Természetkalendárium
Novemberben lassan elcsöndesedik a természet, a télre készül. A földekről, gyümölcsösökből a gazdák már betakarították a termést, legfeljebb a kukoricatáblákon dolgoznak még a kombájnok. A fák az utolsó leveleiket is lehullatják, a madarak jó része elköltözött, az állatok is befejezik élelmiszerraktáraik feltöltését. Sűrű köd üli meg az őszi tájat.
Október a levélhullás ideje. A fák és bokrok a téli pihenőre készülnek, s elhullajtják gyönyörű nyári lombozatukat, leveleiket. Mielőtt azonban lehullanának a levelek, a zöld színről előbb sárgára, barnára, vörösre, lilára változnak. Az őszi fák igazi csodája ez a színpompás lombruha. Ezért is gondolják úgy sokan, hogy a legszebb, legszínesebb hónap az október.
Szeptemberben még alig búcsúzott el a nyár, de már javában tart a madárvonulás. Némelyik csapat már augusztusban felkerekedett. Mások most csomagolnak, éppen csak a titokzatos parancsra várnak, hogy elindítsa őket a téli szálláshely felé. Ám vannak, akik szeptemberben még nyugodtan élvezik a kellemes őszi napsütést, nem is gondolnak a költözéssel.
A delfin a legintelligensebb állatok egyike. Játszik és beszélget a hajósokkal, utazókkal a tengeren, a delfináriumok látogatóit pedig fantasztikus művészetével szórakoztatja. Számunkra a legkedvesebb állatok közé tartozik.
Veszélyeztetett madár. Sok nyugat-európai országban rég már kipusztult. Nálunk, a Kárpát-medencében száz évvel ezelőtt még mindenfelé tanyázott a füves pusztákon. Ma már csak a Kisalföldön, a Duna mente síkságain, a Hortobágyon él nagyobb számban. A száraz, füves helyeket és a mezőgazdasági területeket kedveli, ahol messzire ellát, kedvére bogarászhat, legelészhet, és el is rejtőzhet a magas fűben, a gabonatáblában, lucernásban.
Tavasszal a zöldellő határban ‒ akár csak az országútról az autóból figyelve is ‒ gyakran láthatsz kergetődző, a szántón keresztül-kasul száguldozó nyulakat. Mintha játszanának, aztán meg verekednének egymással. Pedig udvarolnak egymásnak.
Amint melegebben süt a nap, a mezőn máris megjelennek a dongók. Hangosan zümmögve-döngve repülnek egyik virágról a másikra. (Innen, a dongó hangról kapták a nevüket). A fűzfabarkáról, keltikéről, kankalinról, a kora tavasz első virágairól gyűjtik a virágport. Ők a tavasz első hírnökei.
Februárban már csak heverészik, lustálkodik odújában a medve. Téli szállását – a barlangot, maga vájta üreget – még ősszel jól kibélelte száraz alommal. Hőszigetelőnek a talajra fenyőgallyat, arra matracnak mohát is tett. Jól esett rajta a pihenés, de akárhogyan is, a télnek lassan vége. Ideje kinézni, közeledik-e már a tavasz?
Vajon melyik lesz az idén Az év európai fája? A körmöcbányai vén tölgy vagy a gödöllői magányos óriás, a mesebeli vackorfa? Kié lesz a rangos cím? A nagy mérkőzés februárban kezdődik. Azok a fák vehetnek részt rajta, amelyek tavaly országukban megnyerték Az év fája versenyt. Eredményhirdetés tavasszal, Brüsszelben lesz. Fel hát a küzdelemre! Szavazzunk!
Decemberben rénszarvas húzta szánnal érkezik a Mikulás. A messzi téli világból, ahol lakik, mivel is jöhetne mással! A hóborította utakon legegyszerűbb szánnal közlekedni. A szánt pedig arrafelé tudvalevően rénszarvasok húzzák.
11. oldal / 14