Bibi és Kifli kutya 7. rész - A hős őrkutya

 

Bibi és Kifli kutya esti sétára indult. Még egészen világos volt, de a nedves földre, fűre, bokrokra már leszállt az esti harmat. Sejtelmes, kora tavaszi illatok töltötték meg a levegőt. A piactérre érve Kifli egy kapucnis embert vett észre. A tér túlsó végén bukkant fel hirtelen. Feléjük közeledett. Kifli vad ugatásba kezdett.

− Kifli! Mi van veled? Hagyd abba! Csönd legyen! – próbálta Bibi elhallgattatni a kutyát. De Kifli tovább ugatott, egészen addig, amíg Bibinek sikerült olyan távolságra vonszolnia őt, hogy már nem látta az ismeretlent.

− Kifli, mi volt ez? – kérdezte aztán szemrehányóan Bibi a kutyát.

− Dolgozom! Az az alak gyanús volt! El is rabolhatott volna, megtámadhatott volna, vagy ki tudja! Lehet, hogy nem is ember volt, hanem egy szörny! Vagy földönkívüli! Vagy jeti! Nem láttam a kapucnija alá, de gonosz volt, az biztos! Elriasztottam! Ügyes vagyok! Igazán büszke lehetsz rám! Jó kutya vagyok!

Bibi elkerekedett szemmel hallgatta Kiflit. Erre nem is gondolt! Hogy ez a kis nyavalyás, aki pár hónapja még egy mackóbundás cickányra hasonlított, most őt védje? Hallatlan!

− Kifli, de hát az csak egy ember volt kapucniban. Talán éppen hazafelé sietett. Nem is felénk jött, csak arra vitt az útja. Nem volt gyanús!

− Ezt te nem tudhatod! Rossz szaga volt! Sötét gondolatok szagát éreztem! Ártani akart neked! Értsd meg, te ezt nem tudhatod! Nem érzed úgy a szagokat, ahogy én, és nem tudod megvédeni magadat! Látod a fogaimat? Én vagyok az őrkutya, és megvédelek! Téged akárki ellophat, ha én nem vigyázok rád! – magyarázta Kifli hevesen. Bibi erre elmosolyodott.

− Ellophatnak? Tényleg?

− Igen! A gyanúsak! Sötét gondolatokkal! De te szerencsés vagy, mert itt vagyok neked én, a hős őrkutya, a te védőangyalkutyád, őrizlek, és nem eshetik bajod.

− Ez igazán megnyugtató, Kifli, köszönöm, hálás vagyok – mondta elképedve Bibi a büszkeségtől dagadó keblű kutyának. – Menjünk haza.

 

 

Hazaérve Bibi és Kifli kutya békességben megvacsorázott. A tejbegríz varázslatos étel, megnyugtat minden háborgó lelket, de Bibi figyelmét most mégsem volt képes elterelni a történtektől. A kislány még lefekvés előtt is a kutyája szavain töprengett.

− Kifli, lelkem, és ez most már mindig így lesz? – kérdezte volna, de Kifli ekkor már az igazak álmát aludta.

Másnap reggel Bibi a szokottnál óvatosabb volt, és igyekezett minden kapucnis embertől jó nagy távolságot tartani. Ám amikor befordultak az egyik utcasarkon, szembetalálták magukat egy apukával, aki a nyakában vitte a kisgyerekét. És Kifli megint ugatni kezdett. Bibi azonnal az ellenkező irányba húzta őt.

− Kifli, lelkem, velük meg mi volt a baj? − kérdezte aztán, amikor a kutya már lecsillapodott.

− Gyanús volt! Miért van egy kis ember a nagy nyakában? Biztos fentről akar támadni. És visított is! Nagyon félelmetes hangja volt!

− Ez igaz, de akkor sem ugathatsz meg minden ártatlan járókelőt. Az egy kisgyerek volt az apukája nyakában.

− De igenis ugatok! Elriasztásul! – hangzott a határozott válasz. – Jutalmat, egy zsák virslit érdemelnék a munkámért! Jól dolgozom!

− Jó, egyezzünk meg, hogy te vigyázol rám, őrzöl, és én ennek örülök. De amikor megkérlek, hogy hallgass, akkor nem ugatsz tovább, és kapsz virslit. Jó?

− Hmmm – gondolkodott el Kifli –, lehet róla szó… De a virsli az érdemeim elismerése, nem holmi lekenyerezés lesz, ugye?

− Dehogy, dehogy!  − rázta a fejét Bibi. – Te vagy az igazi hős, Kifli, egy őrangyalkutya! Vagy kutyaőrangyal! Hová is lennék nélküled?

− Na ugye! – húzta ki magát Kifli.

A séták ezután szép nyugalomban teltek, Kifli ugyan rá-rámordult egy-egy gyanús, sötét alakra, de a virsli gondolata megnyugtatta őt. Bibi pedig boldog volt, hogy egy igazi hős vigyáz rá.

 

Horváth Ildi rajzai