Nagyszerű dolog utazni, világot látni, élményt, tapasztalatot gyűjteni! Ám nemcsak a tájakat, országokat járva, nemcsak a térben lehet barangolni. Az időutazás is hallatlanul izgalmas dolog! Például kalandozni, régi emberek világával találkozni. Nézzük csak! Ereszkedjünk távoli múltban egészen mélyre, a legrégibb időkbe!
Ahogy mondani szokás, a „civilizáció egyik bölcsője” két folyó, a Tigris és az Eufrátesz közti területen van. Ma ez jórészt Irak, továbbá Törökország és Szíria része. Akkor – vagyis az ókorban – Mezopotámiának nevezték, ami folyóközt jelent. A sík vidéken a két folyó áradásai kiváló termőföldet hagytak maguk után. Az ókoriak ezeket öntözve művelték meg, amihez bonyolult csatornarendszereket hoztak létre, gátakat építettek. De csodás városokat is alapítottak, amik egyszerre mezőgazdasági és kereskedelmi központok is voltak.
A világ első meséi és a halhatatlanság
Ennek az ókori világnak a meséi tele vannak varázslatos kalanddal és hőstettel. Az egyik történet például azt meséli el, hogy az isteneknek elege lett az emberek hangoskodásából, és mérgükben özönvízzel árasztották el a világot. De a bölcs Atrahaszísz épített egy hatalmas bárkát, és nemcsak az embereket, az állatokat is megmentette. Ugye máshonnan is ismerős ez a történet? A bibliai Noé ugyanilyen mentőakciót szervezett! Ki tudja, talán ő is Atrahaszísztól kölcsönözte az ötletet.
A mesékben a városok királyai – mert minden városnak saját királya volt – ugyancsak gyakran keverednek izgalmas kalandokba. A híres Gilgames például barátjával, Enkiduval kelt útra, hogy próbákat álljanak ki, és szörnyetegeket győzzenek le. Amikor azonban Enkidu meghalt, Gilgames rettegni kezdett a haláltól. Megpróbálta megszerezni a halhatatlanságot, amihez viszont újabb próbákat kellett volna kiállnia, de ezeket bizony már nem sikerült teljesítenie. Beletörődött hát a kudarcba, és elindult haza. Ekkor azonban megjelent neki a barátja szelleme, és meggyőzte őt, hogy ha életében sok jótettet hajt végre, és segít az embereknek, soha nem kell majd tartania semmitől. A túlvilágtól sem.
Mit gondolsz, jó tanácsot adott a szellem Gilgamesnek? Képzeld el, ahogy az ókori gyerekek az esti tűz mellett hallgatták ezeket a történeteket, és izgultak a hősökért. Ha felnéztek a csillagos égre, mi olyanra gondolhattak, amire ma te is gondolsz?
Az írás és a pénz
Azokban a régi időkben még nem voltak könyvek, nem volt ceruza sem papír, a fontos dolgokat mégis le tudták jegyezni az emberek. Bölcseik ugyanis kifejlesztettek egy írásrendszert. Az írásjeleket nádszállal puha agyagtáblákra nyomták, amiket aztán a napon kiszárítottak. A mélyedések az agyagban ék alakúak voltak, ezért nevezzük ezt ékírásnak. Nem is volt ám olyan egyszerű ez a régi írás, nem úgy, mint a mai ábécé. Hosszú időbe telt, míg egy diák megtanulta az összes jelet. Ilyen ékírással jegyezték le a meséket, de még a királyok törvényeit is.
A fennmaradt legrégibb agyagtáblákon viszont nem mesék, nem is törvények olvashatók. Legelőször számításokat jegyeztek fel rájuk. A pénzről szólnak ezek a táblák, olyan üzleti ügyekről például, hogy ki kinek mennyi pénzt adott kölcsön, és mennyit vár vissza. Bizony, az ötezer évvel ezelőtti mezopotámiaiak már kiválóan tudtak számolni, tudták, hogyan kell összeadni, kivonni, szorozni és osztani. Ők alkották meg az első számtani jelöléseket is.
Felhőkarcolók az istenekhez?
De az építészeik is csodás dolgokat hoztak létre, a maiak megemelhetik előttük a kalapjukat. Hatalmas templomaikat, amiket zikkuratoknak mondtak, a magasba emelték. Az egymásra rakott, egyre kisebbedő teraszok, mint egy lépcsőzetes torony legtetején volt a szentély. Ha tehát valaki elindult, hogy imádkozzon az istenekhez, a szó szoros értelmében közelebb került az éghez. Ilyen zikkurat volt a Bibliában emlegetett Bábel tornya is, aminek az építése miatt Isten összekeverte az emberek nyelvét.
Elképesztő városok voltak Mezopotámiában, mint pl. a híres Babilon vagy Uruk. Óriási falakkal vették őket körül, hogy lakosait megvédjék a rossz szándékú szomszédoktól. De nemcsak a tervezésük, az építmények technikai kivitelezése is elismerésre méltó. Téglát égettek, abból építkeztek, igaz, kénytelenek is voltak, hiszen kő, fa azon a vidéken nem akadt. Még ma is állnak olyan falak, épületmaradványok, amelyeket mezopotámiai mesterek emeltek. Nehéz volna megmondani, a mai épületek közül melyik az, amelyik még sok ezer év múlva is állni fog.
Baka L. Patrik