Felhívások
Profil
Keresés
Archívum
ISSN
ISSN 1339-5408
Téli versek |
Koncsol László: A zúzmara
Nyirkos, havas éj volt, ködbe bújt a kert, elborult az égbolt, zimankót lehelt.
Tiszta lett a reggel, föllobbant a nap, gyönggyel, ékkövekkel szórta a havat
tele, s mind a fákra jégfüzér került, gyöngyös téli párta, csipke szikrafürt.
Tüskés fény a gallyon. Cseng a szilvafa. Jég a testem, arcom – így a zúzmara.
Ezüst fonalakból nagy, dermedt pehely, csengő ágbogakból szőtt kristálykehely.
Csillagdísz paláston, ezer ágbogú. Kerti fagykarácsony, üvegkoszorú.
Dénes György: Micsoda idő
Olyan nagy a hó, elakad a ló, elakad a szán meg az autó, torlasz, hókupac rejti az utat, áll a síneken, megáll a vonat. Micsoda idő, micsoda világ, a járókelő orráig se lát, a szemét, fülét belepi a hó, micsoda idő, nincsen arra szó. Hát a szél, a szél, hogy zúg, hogy üvölt, fehér sivatag, pusztaság a föld, még az eresz is zúzmarás, deres, aki teheti, fedelet keres.
Kulcsár Ferenc: Vén tornyon is hó ragyog
Deres szárnyú, habfehér seregekben jár a szél – szarkalábat ró kazlakra, jégvirágot az ablakra.
Diófánkra varjú száll, kohog, krampog: – Jaj, de kár, nincsen dió, csak zúzmara, kár, kár, nincsen csak tél fagya.
Erdőn innen, hegyen túl három napja szállong, hull – leng a cserjék fehér sátra, a Pilis-domb hósapkája.
Szitál, hullong, pilinkél, Lingó-hegyen dülöngél – erdőt színez meseszépre, fátyolt pingál földre, égre.
Vén tornyon is hó ragyog, ámulnak az angyalok – körbeszállják, dalolgatnak, hajnal jöttén szétszaladnak.
Balázsy Géza rajza |