Tami és Kami a szobájában ült, szokatlan módon csendben. Az íróasztaluknál gubbasztottak egymásnak háttal, hogy ne zavarják egymást, és vadul rágták a színes lámákkal díszített tolluk végét. Ez annak a jele volt, hogy erősen gondolkodnak. Időről időre nagy, panaszos sóhaj hallatszott egyik vagy másik asztal felől, egyébiránt néma csend.
− Vajon mit csinálhatnak? – kérdezte anyát apa, akit zavarni kezdett a gyanús hallgatás, és belesett a lányok szobájába. – Hogyhogy nem veszekednek?
− A holnapi irodalomórára készülnek – mondta anya. Ő pontosan tudta, mi történik odabenn a lányoknál. – Pár mondatot kell írniuk, amiben szerepel a március idusa és a kokárda kifejezés. Pontosabban ezt a két kifejezést kell röviden meghatározniuk. Nem egyszerű feladat, az biztos!
− Kíváncsian várom az eredményt – mondta erre apa megnyugodva.
Miután a két lány rengeteg sóhaj, rágás és fejvakarás után készen lett, apa és anya elolvasták a munkájukat.
Tami ezt írta:
Március idusa március 15-ét jelenti. Ezen a napon az 1848-as forradalomra emlékezünk. Az ünnep alkalmából az emberek nemzeti színű kokárdát tűznek a kabátjukra. Nekem tetszik ez a szép, háromszínű szalagrózsa a kabátokon.
Kami pedig ezt:
Március idusát kis kezdőbetűvel írjuk, mert nem Idus, mint a szomszéd néni, hanem idus. Holnap lesz. Kokárdát tűzünk a kabátunkra, ami nem veszélyes, mint a petárda, mert csak szalagrózsa. Persze ha megszúrom az ujjam a tűvel, akkor mégis picit veszélyes lehet.
Miután elolvasták, apa és anya egymásra néztek.
− Mintha nem is ikrek lennének! – mondta anya.
− Mintha nem is lennének rokonok! – csóválta a fejét apa.
Tami a Kami sedeli vo svojej izbe a boli neobvykle ticho. Sedeli každá za svojim písacím stolom, aby sa navzájom nevyrušovali a zúrivo ohrýzali konce pier zdobených farebnými lamami. Bolo to znakom toho, že si nad niečím veľmi lámu hlavu. Z času na čas sa od jedného alebo druhého stola ozval hlasný povzdych, no inak bolo počuť len hrobové ticho.
„Čo len môžu robiť?“ spýtal sa mamy otec, ktorému podozrivé ticho začalo prekážať a nazrel preto k dievčatám do izby. „Ako to, že sa nevadia?“
„Pripravujú sa na zajtrajšiu hodinu literatúry,“ povedala mama. Ona presne vedela, čo sa u dievčat v izbe deje. „Majú napísať niekoľko viet, v ktorých použijú slová marcové ídy a kokarda. Presnejšie by mali tie dva výrazy opísať. To teda fakt nie je ľahká úloha!
„Som zvedavý, ako to dopadne,“ povedal nato spokojne otec.
Keď boli obe dievčatá po zdĺhavom povzdychávaní, ohrýzaní a škrabaní sa po hlave hotové, otec a mama si prečítali ich práce.
Tami napísala toto:
Marcová ída znamená 15. marec. V tento deň si pripomíname revolúciu v roku 1848. Pri príležitosti tohto sviatku si ľudia na oblečenie pripínajú kokardu v národných farbách. Páči sa mi táto trojfarebná ruža zo stuhy na kabátoch.
Kami zasa toto:
Marcová ída sa píše s malým začiatočným písmenom, lebo to nie je Ida, ako teta suseda, ale ída. Tento deň bude zajtra. Na kabáty si pripneme kokardy, ktoré ale nie sú nebezpečné, ako petardy, lebo sú to len ruže zo stúh. Pravda, ak sa do prsta pichnem ihlou, môžu byť aj trochu nebezpečné.
Keď to mama s otcom dočítali, pozreli sa na seba.
„Akoby ani neboli dvojičky!“ povedala mama.
„Akoby ani neboli príbuzné!“ krútil hlavou otec.
Slovnik/Szótár
neobvykle – szokatlanul
navzájom – egymást
podozrivý – gyanús
vadiť sa – veszekedik, civakodik
výraz – kifejezés
spokojne – elégedetten
stuha – szalag
pravda – persze, igaz
nebezpečný – veszélyes
príbuzný – rokon
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Pap Kata rajza