Cicúr és a többiek 2. rész

 

Cicúr és Kifli csodálkozva néztek hol a gazdájukra, hol a vendégre, hol meg Lulu macskára, hátha valamelyikük szolgál valami magyarázattal. De Lulu szokás szerint lehunyt szemmel napozott az ablakpárkányon, a kutyák hát biztosak voltak benne, hogy az égvilágon semmiről nem tud.

Vagy mindenről tud, csak nem árulja el! A macskáknál ezt sose lehet tudni, úgyhogy a kutyák inkább Bibit kezdték figyelni, hátha ő mond valamit.

Mondott is.

− Drága kiskutyáim, ez a kedves idegen itt, a fotelben a nagynéném, Gréta. A világ legtitokzatosabb munkahelyén, a grönlandi földalatti titkos könyvtárban dolgozik, ahol csupa nagyon fontos iratot őriznek.

Bibi Grétára nézett, hogy ő is mondjon valamit, de az csak mosolygott és bólogatott, így Bibi folytatta:

− Még a hely neve is titkos, én sem tudom. Mindenesetre most azért jött hozzánk, hogy a segítségünket kérje. A könyvtárból ugyanis eltűnt az egyik nagyon fontos könyv.

Cicúr Kiflire nézett, Kifli meg Cicúrra, aztán mindketten a gazdájukra.

− De Bibi, Gréta véletlenül nem kevert minket össze valakivel? Az FBI-jal mondjuk? – kezdte Kifli.

− Vagy a Scotland Yard-dal? – folytatta Cicúr. – Mi közünk nekünk a nyomozáshoz meg a titkok kereséséhez?

− Meg egyáltalán a könyvekhez?! – fejezte be a hitetlenkedést Kifli.

Ekkor végre a vendég is megszólalt:

− Annyi közötök van hozzá − mondta nagyon kedvesen −, hogy a könyv rólatok szól.

− Rólunk?

Most aztán igazán elámultak a kutyák.

− Igen, rólatok. Rólad, Kifli, és rólad, Cicúr és Luluról meg persze Bibiről. Hogy pontosan mi áll benne, nem tudom, mert ezeket a könyveket nem olvashatja senki sem. Az életetek van benne leírva, és nagy baj lehetne abból, ha valaki elolvasná más életét, azt, ami még nem történt meg. Mindenkiről van egy könyv a könyvtárban. Az én dolgom az, hogy rendet tartsak a polcokon, és a régi könyvek mellett helyet találjak az újaknak. Azért jöttem most hozzátok, hogy figyelmeztesselek benneteket és vigyázzak rátok, amíg vissza nem kerül a könyv a helyére. Másrészt azért is, hogy segítsetek megkeresni a könyvet, mert ugyan ki találhatná meg inkább, ha nem az, akiről szól?

Bibi, Kifli és Cicúr egymásra néztek. Komoly dologról volt szó. Olyanról, ami megváltoztathatja az egész életüket, és utána már semmi sem lesz ugyanolyan, mint addig volt. Még baj is történhet! Mert a könyv nem magától tűnt el, az biztos. Valaki ellophatta. De ki lehet az a valaki, és miért tett ilyet? Rosszat akar nekik? Ők hát most veszélyben vannak? Induljanak a tolvaj vagy a könyv keresésére? Nem lenne jobb itthon maradni? Van egyáltalán választásuk? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergették egymást a fejükben, amikor Gréta ismét megszólat.

− Nem tudom a válaszokat a kérdéseitekre – mosolygott rájuk azzal a kedves mosollyal, amitől máris megnyugodtak –, de minden erőmmel azon leszek, hogy a hajatok és bundátok szála se görbüljön meg az úton. Viszont jobbnak látom, ha mihamarabb elindulunk és végére járunk ennek a titokzatos ügynek, hogy azután hazaérve a legnagyobb gondotok újra az lehessen, hogy megugassátok-e a postást vagy sem, vagy hogy éppen melyik könyv a kedvenced, Bibi. Benne vagytok?

− Benne vagyunk! – bólintott egyszerre Bibi, Kifli és Cicúr.

− Akkor indulás pakolni!

Lázas rohangászás és szekrényajtó-csapkodás vette kezdetét.

− Meleg ruhát vigyek? És esőkabátot? Az a Grönland hideg hely! – kiabált ki időnként egy-egy kupac holmi mögül Bibi.

− Mennyi virsli fér bele a nagy bőröndbe? – ugatta Kifli.

− A velős csontomat hova tettem? Anélkül nem megyek sehova! És a takaróm is kell! – jelentette ki Cicúr.

Nem sokkal később egy bőröndökkel, hátizsákokkal megpakolt csapat sorakozott Gréta előtt.

− Tettem esőkabátot, gumicsizmát, ötöt a kedvenc könyveimből, zseblámpát és csokis kekszet is – sorolta Bibi.

− Én virslit meg frizbit pakoltam – jelentette Kifli.− Én meg csontot meg takarót meg fésűt meg… mást nem – mélázott Cicúr.

Végre Gréta is felállt a fotelból és így szólt.

− Pompás, akkor mehetünk.

− És Lulu? – kérdezte a két kutya egyszerre. − De hova tűnt Lulu?

Gréta kinyitotta a bejárati ajtót, és a küszöbön a kis utazóbőröndjét támasztó macskára mutatott.

− Nélküle egy lépést se természetesen!

 

Folytatjuk!

 

Balla Margit

 

Török Bianka rajza