Parlagi sas

 

Panni, a világutazó sas

Már 12 országot bejárt Panni, a tavaly született parlagi sas. Az ifjú madárhölgy azzal vált ismertté, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkban két társával együtt olyan jeladó készüléket kapott, amilyen az autókban található GPS rendszer.

Az övé is tökéletesen pontos helymeghatározásra képes. Panni így hozzájárul ahhoz, hogy a veszélyeztetett fajnak számító parlagi sas életmódját, élőhelyeit és viselkedését a szakemberek jobban feltérképezhessék. Parlagi sas ma mindössze 2-3  ezer pár él a világon, a Kárpát-medencében ebből kb. 300. A jeladó szerint egyébként Panni átlagosan 500 méter magasan repül, de a Kárpátok hegygerincén átkelve járt már 2530 méter magasságban is. Jelenleg Ukrajnában, Kijev közelében portyázik.

 

A Panni által bejárt terület

 

Épül a világ legnagyobb szélerőműve

Nemrég egy nagy német vállalat elkészítette a világ legnagyobb szélerőművének a lapátjait. Egyenként 75 méter hosszúak. Dániában, egy tengeri szélfarmon fogják majd felszerelni őket egy 175 méter magas oszlopra.

 

Szélerőmű szállítás   Szélerőmű szállítás   Szélerőmű

  

Az óriás szélkerék teljesítménye majdnem kétszer akkora lesz, mint a mostaniaké. Súlya és előállítási költsége azonban az új eljárásoknak köszönhetően ezekénél kevesebb. Egyetlen ilyen szélerőmű képes lehet 5000 (!) lakás egész évi energiaellátását biztosítani.

 

A rejtőzködő haris

Harminc éve nem látott, Európában veszélyeztetett fajnak számító madarat, egy harist fogtak be és gyűrűztek meg nemrég a madárvédő szakemberek Magyarországon, Tata közelében.

 

Haris   Haris

 

A rendkívül rejtőzködő életmódot folytató madár jelenlétét leginkább csak a hangja árulja el. Fészkelő helyként ugyanis előszeretettel választ nem művelt, elhagyott, mindentől távol lévő szántóföldeket és legelőket, így megfigyelése finoman szólva sem könnyű. Fészkét a földön készíti fűszálakból. Leginkább magokkal, valamint rovarokkal táplálkozik, telelni pedig Kelet- és Dél-Afrikába jár.