Még 2018 nyarán kaptuk ezt az iskolaújságot Tardoskeddről. Lángocska a címe, a Szemerényi Károly Alapiskola kiadványa. Szerkesztői az egész év eredményeit és eseményeit összefoglalták benne. Szólnak iskolai ünnepségekről, kiállításokról, versenyeken elért eredményekről, sí- és úszótanfolyamról, még a kedvencekről is (na nem a matekról, hanem pl. a kedvenc könyvekről!).

 

Micsoda véletlen! Éppen a gyereknapon volt 2018-ban a Duna Menti Tavasz zárónapja Dunaszerdahelyen. Kétszeresen is ünnepelhettek hát azok, akik részt vettek a seregszemlén, és mindenkinek járt a hármas fagyi. A közönségnek is persze, de legelsősorban azoknak – ne sajnáljuk tőlük a dicsőséget! –, akik gyémántsávosok lettek.

 

Nem volt egyszerű helyzetben a zsűri 2018-ban a Tompikán, hiszen nagyon sok versenyző, szavaló, prózamondó és verséneklő előadását kellett értékelnie, közel kétszázat, ami rekordnak számít a seregszemle történetében.

 

2018 márciusában új mesedarabot mutatott be a Jókai Színház Komáromban. Végre! – mondhatnánk. Hiszen majdnem hozzászoktunk már, hogy minden évben, méghozzá december elején, Mikulás-napra valami újjal lepi meg a színház a gyerekeket.

 

Karácsony előtt nem sokkal a Tarczy Lajos Alapiskola tanulóival, a tarczysokkal találkoztunk Hetényen. A nevüket jól ismerhetitek például a Duna Menti Tavaszról vagy a Tompikáról, hiszen az iskola szavalói, színjátszói és bábosai mindig ott vannak ezeken az országos versenyeken.

 

Sok szép rajz érkezett karácsonyi pályázatunkra. Gyönyörködhetünk bennük! Nézzük csak! Mi kerül a karácsonyi asztalra? Lesz hal – talán éppen citromos és vajban párolva –, pulykacomb, valahol hurka, kolbász, pecsenye, mézessüti, dobos torta, a szülőknek koccintanivaló, bor, pezsgő és  persze szép teríték, gyönyörű damasztabrosz gyertyákkal, kristálypoharakkal, tányérokkal.

 

Nagy nap volt szeptemberben a negyedik: elkezdődött az iskola. Ünneplőbe öltöztünk, lázban égtünk már korán reggel. Azok különösen, akik most lettek óvodásból elsősök, és ezen a napon kezdték meg az iskolába járást. Azóta már ők is tudják, hogy jó hely a suli.

 

Bizony furulya is szólt meg dob pergett, kígyót bűvöltek és ördögöt is űztek május legvégén a Duna Menti Tavaszon. Összesen 33 – figyelem! bűvös szám! – csoport jutott el az idén a bábozók és színjátszók országos seregszemléjére, Dunaszerdahelyre.

 

Közel húsz általános iskolai osztály diákjai pályáztak filmtervekkel az EAThink2015 Európai Uniós projekt nemzetközi pályázata keretében. A győztes csapatot egy Békés-megyei általános iskola, a kondorosi Petőfi István Alapfokú Művészeti Iskola felsősei alkották, akiknek ötletéből egy profi filmes stáb készített valódi, szemléletformáló kampányfilmet. A diákok az egész napos forgatáson is részt vehettek május elején, saját ötletük stúdióbeli megvalósulásakor.

 

Igazán jó hangulatú találkozó volt! Talán azért is, mert végre tavasz volt, és mert sokan voltunk. Az összes harmadikos összegyűlt a könyvtárszobában, mind a négy osztály!