Tami és Kami szombaton már korán reggel kipattant az ágyból, és ugrabugrálni kezdett a szoba közepén.
− Bemelegítek! Térdhajlítás, egy-kettő!
− Nyújtok! Guggolás, kitörés, egy-kettő! − kiáltozták hangosan, egymást felváltva.
− Mi ez a nagy ricsaj? − nyitott be a szobába az anyukájuk. – És hogyhogy szombaton reggel már hatkor fenn vagytok?
− De anya – nézett rá méltatlankodva Kami –, ma van a verseny!
− Verseny?
− Hát a futóverseny! – lihegte két nyújtás közt Tami. – Tudod! Mondtuk! Beneveztünk!
− Ó, tényleg! Hogy is felejthettem el! Hát akkor hajrá, lányok, futás, le ne késsétek a rajtot!
Reggel jóval nyolc előtt a két lány már ott toporgott a Kiserdő szélén. Egy nagy csapat gyerekkel együtt várták izgatottan, hogy meghallják a sípszót, s aztán futás, ahogy csak a lábuk bírja.
− Hajrá, hajrá! Mindent bele! Ügyes vagy! – kiabálták a szülők a rajtvonal két oldalán.
A sípszó elhangzott, a tömeg megindult. Szedte a lábát, szaladt, rohant, ki hogy tudott. Dombra fel, dombról le, sűrű erdőben, tisztáson, árkon-bokron át, ahogy a piros jelzés mutatta, futott a sok gyerek. Néhányan hamar kimerültek. Volt, aki lemaradt, és feladta a versenyt. Volt, aki a bokáját fájlalta, és leült egy fatönkre pihenni. A táv felénél Tami is úgy érezte, hogy kiszakad a tüdeje, Kaminak a mellkasa égett, de csak szaladtak tovább. Már közel volt a cél, amikor Tami megbotlott, és elesett.
− Jaj, jaj! Fáj! – kiáltozta sírva.
Sokan elrohantak mellette. Kami azonban lehajolt hozzá, és felsegítette.
− Gyere, együtt csináljuk tovább!
A táv maradék részét kézen fogva tették meg. Nem ők lettek az elsők, de külön dicséretben részesültek, amiért ilyen szépen összetartottak. S ők büszkék voltak magukra, mint még soha.
Tami a Kami v sobotu skoro ráno vystrelili z postele a začali poskakovať uprostred izby.
„Rozcvičím sa! Pokrčiť kolená, raz-dva!“
„Ponaťahujem sa! Do drepu a hore, raz-dva!“ prekrikovali sa navzájom.
„Čo je to za hurhaj?“ vošla do izby mama. „A ako to, že v sobotu ráno ste hore už o šiestej?
„Ale mami...“ pozerala na ňu pobúrene Kami, „dnes sú predsa preteky!“
„Preteky?“
„Bežecké preteky!“ povzdychom dodala počas naťahovania Tami. „Veď vieš! Hovorili sme ti
o nich! Prihlásili sme sa!“
„Ach, naozaj! Ako som len mohla zabudnúť? Tak teda do toho dievčatá, bežte, aby ste nezmeškali štart!“
Ráno, už hodnú chvíľu pred ôsmou obe dievčatá postávali na kraji Malého Lesíka. S veľkou skupinkou detí napäto čakali, kedy zaznie zvuk píšťalky, a potom hybaj, bežať čo im nohy stačia.
„Do toho, do toho! Poďme! Máš na to!“ pokrikovali rodičia na oboch koncoch štartovacej čiary.
Zaznela píšťalka, dav sa rozbehol. Všetci prepletali nohami, bežali, leteli ako najlepšie vedeli. Bežali hore kopcom, dolu kopcom, cez hustý les, čistinku, cez jarky, pomedzi kríčky, kadiaľ ich viedla červená značka. Niekoľkí sa skoro unavili. Niekto zaostal a preteky vzdal. Našiel sa aj taký, čo sa sťažoval, že ho bolí členok a sadol si na peň, aby si oddýchol. V polovici trate sa Tami zdalo, že vypľuje pľúca, Kami pálilo v hrudi, no obe bežali ďalej. Cieľ bol už na dohľad, keď sa Tami potkla a spadla.
„Au, au! Bolí to!“ kričala s plačom.
Mnohí popri nej prebehli, Kami sa k nej však zohla a pomohla jej vstať.
„Poď, dobehneme to spolu!“
Zbytok trate prešli spolu, držali sa za ruky. Neboli síce prvé, no získali osobitnú pochvalu za to, že tak pekne držali spolu. Ony zas na seba boli pyšné, ako nikdy predtým.
Slovnik/Szótár
vystreliť – kilő, kipattan
rozcvičiť sa – bemelegít
navzájom – kölcsönösen, együtt
hurhaj – ricsaj, zaj
pobúrene – méltatlankodva
bežecký – futó
napäto – feszülten
členok – boka
potknúť sa – megbotlik
síce – bár, ugyan
Fordította Cselényi Fodor Olívia
Pap Kata rajza