Ma vasárnap van, és én egész délután csak olvastam. Egy olyan jó könyvet, hogy le se tudtam tenni, míg a végére nem értem. Tegnap anyuval elmentünk egy könyvesboltba, és amíg anyu magának meg apunak válogatott, én is választhattam magamnak egy könyvet. Nem is kérdés, hogy mit választottam! Hát persze hogy a Harisnyás Pippit! Meg a Harisnyás Pippi hajóra szállt, meg a Harisnyás Pippi a Déltengerent. Az elsőt már korábban is olvastam. De az könyvári könyv volt, és most örülök, hogy végre nekem is megvan! Az iskola miatt is fontos. Fogalmazásórára arról kell írnunk, hogy ki a példaképünk.
Sokat gondolkodtam ezen, anyuval is beszélgettünk róla, és arra jutottam, hogy a fogalmazásom csakis Harisnyás Pippiről szólhat. Hiszen ő a legerősebb kisleány a világon! És nem csak erős, hanem kedves, jószívű, és mindig segít annak, aki rászorul. Ráadásul annyira, de annyira vicces! Igaz, nem jár iskolába. És helyesírásból se kapna jó jegyeket. (Remélem, ezen a tanító néni majd nem sértődik meg!) Én még nem vagyok olyan erős, mint Pippi, cserében viszont mindennap elmegyek az iskolába. Ha már egyszer a rablókat nem tudom földobálni a fára, legalább a szorzás menjen, nem igaz?! Szóval azért kell nekem most mindent elolvasnom Pippiről, mert egy jó íráshoz kutatómunka kell. (Ezt apu mondta. Mielőtt leírnánk, hogy mit gondolunk valamiről, előbb el kell olvasni, hogy mások mit gondoltak róla. Az a kutatómunka.) Én most Pippit kutatom, hogy mindent tudjak róla, mielőtt nekifognék a fogalmazásnak. Ha te is olvastál Pippi-könyveket, biztosan megérted. Amikor hazaértünk a boltból, anyu megmutatta, hogy ő milyen könyvet választott magának. Egy nagyon szép színeset a tesómról! Na jó, nem pont róla, hanem arról, hogy mit csinálnak a kisbabák az anyukák hasában. Hogy néznek ki, hány hónapos korban mekkorák, és ilyenek. Meg arról is szó van a könyvben, hogy anyunak mit kell csinálnia, hogy a tesómnak addig is minél jobb legyen, amíg megszületik. Például jó, ha énekel, mert akkor a tesóm megismeri a hangját, és a zene ritmusát is jobban érzi majd. Ha mesét olvas hangosan, az is jó. (Ennek különösen örülök, mert az nekem is jó. Felolvashatná anyu a tesónak mondjuk a Pippi-könyveket…) A könyv szerint a tesóm eleinte úgy nézett ki, mint egy nagyon apró málnaszem. Aztán nőtt, növekedett, és olyan lett, mint egy ebihal. Három hónapos korában már olyan nehéz volt, mint egy tábla csoki. (Az már valami!) Ekkor már volt mindene, ami egy embernek kell. Vagyis keze, lába, feje, füle, ilyenek. Most négy hónapos. Most már kívülről is látszik, hogy valami készül anyu pocakjában. A könyv szerint már mozog is, de anyu ezt csak egy hónap múlva fogja érezni, mert addigra lesz elég nagy ahhoz, hogy anyu is észrevegye a rugdalódzását. Anyu azt mondta, hogy én is nyugodtam beszélhetek a pocakhoz, vagyis a tesómhoz, mert hallja, és biztos örül, hogy az egész családot megismerheti. Én is nagyon várom, hogy megismerhessem, de egyelőre még az se derült ki, hogy fiú lesz-e, vagy lány. Nem is tudom, minek örülnék jobban. Vagy talán nem is az számít. Az a fontos, hogy JÓ TESTVÉREK legyünk. Mint a Pippi-könyvekben Tomi és Annika. Az persze igazán jó lenne, ha olyan tesóm születne, mint a Harisnyás Pippi. De lehet, hogy anyuék nem örülnének, amikor nem akarna majd iskolába járni. Meg hát mégis! Az embernek nem lehet a kis tesója a példaképe…! Vagy igen?
Balla Margit
Fodor Katalin rajza