Zsuzsi

 

A nevem Zsuzsi, Kis Zsuzsi. Ez itt a NAPLÓM. Anyukámtól kaptam még a nyáron, a névnapomra. Jó ajándék, nem igaz? Akkor írok bele, amikor valami érdekes történik velem. Persze, írhatnék mindennap, olyasmiket, hogy például mit ettem ebédre, mit tanultunk ma környezetismeret-órán, meg hogy mostam-e fogat este. (Na tessék! A fogmosás pedig apu szerint fontos kérdés. Úgy szokta mondani: kardinális. De hogy a kardinális szó mit jelent, ne kérdezd, nem tudom.) Én viszont elhatároztam, hogy csak nagyon-nagyon érdekes dolgokról írok a naplómba. Például anyukám hasáról… Először viszont illene bemutatkoznom, nem?

Zsuzsi

 

Hű, annyi minden történt az utóbbi napokban, hogy elfogy a papír, mire leírom! Jók is, meg rosszak is. Mert egy dolog egyszerre lehet jó is, meg rossz is. Anyu szerint legalábbis olyan nincs, hogy csak jó dolgok esnek meg velünk, vagy csak rosszak. Most igazából nem is velem történt a rossz, hanem a mamával, és ez nekem is rossz, mert ő a nagymamám, és nagyon szeretem őt.

Zsuzsi

 

Ma vasárnap van, és én egész délután csak olvastam. Egy olyan jó könyvet, hogy le se tudtam tenni, míg a végére nem értem. Tegnap anyuval elmentünk egy könyvesboltba, és amíg anyu magának meg apunak válogatott, én is választhattam magamnak egy könyvet. Nem is kérdés, hogy mit választottam! Hát persze hogy a Harisnyás Pippit! Meg a Harisnyás Pippi hajóra szállt, meg a Harisnyás Pippi a Déltengerent. Az elsőt már korábban is olvastam. De az könyvári könyv volt, és most örülök, hogy végre nekem is megvan! Az iskola miatt is fontos. Fogalmazásórára arról kell írnunk, hogy ki a példaképünk.

Zsuzsi

 

Hú, de hideg van kint! Most jöttünk meg papával a korcsolyázásból, és mondhatom, jól átfagytunk. De a forró kakaó felolvasztotta az ujjaimat, és most végre írhatok kedves naplómba! Mennyi minden történt megint azóta, amióta utoljára írtam bele! Föl se lehet sorolni. Először is volt karácsony, aztán szilveszter és a kettő között mama szülinapa. Szilveszter után pedig új év következik. És mi jár az új évvel? Hát persze, új napló! Ezeket a sorokat már ebbe az új naplómba írom. Ez is csudálatos. Kívül égszínkék, a lapjai halványsárgák, és igen, van egy kis lakat is rajta. Karácsonyra kaptam. S még mennyi mindent mellé! A karácsonyban a legjobb a sok ajándék!

Zsuzsi

 

Nálatok is tavaszodik? Nálunk is. És ma egy nagyot kirándultunk anyuval meg apuval az állatkertben! Nem sétáltunk sokat, mert anyunak már nő a pocakja. Vagyis a tesóm nő benne, és ezért vigyázni kell, nehogy megerőltesse magát. De így is sok mindent láttunk. Engem főleg az érdekelt, hogy mit csinál a medve most, hogy tavasz van a télben. És tudod mit csinál? Ébren van! Nem alszik, mint máskor, hanem eszik, sétálgat, napozik meg ilyenek. A szüleim azt mondták, ők még ilyet nem láttak. Apu szerint valamiféle üvegházhatás meg globális felmelegedés miatt van az egész. Mert túl sok kosz, benzingőz és más káros anyag jutott a levegőbe. Én nem látok koszt a levegőben, de azt tudom, hogy apunak mindig igaza van, és nem jó, ha az évszakok nincsenek a helyükön. Apu szerint nagyon kell vigyázni a környezetünkre és az egész Földre.