Sorozatunk most következő részében két olyan közlekedési eszközt mutatunk be, amelyeket naponta több százmillió ember használ biztonságos és környezetbarát módon. A lift és a mozgólépcső modern világunk igen hasznos, mégis szinte észrevétlen találmányai.

A lift vagy más szóval felvonó története igen nagy múltra tekint vissza, hiszen már az ókori egyiptomiak is használtak a piramisok építéséhez különböző emelő szerkezeteket. Az ókori görögök és rómaiak már kötelekkel és csigákkal működő berendezésekkel kísérleteztek, a középkorból pedig számos leírás említ emberi vagy állati erővel működő, kenderkötélen függő kabinos felvonókat. A gőzgép feltalálása aztán óriási lendületet adott a liftek fejlődésének is, az a probléma azonban továbbra is fennállt, hogy ha a biztonsági kötél elszakadt, akkor a felvonókabin bizony lezuhant. 1852-ben azonban egy zseniális amerikai feltaláló és üzletember, Elisha Otis erre a kérdésre is megtalálta a megoldást.

 

     

 

Megalkotta a biztonsági liftet, melynek az a lényege, hogy a kötél elszakadásakor a felvonókabin egy retesz segítségével automatikusan befékeződik, így a lift nem tud lezuhanni, és a benne tartózkodók nem kerülnek veszélybe. Miután a 19. század végétől az amerikai nagyvárosokban egyre magasabb épületeket emeltek, sőt megjelentek az első felhőkarcolók, égetően nagy szükség lett a gyors, biztonságos és sok ember szállítására képes felvonókra, így a lift elindult világhódító útjára. Később aztán a még nagyobb biztonság érdekében megjelentek a lifteken az automatikusan záródó ajtók, majd az elektronikus vezérlés, és kialakultak a felvonóknak azok a típusai, amelyeket manapság is a legnagyobb természetességgel használunk.

 

     

 

A mozgólépcső annyira nem régi ötlet, mint a lift, de azért ennek a találmánynak is több mint 100 éves a története. A nagyvárosok lakossága az 1800-as évek második felében rohamosan növekedett Európában és Amerikában is, az ő kiszolgálásukra kezdték felépíteni az első nagy, többemeletes áruházakat, bevásárlóközpontokat. Az ezekben elhelyezett felvonók azonban egyre kevésbé bírták a vásárlók rohamát, akik viszont szerettek volna valamilyen kényelmesebb módon az emeletek között közlekedni.

 

  

 

Az első mozgólépcsőt, amit mai szóhasználattal inkább mozgójárdának neveznénk azonban mégsem egy áruházban, hanem egy hasonlóan nagy forgalmú helyen, az egyik New-York-i pályaudvaron állították szolgálatba. Nem sokkal később megjelentek a mai értelemben is mozgólépcsőnek nevezhető szerkezetek George Wheeler feltalálónak köszönhetően. Magyarországon az első mozgólépcsőt Budapesten, a Corvin Áruházban helyezték üzembe 1931-ben.

 

  

 

Tudtad?

A leghosszabb felvonó nem meglepő módon a világ jelenleg legmagasabb épületében, Dubajban, a Burdzs Kalifában található. 504 méter hosszú függőleges pályán szállítja az utasokat, a menetidő pedig egészen döbbenetes, kevesebb mint egy perc!

A világ leghosszabb mozgólépcsője Oroszország fővárosában, Moszkvában, az egyik metróállomáson található. 126 méteres mélységbe viszi az utasokat mindössze két és fél perc alatt. A legrövidebb mozgólépcső egy japán városban, Kavaszakiban van, mindössze öt(!) lépcsőfokból áll.