Meskete
Volt egyszer egy kisfiú, aki a nagyszüleivel élt. Apja-anyja már rég meghalt, ezért a nagyszülők nevelték őt. A fiúcska hamar, már kilencéves korában megtanult halászni.
Mondják, hogy Karh földjén élt egy jámbor remete. Egyszer megszállt nála egy vendég. A remete datolyával kínálta.
Egyszer egy ember vett egy kecskét és egy birkát. Télen az akol, ahol az állatok laktak, nagyon hideg volt. Így hát a kecske és a birka összebújtak, jól melegítették egymást, úgy aludtak.
Látta egyszer a holló, hogy valami különös dolog úszik a vízen. Dobálták a hullámok nem messzi a parttól, mégsem sodródott kijjebb semmivel a tengeren.
A Hold és a Nap régen azon voltak, hogy mindig egy helyen lakjanak. Összehívták az állatokat, gyűlést rendeztek, hogy megvitassák az ügyet. Minden állat beleegyezett, hogy egy helyen lakjanak, csak egy nem. Ez a denevér volt.
Találkozott az úton a lusta koldus a vak emberrel. A vak ember egy tarisznyában kenyeret, egy másikban a guszlicáját vitte. Leült ekkor egy ház elé, elővette a hangszerét, és sok szép dalt énekelt és játszott a guszlicán.
Hát ez bizony nagyon régen volt. Még akkor, amikor az emberek gond nélkül éltek. Ha jött a tél, kimentek az erdőre, vágtak fát, összekötötték, és kész.
Mackó úr meg Ordas koma egyszer régen együtt indultak el ennivalót keresni. Amint mennek, mendegélnek, Mackó úr édes illatot érzett. Egy fa odvában méhek gyűjtötték a gyönyörű mézet. De Mackó úrnak volt már tapasztalata a szúrós méhekkel. Törni kezdte a fejét, hogyan férjen baj nélkül a mézhez. Aztán Ordas komához fordult.
Volt egyszer egy sűrű, sötét, öreg erdő. Ebben az erdőben mindenféle gomba nőtt. Egyszer a gombák elhatározták, hogy királyt választanak maguknak. Igen ám, de kit? Kieszelték, hogy maga az erdész legyen a királyuk!
4. oldal / 4