Bibi és Kifli épp az út szélén várakozott, hogy átkelhessenek a zebrán, amikor megállt mellettük egy fiú és az anyukája, és a fiú Kiflire mutatva így szólt:

− Nézd, anya, Lassie!

− Igen, tényleg! Ez a kutyus épp úgy néz ki, mint Lassie! – mondta az anyuka mosolyogva, majd átsétáltak az úton.

Kifli Bibire nézett és megkérdezte:

− Ki az a Lassie? Annyiszor mondták már, hogy úgy nézek ki, mint ő, most már igazán érdekelne! Biztos, hogy nem is hasonlítunk! Senki sem olyan, mint én! – húzta ki magát a kutya önérzetesen.

− Hát persze, hogy nem, kiskutyám! – nevetett Bibi –, te vagy az univerzum legcsodálatosabb teremtménye, ezt mindenki tudja. De Lassie tényleg hasonlít rád. Ő is egy skót juhász kutya, vagyis volt. Egy regényben meg az abból készült filmekben szerepel.

− Hogy mondhatsz ilyet? – csattant fel Kifli – Csak azért, mert ugyanolyan fajta, már olyan is? Hát neked minden skót juhász egyforma? Nem látsz a szemedtől? Te jó ég!

Kifli felháborodva fordult el a gazdájától.

− Édesem – békítgette a sértődött kutyát Bibi –, én látom, hát hogyne látnám a különbséget. Te egy fényesen ragyogó csillag vagy! Te vagy a napsugaram, senki se érhet a nyomodba! De az emberek, tudod, ők nem ismernek úgy, ahogy én…

− Pfff… vakok! – vakkantotta Kifli. – Csak kerüljön elém az a nyavalyás Lassie! Majd meglátjuk, ki a különb kutya!

− Ugyan, ne legyél már ennyire mérges és irigy – intette Bibi Kiflit.– Ha hazaértünk, megmutatom a könyvet, amiben szerepel, és ha akarod, föl is olvasom neked az egészet részletekben esti mesének. Te is megszereted majd Lassie-t, az biztos! De azt tudnod kell, hogy Lassie lány volt.

De Kifli csak morgott tovább.

− Hihetetlen! Egy szukához hasonlítanak! Hát nem látják, mennyivel nagyobb vagyok?!

És még tovább is folytatta volna a méltatlankodást, de ekkorra elértek a kedvenc bot- és frizbidobálós helyükre, és onnantól már csak a játék érdekelte őt. Amikor hazaértek, megvacsoráztak, aztán Bibi megkereste a Lassie hazatér könyvet a polcon. Kiflinek nagyon tetszett a kötet, mert egy szép skót juhász kutyát látott a borítóján.

− Tényleg szép – ismerte el.

− Ugye? – örült meg Bibi. – De abban tévedtek a délutáni csodálóid, hogy épp olyan vagy mint Lassie, mert most olvasom, hogy Lassie trikolor, vagyis fehete-fehér-barna volt, nem szép sötét coboly színű, mint te vagy.

− Na ugye! – húzta ki magát a büszke kutya. – Én vagyok a legszebb kutya az egész világuniverzumban!

− Így van! – simogatta meg Bibi a kutya szép fejét. – Meg a legokosabb is!

− És jó kutya is vagyok? – nézett Kifli felcsillanó szemekkel a gazdájára.

− Igen, hát persze!

− Akkor ide a virslivel! – vigyorgott teli pofával Kifli.

− Tudtam, te huncut kutya! Tudtam, hogy nem véletlenül kérdezed – nevetett Bibi. – Tessék, itt van, de aztán alvás!

Kifli boldogan ette meg a jutalomfalatot, és boldogan aludt el, mert tudta, hogy aki mindig a legjobbra gondol, annak van esélye, hogy néha meg is kapja azt.

 

Horváth Ildi rajza