Bibi és Kifli kutya 15. rész - A kocsikázás

 

Bibi egy reggel azzal vitte sétálni a kutyáját, hogy jól szagoljon meg minden bokrot, mert ma neki bokros teendői vannak, ezért a következő sétára csak késő délután felé számíthat a jó kutya, addig be kell érnie az ágyonheveréssel, a malacfülrágással és természetesen Madame Loulouval.

Kifli végiggondolta a helyzetet, és bólintott beleegyezésül, de amikor a szokásos délelőtti szunyókából felébredt, már nem is látta olyan rendjén levőnek a dolgot.

− Nincs ez így jól! – jelentette ki mintegy magának. – A malacfület is unom.

− Mert egy elkényeztetett kis úri kutya vagy – szólt le Loulou a szekrény tetejéről, ki sem nyitva a szemét.

− Te csak ne beszélj, te nyavalyás francia lustaság. Te még csak sétálni sem jársz ki az utcára, mindent készen kapsz aranytálcán!

− Na igen, mert én megérdemlem. Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek, ugye! Te lennél a kisökör, ha nem értenéd.

− Vrrrrr…vakk! Vakk! Csak kapjalak a fogaim közé, bundás bajkeverő!

− Ugyan már, minek ez a dráma! – sóhajtott Loulou. – Ha tudnád, micsoda kalandokban volt nekem részem, mielőtt ide költöztem volna hozzátok!

− No hiszen! – vakkantott Kifli, de kis gondolkodás után megkérdezte: − És micsoda kalandokban, mégis?

− Hát, lássuk csak, hol is kezdjem − nyújtózott egyet a macska – csak címszavakban, ugye! Voltam fotómodell New Yorkban, kígyóbűvölő Marrákesben, bundaárus Vlagyivosztokban, halkóstoló Kiotóban, sárkányfűárus Kamcsatkán, teremőr Egyiptomban és taxisofőr Moszkvában.

− Micsodaaa? Hogy te, taxisofőr? Ugyan már, ne mesélj! Autóban nem ültél még, nemhogy taxiban!

− Pedig! Fotókkal ugyan nem tudom bizonyítani, mert mindenem odaveszett egy nagy  párizsi lakástűzben, mielőtt a városból eljöttem volna, de a jogosítványom megvan. És nemcsak személygépjárműre szól, hanem az összes kategóriára, beleértve a nyerges vontatót is, úgy ám!

− Nem igaz! – tiltakozott Kifli.

− De bizony! Még hajót is vezethetek, meg kisrepülőt!

− Mutasd a jogsid!

− Ott van a kis bőröndben a komód alsó fiókjában, megnézheted, de gyakorlatban is szívesen bebizonyítom, milyen tehetséges sofőr vagyok. Hozd a slusszkulcsot, megyünk egy kört!  Azzal a macska leugrott a szekrényről, és már a lépcsőházban loholt lefelé, amikor Kifli szájában a kocsikulccsal beérte.

− De ha ebből bajunk lesz, te vagy a hibás! – morogta oda Kifli a macskának.

− Miféle bajunk lehetne, kis tacskó!

Az autó ott parkolt a ház előtt. Loulou, Kifli számára elképesztően csodálatos rutinnal pattant be a vezetőülésbe, a másik oldalon kinyitotta neki az ajtót, beindította a motort, és már fordult is rá az útra egy másodperc alatt.

Kifli épp vissza akart morogni valami olyasmit, hogy ne már, kis tacskó, de ezt látva torkán akadt a mrrrrrr és a vakk. Csak ült az anyósülésen, és először kicsit megilletődve, később egyre látványosabban élvezte a száguldást, a kanyarokat, a kerekek csikordulását, a motor felbőgését és a süvítő szelet a lehúzott ablakon. Szóhoz persze nem jutott, nem is értette volna senki a szavát abban a nagy szélzúgásban, de a sok juhúúúúú és jíháááá és huhuuuuhúúúúú meggyőzte az üdvözült mosollyal vezető Loulout, hogy Kifli elismerte a tehetségét.

Remegő térdekkel szálltak ki a kocsiból, amelynek kerekei még akkor is bőven füstölögtek, amikor magukra csukták a bejárati ajtót és mindketten eldőltek a kedvenc pihenőhelyükön, Kifli a szoba közepén a szőnyegen, Loulou a szekrény tetején.

− Ez jó volt − szuszogta Kifli, és mély álomba zuhant.

− De mennyire – dorombolta Loulou, és ő is nyomban elaludt.

Amikor Bibi egy hosszú nap után végre hazaért, nagyon elcsodálkozott, hogy kiskutyája nem rohan elé türelmetlenül, és nem követeli a sétát, de most az egyszer ezt egy cseppet se bánta. Fáradt volt.

Szépen végigfeküdt a díványon, és két szuszogó bundás barátját figyelve ő is elaludt.

 

Horváth Ildi rajza