A juh, vagyis a birka nagyon szelíd állat. Annyira, hogy talán még birkaiskolába is járhatna, ott is szívesen látnák őt. Néhány tantárgyban akár jeleskedhetne is. Például bégetésben vagy földrajzban, hiszen biztosan minden kisbárány meg tudja mutatni a térképen, merre élnek rokonai a nagyvilágban.
Európában mifelénk leginkább háziállatként ismerjük a juhokat. Gyapjukért, tejükért és húsukért tartjuk őket. A legfinomabb szöveteket, sajtokat és sok más finomságot köszönhetünk nekik.
Racka
Híres magyar juhfajta, meglehet, hogy már a honfoglalás idején a magyarok társa volt. A juh szót eredetileg csak rá értették elődeink, a később elterjedt finomgyapjas fajtákat, mint a merinói, birkának mondták. Sehol másutt nem él, csak ott, ahol magyarok laknak. Jellegzetessége a V alakú pödrött szarv, amit nemcsak a hím állatok, a kosok, hanem a nőstények is büszkén viselnek, akárcsak a vadjuhok. Kevés, de annál ízletesebb húst ad. Gyapja eléggé durva, nem értékes, ám egykor a pásztoremberek híres subája ebből készült. A múlt században már kipusztulófélben volt, mert a finomabb gyapjút adó fajták (mint a merinói) visszaszorították a tenyésztését. Ma is leginkább csak turistalátványosságként tartják.
Cikta
A világ egyik legritkább háziállata is egy magyar juhfajta, a cikta. Ez a kedves állat a török hódoltság után az országba települő németekkel érkezett hozzánk. Gyapjából a német háztartásokban vastag zoknit, kesztyűt, papucsot készítettek. Állománya a merinófajták miatt neki is annyira lecsökkent, hogy ma már csak egy nyáj van belőle. Eredeti hazájában, Németországban pedig teljesen kipusztult.
Muflon
Európában az egyetlen vadon élő juhféle. A házi juh ősének tartják. Eredeti hazájából, a mai Törökország déli vidékeiről, Irak, Irán területeiről jutott el az öreg kontinensre. Sok helyre főleg vadászás céljából telepítették, így Magyarországra is. Forgách Károly gróf a gimesi vár melletti vadasparkjába vitetett először muflonokat az 1860-as években. Híres a kosok gyönyörű csigába csavarodó szarva. Mint a vadjuhok általában, ők is szívesen élnek nyájban, amit egy idősebb nőstény vezet.
Argali juh
A legnagyobb termetű vadjuh hatalmas dugóhúzó alakú szarvakkal. Ázsia középső vidékeinek lakója, az olyan magashegyekben él, mint a Himalája és az Altaj. Nyáron a hegyek felsőbb régióiban, máskor a dombos terepeken legel füvet, sást, gyógynövényeket. Hosszú lábaival könnyen elszalad a hópárduc, a farkas és a leopárd elől. A veszélyre sziszegő, sípoló vészkiáltásokkal figyelmeztet.
Szibériai juh
Ahogy a neve is elárulja, Oroszország északkelti, szibériai területein él a hegyi réteken. Akárcsak argali rokona, ő is jól alkalmazkodik a hegyvidéki léthez, ügyesen mozog, könnyedén szökell szikláról sziklára a meredek terepen. A meglehetősen kopár vidéken az étrendje fűfélékből és főleg zuzmóból áll.
Kanadai vadjuh
Kanada déli részén, az Egyesült államok nyugati felén és Mexikó északi vidékein honos. Teste és szarva is kisebb, mint ázsiai rokonaié, de vérmérséklete annál hevesebb: tavasszal a kosok szenvedélyes csatákat vívnak a nőstények kegyeiért. Az év többi részében békésen legelésznek a hegyi legelőkön.
Alaszkai vadjuh
Alaszka havas legelőinek lakója. Télen zuzmóval, fagyott fűvel táplálkozik, tavasszal pedig nagy vándorutakra indul, hogy sós gödrökre leljen, és a só nyalogatásával pótolja az ásványi anyagokat, amiben a téli tápláléka igen szegény.