Bibi és Kifli kutya 8. rész - Más bőrében

 

Bibi madárcsicsergéses áprilisi reggelre ébredt. Kibújt az ágyból, megsimogatta Kifli kutya buksiját, aztán Loulou cica buksiját is, és mindkettőjüknek adott reggelit. Épp a fogát mosta a fürdőszobában, amikor éktelen morgásra, fújásra lett figyelmes. Rohant a konyhába, ahol már állt a bál. Loulou macska harci pózban, égnek álló szőrrel és villogó karmokkal fújt a tálja mellett lapuló kutyára.

− Menj innen, de azonnal, te éhenkórász!

− Nem megyek, add ide! – így Kifli, aki mindenre képes az ennivalóért.

− Mindig fölfalod az ételemet! Behabzsolod a magadét, aztán az enyémet is meg akarod enni! Nem hagysz békén! – nyávogott panaszosan Loulou, aki szerette szépen lassan, több részletben elfogyasztani a reggelijét.

− Szemenszedett hazugság! – ugatott Kifli. – Ha a te ételedet is megenném, akkor te mitől lennél mégis ilyen kövér? Dagadék!

− Büdös disznó vagy! Nyálas, koszos dög! – vágott vissza Loulou. Bibi nem bírta tovább hallgatni ezt az éktelen hangzavart.

− Elég legyen! Hallgassatok el!

− De a macska le akarta tépni az orromat! Egész nap csak heverészik, nem dolgozik semmit, miközben én őrzöm a házat, és megvédelek téged mindentől. Erre ő még megtámad engem! Ez nem igazság! – panaszkodott Kifli.

− Telehordod kosszal a házat, hangos vagy, büdös vagy, folyvást sétálni kell vinni téged, és még neked áll feljebb?! Csak megnehezíted a gazdád életét! – vádaskodott Loulou. Bibi csípőre tette a kezét, és nagyon határozottan így szólt:

− Hát így állunk? Irigykedtek egymásra, csúfolódtok, gonoszkodtok? Az orrotokig se láttok! De majd fogtok, ha csak egy napra is szerepet cseréltek. Kifli, ma te eszed a macska ételét, lustálkodsz, teszed a szokásos macskadolgokat. Loulou, ma te kutyaeledelt kapsz, jössz sétálni, és lehetsz hangos meg koszos. Este pedig meglátjuk, kinek ment jobban a szerepcsere.

− Á, nekem könnyű dolgom lesz! – így Kifli. – Loulou nem csinál semmit!

− Ma nagyon vidám napom lesz! – így Loulou. – Nagyon víg és koszos napom!

Bibi bólintott, és elment az iskolába. Egész délelőtt alig tudott figyelni a tanításra, folyton az otthon maradt két állatra gondolt. Alig várta, hogy hazaérjen. Amint belépett az ajtón, Loulou macska azonnal sétára jelentkezett, s már vitte is Bibinek a pórázt. Kifli kutya egy cseppet sem zavartatta magát, nagyokat ásítozva heverészett a napon.

− Mehetünk! − adta ki a parancsot Bibi, amint letette a táskáját, és átbújt a sportcipőjébe. − Ja, és Kifli, amíg mi odaleszünk, mosakodj meg macskamódra! Tetőtől talpig! A hátadat meg a hasadat ki ne hagyd! Ma nem én törlöm le a tappancsaidat! − sorolta az utasításokat a kutyának.

− Jójójó! Menjetek már! – morgott utánuk Kifli.

Bibi átvette a pórázt a macskától, és ahogy Kiflivel az oldalán megszokta, lendületes léptekkel elindult. De alig lépett néhányat, a póráz megfeszült. Mi történhetett?! Bibi hátranézett. Hát persze! Loulou fújtatva ült a járdaszélen.

− Mi a baj, cicuskám? – kérdezte Bibi a kimerült állattól.

− Huh… nyauuuuú… jujjj… fhhhhh… fhhh… nem, nem gondolom, hogy túlsúlyos lennék, de fh… ez ahhh… gyors tempó, jaj, megöl! Nem mehetnénk lassabban?

− Dehogynem, ahogy neked kényelmes, Lulcsi!

Andalgós tempóra váltottak tehát, de pár lépés után Bibi megint kénytelen volt megállni. Loulou megfeszülve állt, és meredten bámult föl a járda szélén egy fára.

− Krrr… nyamnyamnyam… krrrktktkt… − csikorgatta a fogát. – Te szép madár odafenn, jaj, te finom, gyere le!

− Loulou, így nem lehet sétálni! – fakadt ki Bibi. – Így nem jutunk el a sarokig sem, nem hogy a parkig!

− Miért kéne eljutnunk valahová? – értetlenkedett a vadászatból kizökkent Loulou.

− Mert a séta célja az, hogy a réges-régi kutyafalkák zsákmányszerző útjaihoz hasonlón járkáljunk, hogy mozogjunk, és még jobban összebarátkozzunk. Ez munka a kutyának. És persze tanulás is neki.

− De én egyedül vadászom! És már mindent tudok! És elfáradtam! – így Loulou. Bibi még próbálkozott néhány lépéssel, de aztán megszánta a láthatóan kimerült állatot.

− Lehet, hogy a kutyaélet mégsem neked való, cicám?! – tette fel a költői kérdést neki.

− Lehet, lehet – bólogatott erre megkönnyebbülten Loulou. – Rendben, legyen, ahogy akarod, csak menjünk végre haza!

− Rendben. Viszlek.

Loulou boldogan ugrott fel Bibi vállára, és hazamentek. Kifli kutya már az ajtóban várta őket. Egészen ki volt készülve. Prüszkölt, és kapkodta, a mancsával próbálta elhajtani a folyvást orrára szálló szőrszálakat.

− Nem megy! Nem megy! − ugatta a belépők felé idegesen. − Túl sok a szőr rajtam, és nem is finom! A hátamat el se érem, eltörik a gerincem, a hátsó lábamat meg nem is találom! Én nem tudok így mosakodni, inkább legyek koszos!

− Kifogott rajtad a macskaélet? − színlelte az álmélkodást Bibi.

− Mrrrr… egeeen. Inkább menjünk sétálni! De most, azonnal, nem bírom tovább! A macska pedig maradjon itthon! Csak mosakodjon kedvére, engem ez nem érdekel!

Bibi elégedetten mosolygott magában, de az állatainak nagy komolyan csak ennyit mondott:

− Rendben, mostantól mindenki újra önmaga lehet. De meg kell ígérnetek, hogy nem bántjátok egymást, semmi morgás meg fújás egymásra!

­− Megígérjük! – zengte kórusban a négylábú sereg.

Bibi bólintott, és nagyon boldog volt, hogy helyreállt a világ rendje.

 

Horváth Ildi rajza