Rengeteg tábor volt 2023 nyarán, és sokféle. Egyikben lovagolni lehetett, másikban evezni naphosszat a Dunán. Volt, ahol a csillagos eget fürkészték éjszakánként a táborozók (nappal aztán persze aludtak délig), és volt, ahol kézműveskedtek, szőttek-fontak, faragtak, agyagoztak.

Az ipolyszalkai tájház táboraiban az a különleges, hogy ott még kenyeret dagasztani, kemencében kalácsot sütni, levárt főzni is lehet. Egy öreg, százévesnél is régibb parasztházat újítottak fel a szalkaiak vagy húsz éve, és olyan különleges tájházat alakítottak ki benne, amiben nemcsak nézelődni lehet, mint egy múzeumban, hanem lakni is. Pl. nyáron a táborozó gyerekeknek.

 

  

 

Ezen a nyáron három tábor is volt a tájházban, és persze mindegyikben sok gyerek Ipolyszalkáról meg a közel s távoli környékről. Délelőtt tartottak a foglalkozások, a korongozás, kosárfonás, fafaragás, üvegfestés mellett olyan furcsaságokkal is lehetett ismerkedni, mint pl. a nemezelés, csuhézás, kötélverés.  Délután, ha hétágra sütött a nap – és persze sütött elégszer – lubickolás volt az Ipolyban, este meg tábortűz. Egyszóval csupa romantikus dolog. De a legjobb az összesben, hogy az udvari kemencében saját kenyeret sütöttek, lekvárt főztek, befőztek a gyerekek.

 

        

 

Ipolyszalka vár benneteket a jövő nyáron is. Sőt, addig is! Mehettek az osztállyal, a barátokkal, a családdal, mert egész évben vannak programok, kézműves foglalkozások a tájházban, és még közösen kirándulni is lehet. A szalkai gyerekeknek persze a vakációt sem kell megvárniuk. Akár az iskolából átsétálhatnak időnként a házba egy kis rétes- vagy lepényevésre, és ezután is ott tarthatják majd a hagyományőrző szakköri foglalkozásaikat.