36. Duna Menti Tavasz

 

Nemcsak fesztivál volt ám az idei Duna Menti Tavasz! Nem is csak verseny, persze. Hanem még mi? Juniális! Az történt ugyanis, hogy a kultúrház előtti teret éppen föltúrták az építőmunkások. Átépítik valamiért. Így aztán a seregszemle kísérőprogramjai a város közepéből  kiszorultak egy füves térre.

Először bosszankodtunk. Hogy fogunk ingázni a színházterem meg a Meseváros, az előadások meg a szarvasos körhinta és Micimackó légvárcsúzdája között! Mert ugye a sok izgalmat, feszültséget, amivel az ilyen országos megmérettetés jár, közben-közben le is kell vezetni valahogy, egy kis csúzdázással, hintázással, labdázással, miegyébbel.

 

36. Duna Menti Tavasz   36. Duna Menti Tavasz   36. Duna Menti Tavasz

 

36. Duna Menti Tavasz   36. Duna Menti Tavasz

 

De aztán minden megoldódott. Sőt! Az idei programrend talán még jobb is volt a tavalyinál. Délelőtt voltak az előadások, a verseny, délután meg kivonultunk a „zöldbe”. Igaz, csak egy tenyérnyibe, de mégis zöldbe. Hétágra sütött a júniusi nap – ugyan néha az eső is csepergett –, és juniálisoztunk. Játszottunk, eszegettünk, iszogattunk, heverésztünk, táncoltunk a fűben.

 

36. Duna Menti Tavasz   36. Duna Menti Tavasz

 

36. Duna Menti Tavasz   36. Duna Menti Tavasz   36. Duna Menti Tavasz

 

Rengeteg előadás, rengeteg fellépés volt az idei Dunamentin. Nem csoda! A legjobb bábosok és a legjobb színjátszók mind eljöttek az országból, a Virgoncok, a Diócskák, a Mazsolák, a Kincskeresők, a Gólyalábak (persze, gólyástul) és így tovább. És még sokan mások. Nagyon jó volt a hangulat. Fellépések előtt és fellépések után egyaránt. Hallgass csak bele!

 

Dunaszerdahelyi Gézengúzok  
Hetényi Gólyalábak  
A pozsonyi Iciripicirik  

 

Péntekre pedig a zsűri döntése is szerencsésen megszületett. Rengeteg díjat kiosztottak. Hogy kiknek és mit, elolvashatod és megnézheted itt