Becézgetjük, mert szeretjük. Hiszen nem is igazán verseny ez már, hanem fesztivál a javából. Itt mindenki jól érzi magát, még a fellépés előtt izguló versenyző is. Mert mindenki tudja: aki a Tompikára eljut, az mind győztes.

A sok gyakorlás és a versenyfordulók során rég legyőzte magában a lámpalázat és a félelmet. A Tompika már csak játék. Sokféle programmal, kézműves foglalkozásokkal, előadásokkal várja a versenyzőket Rimaszombatba. S közben azok magukat, a tehetségüket, tudásukat is megmérethetik és megmutathatják másoknak. A szervezők azt mondják, az idén 240 versenyző jutott el a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyre, minden kategóriában 16-17 előadó. Bizony, ez nem kis szám. Volt kivel mérkőzni, és volt kitől tanulni.

 

  

 

A legkisebbek mezőnye szokásosan most is erős volt. Magasra állították a mércét a tavaly meg tavalyelőtt legjobbak. Közülük sokan az idén is ott voltak Rimaszombatban. De új tehetségeknek is tapsolhattunk. Kiváló előadásban hallhattunk például jó néhány Lázár Ervin-mesét. Az idei kedvenc szerző kétségkívül  a Mikkamakka, A Hétfejű tündér meg a többiek írója volt. Népmese, érdekes módon, alig akadt az előadottak között (talán mert a népmesének külön versenye is van már nálunk). A szavalók némelyike ‒ nem sokan ‒ hazai költő, Kulcsár Ferenc, Gál Sándor verseiből választott, de volt, aki a seregszemle névadója, Tompa Mihály költeményei közt talált kedvére valót.  Egyszóval sokféle vers és mese volt versenyben sokféle előadásban.

 

     

 

Hogy melyik választás volt szerencsés, kinek sikerült jól vagy jobban az előadása, arról a zsűri sok érdekeset mondott a nyilvános szakmai értékeléseken. A zsűritagok közt az idén ráadásul nemcsak hazai és magyarországi, hanem erdélyi és vajdasági szakemberek is voltak. Sőt szavalók és prózamondók is érkeztek Erdélyből és Vajdaságból, az ottani hasonló versenyek legjobbjai. Barátkozásból sem volt hát hiány az idei Tompikán.

 

   

 

A díjak az első két kategóriában

I. kategória ‒ vers

Aranysáv
1. Gál Ádám Vajk (Tarczy Lajos AI, Hetény), felkészítő: Kiss Szilvia
2. Pikler Mátyás (Munka Utcai AI, Komárom), felkészítő : Beke Ágnes
3. Bukovský Dorottya (Deáki AI), felkészítő: Renczés Dóra
Ezüstsáv
Hubka Rebeka (Márai S. Gimn. és AI, Kassa), felkészítő: Tóth Erzsébet
Haris Zsóka (Bartók B. AI, Nagymegyer), felkészítő: Csepi Katalin
Balla Ádám (Ady E. AI, Párkány), felkészítő: Balla Beáta
Gaál Eszter Veronika (Jókai M. AI, Komárom), felkészítő: Jókai Éva
Tóth Dorottya (Almágyi AI és Óvoda), felkészítő : Agócs Andrea
Varga Zaránd Ágoston (Kodály Z. AI, Dunaszerdahely), felkészítő: Várady Zsuzsa
Darázs Alexandra (Farkasd), felkészítő: Deák Denisza
Bronzsáv
Banyák Jenifer (Nyárasdi AI), felkészítő: Bereczk Mikóczi Szilvia
Balázs Réka Mária (Ipolyi A. AI, Ipolybalog), felkészítő: Zolcer Erika
Németh Dávid (Pozsonyi AI és Óvoda, Vetvárska), felkészítő: Bittera Katalin
Ruszó Emil (Mocsáry Lajos AI, Fülek), felkészítő: Benko Tünde
Krištóf Áron (Rozsnyói Ref. AI), felkészítő: Nagy Andrea
Balla Kiara Priscilla (E ötvös U. MTNY AI Komárom), felkészítő: Varga Rózsa

