Sorozatunk előző részében röviden áttekintettük, hogy mi a szerepe a bankoknak a gazdaság működésében. Most megnézzük azt, hogy egy ország vezetésének, intézményeinek, hivatalainak, egyszóval az államnak mi dolga van a gazdasági életben.
Az állam bevételei és kiadásai
Az államok a rájuk háruló gazdasági feladatokat pontos pénzügyi terv szerint végzik, amit egy-két évre előre tervezve, sok-sok pénzügyi szakember bevonásával a megfelelő állami intézmények és pénzügyi szervezetek segítségével készítenek el. Ennek a tervnek a neve: költségvetés. Ebben határozzák meg az állam kiadásait és bevételeit. A bevételek között a legnagyobb tétel általában az állampolgároktól és a vállalkozásoktól beszedett adó. Ennek több formája létezik. Minden felnőtt dolgozó ember fizet például jövedelemadót a keresete után. Emellett a vállalatok, vállalkozások, bankok, gyárak is fizetnek adót az általuk termelt nyereség arányában. Ami viszont meglepő lehet, hogy van egy adófajta, amit mindenki fizet, te is, minden egyes vásárlás alkalmával: ez az általános forgalmi adó. Ha bemész a boltba és mondjuk 10 euróért banánt akarsz vásárolni, akkor azért igazából Szlovákiában 12 euró 30 centet, Magyarországon pedig 12 euró 70 centnek megfelelő forintot fogsz fizetni. Az adó mértéke ugyanis az első esetben 23, míg a magyarországi példa esetén 27%. Az általános forgalmi adó mértéke, mint a példákból talán látható, országonként változik, de a lényeg, hogy igen fontos bevételi forrása az egyes államok költségvetésének.
Az állam a bevételeit olyan kiadásokra fordítja, amelyek biztosítják az ország működését. Ezekből a bevételekből tartják fenn az intézményeket és hivatalokat, gondoskodnak az egészségügyi ellátásról és az oktatásról, a rendről és a biztonságról. Ezekből a bevételekből fizetik az állami alkalmazottakat, tanárokat, orvosokat, rendőröket, hivatalnokokat és az ország védelmét biztosító katonákat. Az állam feladata emellett az utak és vasutak karbantartása, és az állam gondoskodik a nyugdíjak kifizetéséről is. Tehát a beszedett bevételeknek igen sok helye lehet a kiadási oldalon.
Az állam szabályozó szerepe
Az államnak a saját működését biztosító bevételek beszedésén túl szabályozó feladatai is vannak. Törvényekkel és más jogszabályok alkalmazásával biztosítja a gazdaság működésének alapvető feltételeit. Az egyik ilyen fontos dolog az infláció, azaz a pénz értékromlásának a kezelése. A pénz értékének romlása nagyon egyszerűen észrevehető folyamat, arról van ugyanis szó, hogy a boltokban növekednek az árak, azaz egységnyi pénzmennyiséggel egyre kevesebb dolgot tudunk vásárolni. De mit tehet az állam, ha elszabadul az infláció? Hát általában azt, hogy a sorozatunk előző részében bemutatott nemzeti bank, más néven jegybank beavatkozik a gazdasági folyamatokba, méghozzá a szintén múltkor bemutatott kamatok változtatásával. Ha az árak nagyon meglódulnak, akkor a jegybank emeli a kamatot, arra ösztönözve a gazdasági szereplőket, köztük az egyszerű háztartásokat is, hogy ne költsék a pénzt, hanem inkább kamatoztassák azt a bankban. Ez ahhoz vezet, hogy csökken az elkölthető pénz mennyisége, hiszen a jegybank a banki betétek felé tereli a pénzt. Ezzel a keresletet próbálják csökkenteni, bízva abban, hogy az majd megállítja az árak emelkedését.
Persze az ilyen mesterséges beavatkozásokkal nagyon vigyázni kell, mivel ha valami iránt csökken a kereslet, akkor nem csak az ára fog lefelé mozdulni, hanem a termelése is vissza fog esni. Ez pedig akár munkanélküliséghez is vezethet bizonyos ágazatokban. A munkanélküliség viszont nagyon rossz dolog, nem csak azoknak, akiknek nincsen munkájuk, és így keresetük sem, hanem az államnak is, hiszen aki munkanélküli, az nem fizet adót az államnak, és nem is fog a boltban vásárolni, hiszen nincs elkölthető jövedelme.
A lényeg, hogy az állam szabályozó szerepe a gazdaságban nagyon bonyolult ügy, patikamérlegen kell kimérni azokat az intézkedéseket, amelyek mentén egy jól működő és egyre gyarapodó ország gazdasága fenntartható pályán tud mozogni. Sorozatunk következő részében a háztartások bevételeiről és kiadásairól lesz szó. Az is nagyon érdekes téma, majd meglátjátok!