. Komolyan aggódni kezdtem, hogy oda a világunk. De apunak lett igaza. Néhány percig tartott az egész, s a nap kibújt a sötétség alól. Nagy kő esett le a szívemről, és elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban. Utánajárok, mi is az a napfogyatkozás.

 

Az ógyallai csillagvizsgáló   Csillagászati távcső

 

Így lettem csillagász. Az égbolt titokzatossága már gyerekkoromban magával ragadott. Szenvedélyemmé vált a csillagok kémlelése. Most egy nagy csillagvizsgálóban dolgozom, és munkatársaimmal óriási távcsöveken keresztül kutatjuk a világűrt. A megfigyeléseinket bonyolult számításokkal ellenőrizzük. Azt is előre ki tudjuk számítani, hogy mikor lesz nálunk legközelebb napfogyatkozás. Elárulom: 2015. március 20-án. Alig két év múlva. Ne mulaszd el megnézni! Nagy élmény lesz, meglátod!

 

Tudod-e?

 

Az emberek sokáig azt hitték, hogy a Földünk a világ közepe, és körülötte keringenek a csillagok, a nap meg a hold. Egy lengyel csillagász, Kopernikusz bizonyította be először, hogy ez nem így van. A Föld csak egy a sok bolygó közt, nem is a legnagyobb. S egy nálánál jóval nagyobb égitest, a Nap körül kering. A Nap és a körülötte keringő bolygók rendszeréhez hasonló sok milliárd naprendszer van még a világűrben. Számukat se tudjuk.

 

Kabóca-lexikon

 

KabócaA csillagászatnak köszönhető jórészt, hogy az ember kiléphetett a világűrbe és eljutott a Holdra. Az égitestek megfigyelése ma hatalmas távcsöveken keresztül történik. A csillagászok bonyolult fizikai és matematikai számításokat végeznek, hogy a Földön kívüli jelenségeket megértsék és meg tudják magyarázni.

 

Planetárium   Csillagászok   Holdjáró

 

A planetáriumban a csillagászat iránt érdeklődök itt figyelhetik meg egy félgömb alakú kupolára kivetítve az égitesteket. A látogatók úgy érezhetik, mintha a valódi csillagos égbolt alatt ülnének. Pedig csak látványról van szó, amit egy különleges vetítőműszer, a planetáriumgép varázsol föléjük a kupolára.

 

Csillagképek   Göncölszekér

 

A csillagképek, az egymáshoz közel látszó, fényesebb csillagok csoportjait az emberek évezredekkel ezelőtt  állatok, tárgyak, emberek, istenek képéhez hasonlították, és nevet adtak nekik. Például: Nagy Medve, Rák, Fiastyúk, Orion. Minden népnek voltak saját csillagképei. A régi utazók, tengeri hajósok a csillagok és a csillagképek segítségével tájékozódtak.

 

A Tejút kétszáz- vagy akár négyszázmilliárd (!) halvány csillag összemosódó fénye, mintha csak tej folyt volna végig az égbolton. Olyan éjszakákon figyelhető meg jól, amikor tiszta a levegő. A Nap és a Föld is ennek a csillagrendszernek a része. A magyarok Hadak útjának vagy Csaba királyfi csillagösvényének is mondják. A monda szerint ezen távozott el Csaba királyfi a földi világból, s ezen tér majd vissza, ha népének szüksége lesz a segítségére.

 

Módosítás dátuma: 2014. március 06. csütörtök, 18:21