Most induló sorozatunkban kísérletezni fogunk. Csupa érdekes – tudományos –  dologról lesz szó. A kísérletekhez csak olyan dolgokat használunk majd, amelyek nagy valószínűséggel otthon is megtalálhatók vagy nagyon könnyen beszerezhetők. Ügyelünk arra is, hogy a kísérletek veszélytelenek, de mégis érdekesek és boszorkányosan látványosak legyenek. 

Első témánkhoz eszközre nem lesz szükség, kizárólag a szemünkkel és az agyunkkal dolgozunk. Meglepő dolgok fognak kiderülni, ugyanis azt tapasztaljuk majd, hogy a valóság sokszor egészen más, mint ahogyan azt az agyunk értelmezni tudja. A jelenséget szakszerűen optikai csalódásnak vagy vizuális illúziónak nevezzük. Az itt látható képek is mind valamilyen illúziót – azaz a valóságtól eltérő érzékelést – tárnak fel. Megpróbálunk arra is rövid magyarázatot adni, hogy miért tud annyira különbözni a valóság az érzékeléstől.

 

Akkor tehát kezdjük!

 

1. A még ferdébb pisai ferde torony

Nézzétek meg jól a fenti két képet a pisai ferde toronyról. Mindkettőn egyformán dől a torony? Nem. A jobb oldali képen a torony jobban meg van dőlve. Óriási tévedés! A két kép teljesen egyforma! Hogy az egyiken a torony jobban megdől, az csak látszat. Ezt az illúziót néhány éve találták ki egy kanadai egyetem kutatói. Rájöttek, hogy agyunk a két képet egynek érzékeli, és mivel a párhuzamosan álló dolgoknak látszólag közelíteniük kellene egymáshoz, az agy kijavítja az érzékelést. Így keletkezik az a látszat, hogy a jobb oldali képen erősebben meg van dőlve a torony.

 

2. Nyúl vagy kacsa?

A lent bal oldalon látható kép a becsapós rajzok ősatyja. Egy francia újságban jelent meg először vagy százhúsz évvel ezelőtt. Az ábrát nézve semmi nem változik, csupán a vizuális élményünk alakul át aszerint, hogy ha balra tekint a rajz, akkor kacsa, ha jobbra, akkor nyúl. Ki egyiket, ki a másikat látja meg először.

 

  

 

3. Melyik a nagyobb?

A fenti jobb oldali rajzot egy amerikai csillagász, Robert Jastrow alkotta meg. Úgy látszik rajta, hogy a „B” jelű figura nagyobb, mint az „A” jelű. Pedig teljesen egyformák! Ha nem hiszitek, akkor vágjátok ki a két rajzot, és tegyétek egymásra őket! Pontosan fedni fogják egymást.

 

4. A lehetetlen tárgy

A lenti képen úgy tűnik, hogy a LEGO kockákból fel lehet építeni a képen látható tárgyat, pedig nem! Ha van otthon LEGO, próbáljátok ki!

 

  

 

5. Párhuzamos vagy nem?

Egy amerikai bűvész készítette ezt a meglehetősen kuszának tűnő rajzot a jobb oldalon, pedig ha hiszed, ha nem, a vízszintesen futó vonalak is teljesen párhuzamosak, tehát ugyanolyan távolságra vannak egymástól. Nyomtasd ki a képet, és nézd meg nyugodtan egy vonalzóval!

  

És akkor nézzünk még néhány csodát ezeken az animációkon keresztül:

  

Merre forog a macska? Jobbra vagy balra?

  

 

A trükkös szék

  

Az egyszínű sakktábla