kab25

 

A magyar sportolók a párizsi olimpia második felében sem okoztak csalódást, nem volt hiány érmekben és helyezésekben. Női öttusában és taekwondoban egy-egy arany-, férfi nyílt vízi úszásban egy arany- és egy bronz-, kajak-kenuban pedig sok-sok ezüst- és bronzérmest köszönthettünk.

Az olimpia kajak-kenu versenyeit a Párizstól nem messze található Vaires-sur-Marne nevű városkában rendezték augusztus 6-10. között. Sajnos a magyar csapat ezúttal aranyérem nélkül fejezte be a versenyt, de azért a megszerzett négy ezüst- és három bronzérem is nagyon szépen csillog. Lássuk, hogy születtek ezek a helyezések!

 

A Csipes Tamara, Fojt Sára, Gazsó Alida Dóra, Pupp Noémi női kajak négyes az 500 méteres távon augusztus 8-án állhatott a dobogóra, miután az új-zélandi és német négyes mögött harmadikként végzett a döntő futamban. Másnap aztán a négy hölgy immáron két csapatot alkotva ezüst- (Csipes Tamara, Gazsó Alida) és bronzérmet (Fojt Sára, Pupp Noémi) szerzett az 500 méteres kajak kettesek versenyében. A dobogó legfelső fokára ezúttal is a Párizsban megállíthatatlan új-zélandiak állhattak. Ugyanezen a napon a fiúk is bezsebeltek egy ezüstöt, miután kajak kettes 500 méteren a Nádas Bence, Tótka Sándor duó a döntő futamban a második helyen végzett.

 

kab27   kab21

 

Arról, hogy augusztus 9-e „aranyos” nap legyen, Rasovszky Kristóf és Márton Viviána gondoskodott. Rasovszky a 10 km-es nyílt vízi úszásban, amit Párizs folyójában, a Szajnában rendeztek, végig az élbolyban, roppant magabiztosan úszva utasította maga mögé a mezőnyt, és az előző olimpián szerzett ezüstérmét cserélte aranyra, ezzel pedig pályafutása legnagyobb győzelmét aratta. A szurkolók örömét tovább fokozta, hogy a 10 km-es távon induló másik úszónk, Betlehem Dávid a harmadik helyen ért célba, így a két magyar egymás nyakába borulva ünnepelhette a dupla dobogót! És ezzel még nem volt vége a napnak! Augusztus 9-én este rendezték ugyanis a női teakwondo 67 kg-os súlycsoportjának döntőjét a csordultig telt, festői szépségű Grand Palais-ban, ahol a mindössze 18 esztendős Márton Viviana nagyon sima meccsen múlta felül szerb ellenfelét, és ezzel megszerezte a magyar olimpiai csapat ötödik aranyérmét a párizsi játékokon.

 

kab23   kab22

 

Augusztus 10-én a magyar kajak-kenusok az egyéni küzdelmekben voltak érdekeltek és jöttek is az eredmények, két ezüst- és egy bronzérem volt a nap termése. Női kajak 500 méteren Csipes Tamara lett második, míg a férfiak 1000 méteres számában Varga Ádám ezüst-, Kopasz Bálint pedig bronzérmet szerzett.

 

kab24

 

Magyar szempontból az olimpia utolsó napja is tartogatott izgalmakat, ekkor rendezték ugyanis a női öttusa döntőjének versenyszámait. A sportághoz méltón a helyszín is igencsak impozáns volt, a versailles-i kastélyrendszer parkja. A versenyszámok: vívás, 200 méteres úszás, lovaglás (díjugratás egy 12 akadályból álló pályán), és a lövészettel kombinált 3200 méternyi futás. A női döntőbe két magyar versenyző is bejutott. Gulyás Michelle aztán egészen ellenállhatatlan versenyzésének köszönhetően meg sem állt az aranyéremig, míg a másik magyar, Guzi Blanka is az igen előkelő negyedik helyen végzett.

 

kab28   kab26

 

A párizsi olimpián a 20 sportágban induló 178 magyar sportoló végül összesen 6 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzérmet szerzett, amivel az éremtáblázat 14. helyen zárták a játékokat, ami kiemelkedően szép eredmény.