Sorozatunk legújabb részében visszatérünk a Marvel birodalmába, és ezúttal az X-men képregényt és annak szuperhős csapatát mutatjuk be. A sikert sikerre halmozó legendás szerzőpáros, Stan Lee és Jack Kirby 1963-ban indították útjára az X-Ment.

A főszereplők ebben a képregényben velük született szuperképességekkel rendelkeznek. Tehát nem mutánsok, és nem valamilyen furcsa és egyedülálló eseménynek köszönhetik a különlegességüket, mint a Pókember vagy a Fantasztikus négyes tagjai.

A nagy reményekkel induló sorozat a kezdeti időszakban sok megrázkódtatáson ment keresztül. Több alkalommal is cserélődtek az alkotók, az írók és a rajzolók. Ezzel csökkent népszerűsége és persze az eladások száma is, így 66 megjelenés után a sorozat megszűnt. Több hozzáértő szerint viszont azért is történt mindez, mert az X-Men első szériája csapnivalóan rossz volt. Pocsékok voltak a történetek és a megrajzolásuk is. Néhány évnyi szünet után azonban a sorozat mégis újjászületett. Az új szerző Chris Claremont, egy fiatal író történetvezetésével a képregény szereplői hihetetlenül élővé és szerethetővé váltak. A karakterek folyamatosan fejlődtek. A sorozat ettől fogva minden korosztály számára kínált szórakozást és izgalmat. Különböző változatokban a sztori azóta is folytatódik, csak a sorozatot mostanában már alcímekkel látják el.

 

     

 

X professzor

Charles Francis Xavier, alias X professzor az X-Men vezetője, aki tud olvasni az emberek gondolataiban és befolyásolni is képes azokat. Készségeire nincs hatással, hogy életét kerekesszékben kénytelen tölteni, igazgatja és vezeti az X-birtokot, amely titkos iskolaként működve otthont ad az X-Men szereplőinek.

 

  

 

Küklopsz

Valódi nevén Scott Summers. Az X-Men csapatának állandó tagja. Ha kinyitja a szemét, pusztító erejű „opti-sugarak” áradnak belőle. Scott nem tudja befolyásolni ezt a képességét, ezért állandóan egy különleges, rubinkvarcból készült szemüveget hord, amely ellenáll a mindent elpusztító sugaraknak.

 

  

 

Jégember

Bobby Drake, a Jégember rendkívül alacsony szintre képes lehűteni a testét és a környezetét. A jéggel és a faggyal szinte bármit meg tud tenni. Küklopszhoz hasonlóan ő is az eredeti csapat tagja.

 

Ciklon

Eredeti nevén Ororo Munroe, egy afrikai származású árvalány. Ő az időjárás befolyásolásának a mestere. Küklopsz mellett a leggyakrabban feltűnő X-Men-figura.

 

  

 

Rozsomák

Polgári nevén James Howlett, azaz a Rozsomák (az X-Men filmekben Farkas) igen fura alak. Fékezhetetlenül vad és agresszív, ugyanakkor vannak mély érzései, és olykor még vicces is. Szuperképessége, hogy bármilyen sérülésből egy óra alatt felgyógyul. A történet szerint már elmúlt 100 éves, ami persze a gyógyulási képességei miatt egyáltalán nem látszik rajta. S ez még nem minden. Rendkívül kifinomultak az érzékszervei, kitűnően hall és lát, emellett mindkét kezén 30 cm hosszúságú karmokat is visel.

 

 

A legnagyobb ellenfél: Magneto

Magneto valódi neve Eric Magnus Lensherr. Ő a Gonosz Mutánsok Testvériségének a vezetője. Célja a világ meghódítása és az emberiség leigázása. Az ő szuperképessége a mágneses erő manipulálása, de emellett szinte legyőzhetetlen a közelharcban, ráadásul szuperintelligens.

 

Érdekességek

Az X-Men sorozatnak még rengeteg mutáns szereplője és hőse van. Összesen vagy 80 szuperhős fordult meg a képregényekben, a rajzfilmekben és a filmeken.

Az első X-Men mozifilm is megszületett és óriási sikert aratott. Azóta is folyamatosan, szinte évente készülnek a folytatások. (Itt megnézheted az X-Men Az elsők előzetesét.) Eddig tizenkét X-Men film forgott a filmszínházakban.