Tóth Elemér: Hogyan nem árulkodott Csöpi

 

Csöpi a ház bejárata előtt, a lépcsőn üldögélt. Az új cipőjét próbálgatta. Nézegette jobbról, nézegette balról, lépegetett benne és hallgatta, hogy a bőrtalp milyen érdekesen nyiszorog.

– Nagyon szép a cipőd! – állt meg előtte Hápika, a kiskacsa.

– Tegnap kaptam Cini anyukától – mondta Csöpi. – Tudod, már mindenemet kinőttem, és föl kellett újítani a ruhatáramat. Legalábbis Cini anyuka így mondta, amikor az áruházban vásároltunk. Azt is mondta, hogy az iskolába mindig szépen, tisztán kell járni.

– Biztosan te leszel a legcsinosabb kislegény a másodikosok között – állította Hápika bólogatva.

– És kaptam egy öltönyt is, meg még mindenfélét, alsóneműt, zoknikat.

– Ne beszélj! – ámuldozott Hápika udvariasan.

– Persze, a cipőnek örülök a legjobban. Még sosem volt ilyen szép cipőm.

– Ebben biztosan focizni is nagyszerűen lehet – jegyezte meg Hápika.

– Hova gondolsz?! – morrant föl Csöpi. – Ez az ünneplő cipőm lesz. Csak az iskolában hordom majd, meg vasárnap, ha Buksival, Tigrissel és Doromb nagyapóval templomba megyünk. Focizni?!

– Látod milyen bugyuta vagyok – sopánkodott egy sornyit Hápika. – Összevissza lefetyelek itt, pedig csak a szép újságodat, a Kabócát szeretném kölcsönkérni, hogy anyuéknak megmutathassam. Tudod, én igen-igen kedvelem a meséket meg a verseket, és…

– Szívesen kölcsönadnám, csakhogy a bátyuskámék meglovasították.

– Lovat készítettek belőle? – hüledezett Hápika.

– Dehogyis! Lenyúlták, elcsenték, elemelték, elcsórták, elcsaklizták, megfújták, kisajátították. Érted már?! Ott volt az asztalomon. Este még olvastam belőle, és a rejtvényeken törtem a fejem, de ma reggelre egyszerűen eltűnt. Lába kelt Buksival és Tigrissel együtt.

– Ezt meg kellene mondanod Doromb nagyapónak! – háborgott Hápika.

– Hogy aztán örökösen árulkodó júdásnak csúfoljanak?!  Inkább megvárom, amíg visszahozzák.

– Szerintem, tudnia kéne róla – jelentette ki határozottan Hápika.

– Miről kellene nekem tudnom? – lépett ki a házból ásítozva Doromb nagyapó, aki minden ebéd után rendre elvonult a szobájába egy kis szunyókálásra.

– Hááát… – tétovázott Csöpi.

– Arról – vette át a szót homlokráncolva Hápika, a kiskacsa –, hogy Buksi és Tigris lenyúlták, elcsenték, elemelték, ha jól emlékszem, így mondtad, Csöpitől a Kabócát, és most nem tudom kölcsönvenni. Pedig szeretném megmutatni anyuéknak, hogy nekem is megrendeljék.

– Derék dolog, hogy te is meg akarod rendeltetni a lapot – mondta Doromb nagyapó. – Ami pedig Buksi és Tigris dolgát illeti – somolygott a bajsza alatt –, hátrakötöm a sarkukat, hacsak egyetlen betű is hiányzik majd a lapból. Adta rosszcsont kölykei!

– De nagyapó, hiszen te magad mondtad, hogy nekünk sem ártana, ha néha belelapoznánk – jelent meg a csűr felől Buksi és Tigris. – Hát mi belelapoztunk. Sőt, minden sorát elolvastuk. Mert azt is mondtad, hogy a mesékből megtanulhatunk a saját lelkünkben olvasni.

– Azt mondtam volna? – tűnődött el néhány pillanatra nagyapó. – Hát, ha azt mondtam, akkor az úgy is van! – jelentette ki végül ellentmondást nem tűrő hangon, és unokáit kuncogva magához ölelte.