kab1

 

Most egy olyan mesét mondok, amelyet a tehenesünkkel meséltettem magamnak. Volt egy szegény ember, aki olyan szegény volt, hogy egyetlenegy fiát csak egy garassal küldte a világba szerencsét próbálni. A legény ment, mendegélt, előtalált egy koldust, akinek csak egy szeme volt. (Ez volt az Isten.) Kérdi a legénytől, hova megy, meg hogy egy kis alamizsnával nem szánná-e meg. A legény megosztotta vele az egy garast, aztán megkérdezte tőle, ugyan mit gondol, melyik úton keresse ő a szerencséjét.

A koldus azt mondta:

– A fekete tengeren túl lakik egy gyönyörűséges aranyhajú leány. Egy nagy erdőben van a vára. Annak a várnak az egyik kapuja fekete, a másik meg fehér. A fekete ajtó nagyobb pompát mutat, mint a fehér, de azért te csak a fehéren húzd meg a csöngettyűt, és az ajtót az aranyhajú királyleány fogja kinyitni.

Amint ezeket hálából megmondta a legénynek az egyszemű koldus, mindenik más úton ment tovább. Sokáig ment, ment a legény a fekete tengeren, mígnem elérte a nagy erdőt és a gyönyörű várat, amelyiken a fehér és fekete kapu volt. Sokáig állt a fekete ajtó előtt, tanakodott, töprenkedett magában, de mégis aztán a fehér ajtónak ment, és azon becsöngetett.

Minden úgy volt, amint a koldus mondta: az ajtót egy szép aranyhajú leány nyitotta ki. Kérdi tőle a legény, nem kell-e neki pásztor. No, ennek igen megörült a leány, és megfogadta a legényt pásztornak.

Másnap örömmel hajtotta a pásztorfiú a szép nagy csordát, amelyik mind az aranyhajú leányé volt, s ment maga is a csorda után messzire, míg egy gyönyörűséges nagy kerthez nem értek. Hát ebben a kertben csupa aranyalmák és aranycseresznyék teremtek. S volt benne egy szép vár. Ebben a várban pedig hatalmas óriások laktak.

De a pásztorgyerek mind csak azt nézte, hogy miként lophatna ő az aranyalmákból meg cseresznyékből. Felmászott hát egy fára, ahonnan máris meglátta, hogy egy öregember közeleg felé. Mindjárt megismerte, hogy ez az egyszemű koldus. Mikor a koldus odaért, egy veszőt adott neki, s ezt mondta:

–  Megjutalmazlak nagy vitézséggel. Ezzel a vesszővel legyőzöd majd a három hatalmas óriást.

Azzal az öreg koldus eltűnt, a gyerek pedig untig lakott az aranycseresznyével. De csakhamar jött ám a három óriás. Odaértek a fa alá, és felnéztek rá.

– Nézd, nézd – mondja az egyik –, milyen bogár mászik a fán! Tapodjuk agyon a hitvány férget!

A pásztorgyerek meg a vesszővel háromszor megsújtotta az óriást, amelyik a legközelebb volt hozzá. Az lerogyott mindjárt. Aztán a többit is kivégezte, s nagy örömmel ment le a fáról a várba, ahol sok rab volt. Azokat mind megszabadította. Igen jól élt ő aztán ott, abban a nagy várban, magos, szép legény lett belőle.

Mígnem egyszer eszébe jutott, hogy házasodni is kéne. S mindjárt a szép aranyhajú királyleányra gondolt, akinek a csordáit őrizte. De nem merte megkérni. Hanem előbb valami más érdemet is akart magának szerezni.

No, akkor hallja, hogy az országban kiütött a háború a hétfejű sárkánnyal. És a sárkány addig nem ad vizet a népnek, amíg egy szép leányt nem visznek neki. Amikor aztán az aranyhajú királyleányra került volna a sor, jelentette magát a pásztorfiú az öreg királynál, s mondta neki, hogy ő megszabadítja az országot a sárkánytól.

Úgy is lett.

A pásztorfiú legyőzte a hétfejű sárkányt, s elvette a szép királykisasszonyt feleségül. Még most is élnek, ha meg nem haltak.

 

Csallóközi mese

 

Balázsy Géza rajza