A zsűri különdíja Darázs Alexandra

Hazai szerző művét előadó legsikeresebb versenyző Varga Zaránd Ágoston

I. kategória ‒ próza

Aranysáv
1. Naňo Nimród (Marcelházai AI), felkészítő: Lancz Ildikó
2. Képeš Lóránt (Buzitai AI), felkészítő: Pollag Szilvia
3. Polgár Dániel (Pázmány P. AI és Óvoda, Vágsellye), felkészítő: Páldy Eszter
Ezüstsáv
Bukovský Dorottya (Deáki AI), felkészítő: Renczés Nóra
Balázs Anna Ajnácska (II. Rákóczi F. AI, Gúta), felkészítő: Balázs Gabriella
Ferencz Zsolt (Tompa M. AI, Rimaszombat), felkészítő: Csank Katalin
Molnár Lenke (Nádszegi AI és Óvoda), felkészítő: Puskás Erzsébet
Fekete Lujza (Jókai M. AI, Komárom), felkészítő: Jókai Éva
Bronzsáv
Stirber Bianka (Jókai M. AI, Komárom), felkészítő: Jókai Éva
Brezo Ferenc (Battyáni AI), felkészítő: Pollák Éva
Kironský Lili (Móra F. AI, Nyékvárkony), felkészítő: Végh Andrea
Veréb Fanni (Kazinczy F. AI, Tornalja), felkészítő: Tímár Csilla
Mihalovič Veronika (Széchenyi I. AI és Óvoda, Felsőszeli), felkészítő: Szalai Gyöngyi
Antal Márk (Szombathy V. AI, Feled), felkészítő: Veréb Gyöngyi
Adamec Kristina (Féli AI), felkészítő: Simonics Zsuzsa
Jelen Jázmin (Eötvös Utcai AI, Komárom), felkészítő: Varga Rózsa és Gőgh Anna

 

  

 

II. kategória ‒ vers

Aranysáv
1. Greman Dorka (Tejfalusi AI), felkészítő: Nagy Myrtil
2. Haris Katarina (Naszvadi AI), felkészítő: Holka Gizella
3. Forró Dávid (Corvin M. AI, Gúta), felkészítő: Kaldrovits Szilvia
Ezüstsáv
Máté Kristóf Zoltán (Tompa M. AI, Rimaszombat), felkészítő: Tóth Csilla
Rigó Terézia (József A. AI és Óvoda, Vásárút), felkészítő: Mózes Hajnalka
Tóth Krisztián (Nyárasdi AI), felkészítő: Magyar Gaál Lívia
Kovács Vivien (Tompa M. Ref. Gimn., Rimaszombat), felkészítő: Tari Mária
Holocsy Zsóka Zsófia (Szenczi Molnár A. AI, Szenc), felkészítő: Fekete Irén
Zsoldos Viktória (Bartók B. AI, Nagymegyer), felkészítő: Pongrácz Sarolta
Bronzsáv
Góbis Réka (Tompa M. Ref. Gimn., Rimaszombat), felkészítő: Tari Mária
Davitko Oliver (Márai S. Gimn. és AI, Kassa), felkészítő: Ádám Anikó
Modrócky Mercédesz (Eötvös Utcai AI, Komárom), felkészítő: Varga Rózsa
Urbán Csongor (Erdélyi János AI, Nagykapos), felkészítő: Fazekas Lídia
Baranyai Patrícia (Lakszakállasi AI), felkészítő: Polák Erzsébet
Hübsch Miklós (Jókai M. AI, Komárom), felkészítő: Juhász Mónika
Horváth Zenkő Veronika (Széchenyi I. AI és Óvoda, Felsőszeli), felkészítő: Szalai Gyöngyi

II. kategória ‒ próza

Aranysáv
1. Bondor Jusztina (Eperjesi AI és Óvoda), felkészítő: Varga Denisa
2. Czakó Antónia (Tompa M. AI, Rimaszombat), felkészítő: Mács Gyöngyi
3. Bangha Roland (Eötvös Utcai AI, Komárom), felkészítő: Marosi Andrea
Ezüstsáv
Lenárt Dóra (Széchenyi I. AI és Óvoda, Felsőszeli), felkészítő: Szalai Gyöngyi
Száraz Viktória (Nagycétényi AI), felkészítő: Borbély Edit
Mudi Réka Eszter (Rozsnyói Ref. Egyházközség Alapiskolája), felkészítő: Nyéky Anna
Lesko Levente (Marcelházai AI), felkészítő: Lancz Ildikó
Ürge József Jakab (Féli AI), felkészítő: Ürge Judit
Nagy Csomor Márton (Egyházi AI és Óvoda, Kéty), felkészítő: Molnár Judit
Greman Dorka (Tejfalusi AI), felkészítő: Nagy Myrtil
Renczés Fanni (Széchenyi I. AI és Óvoda, Felsőszeli), felkészítő: Morovics Ibolya
Illés Dávid (Márai S. Gimn. és AI, Kassa)
Keserű Borbála (Munka Utcai AI, Komárom), felkészítő: Laboda Róbert
Bronzsáv
György Roland (Nemesradnóti AI), felkészítő: Barta Andrea
Tóbiás Zsombor (Erdélyi János AI, Nagykapos), felkészítő: Urbán Emőke
Kalocsai Bianka (Mocsáry Lajos AI, Fülek), felkészítő: Varga Kornélia
Várföldi Bence (Farnadi AI), felkészítő: Cseri Kinga

A zsűri különdíja Keserű Borbála

 

  

 

Fotók:  és