Habár még négy hónap van hátra a Gombaszögi Nyári Táborig, egy online játék keretében már hozzá lehet jutni az első hetijegyek egyikéhez, mégpedig ingyen! Ehhez mindössze tíz kérdésre kell válaszolni egy internetes kvízben. Minél több helyes választ ad a kitöltő, annál nagyobb eséllyel lesz ő a nyeremény tulajdonosa.

A vetélkedő kérdései a tavalyi nagy sikerű táborral, a legújabb és a több évtizedes múltra visszatekintő gombaszögi hagyományokkal és életérzéssel kapcsolatosak. Így minden vállalkozó kedvű játékosnak lehetősége van elnyernie a tábor egész idejére szóló belépőt, hiszen a sorsolásban a kvíz összes kitöltője részt vesz, mégpedig annyi szelvénnyel, amennyi kérdésre helyesen válaszolt. A GombaKvíz ide kattintva érhető el.

A Gombaszögi Nyári Táborra 2015-ben július 14. és 20. között kerül sor Krasznahorkán, a tábor zenei programjából már néhány részlet is napvilágra került. Kedden a Kicsi Hang szlovákiai magyar verséneklő együttes és a komáromi ZsEB zenekar lép fel, csütörtökön a Brains és a tábor rezidens zenekara, a Jóvilágvan játszik, pénteken pedig a füleki Musí Byť! és Lovasi András Kiscsillag nevű zenekara áll a tábor színpadára. A további napok fellépőit is hamarosan megismerheti a közönség, érdemes ezért is követni a tábor facebook-oldalát és honlapját!

 

A szervezők a tábor kezdetéig kitartást és a kvíz kitöltéséhez sok szerencsét kívánnak mindenkinek!