Azon a hajnalon a galagonyabokor egészen elgémberedve ébredt, ami nem is csoda, hiszen dér lepte be az összes ágát. Próbált volna nyújtózkodni, de nem tudott, teljesen át volt fagyva. Várnia kellett, amíg a nap kidugja első sápadt sugarát a látóhatár fölé, és szép lassan leolvasztja ágairól a ráfagyott harmatot, átmelegíti a kérgét.
De hát a bokrok nem is fáznak! Ugye, ezt akartad mondani? Lehet, hogy nem, de ki tudja? Beéred most ennyivel? Akkor mondom tovább.
Nyulaink nem siettek az ébredéssel. Fóris Benő nyulalmazott parancsnok kapitány úr ugyan a korai kelés, a rend és a fegyelem feltétlen híve volt, ám az ilyen hideg reggeleken egyszerűen nem látta értelmét kikászálódni a vackából, hiszen semmi, de semmi hasznosat nem tudott volna csinálni úgyse, míg a nap fel nem kell. Akkor meg minek, ugye? Csintalan Sanci kalózkapitány pedig egyszerűen szeretett aludni. Így aztán csak akkor dugták ki a bajszuk hegyét a vacokból, amikor a nap már magasan fenn járt az égen, a galagonya pedig vidáman integetett ágacskáival a közeli tölgyfákon ugrándozó rigók felé. Akkor a nyulak fölkeltek, megfésülték a bajuszukat, aztán jól bereggeliztek. Béni szépen elrendezte a fekhelyét, Sanyi viszont nem törődött az ilyesmivel. Hiába morgolódott emiatt folyton Fóris nyulalmazott nyúl úr, Sanyinak más dolga volt. Sőt, Sanyinak FONTOS dolga volt!
Sanyi ugyanis az éjjel megálmodta a jövendő vízi kalandozásaik útvonalát. Most már tudta, merre induljanak! Nagyon elégedett volt magával, már csak papírra kellett vetnie a tervet. Ó, Béni el fog ájulni, ha meglátja, micsoda terv ez! Micsoda merész, nagyratörő és fantasztikus útiterv! Bejárják az egész világot! Dicsőséges utazás lesz ez nemcsak az ő, de az egész nyúlnemzetség számára. Mert a világ összes nyula büszke lesz az elképesztő teljesítményre, amit véghezvisznek az Ő, Sanyi kapitány terve alapján!
Egy világközüli hajóút ugyanis nem piskóta, ha nem tudnád. Sok veszély leselkedik az utazóra, sok váratlan nehézséggel kell megbirkóznia, viharok, zátonyok, köd, baleset, ragadozók támadása és még ki tudja, mi minden, nagyon kimerítő, ám hősies dolog. De Sanyi aznap reggel bizakodón tekintett a jövőbe. Hamar le is ült egy hatalmas papíros elé, hogy megrajzolja a világtérképet, rajta az álombeli útvonallal.
− Mit rajzolsz? – kérdezte tőle Béni érdeklődve a reggeli tányérok mosogatása közben.
− Csak egy térképet – bökte oda Sanyi titkolva, milyen büszke magára –, egy tervet a hajóutunkhoz.
− Ó! – Béni meglepődött. – Azt gondoltam, előbb átbeszéljük. Sok mindent meg kell fontolnunk. Nagyon nem mindegy, merre indulunk, mert könnyen juthatunk viharos vidékre, zátonyra futhatunk, északon eltévedünk a ködben, délen kiszáradunk a tűző napon. Hidd el, voltam már veszélyben, és nem kívánom újra átélni a borzalmakat! Különösen nem szeretnélek téged kitenni efféle dolgoknak, hiszen egy parancsnok számára a legfontosabb az emberei élete!
− Hát így vagyunk? Én vagyok az embered? – fortyant fel Béni utolsó mondatain Sanyi. – Hát nem, nem és nem! Megegyeztünk, hogy egyenrangúak vagyunk!
− Igen? Egyenrangúak? – húzta ki magát a mezei nyúl, hogy még nagyobbnak tűnjön üregi társánál. – Akkor miért nem beszéled meg velem az útitervet, he?
No, ebben a pillanatban akár egymásnak is eshetett volna a két büszke nyúl, mint a múltkor, és jó pár nyúlpofon is gazdára találhatott volna, ám a galagonyabokor megelégelte a perlekedést, és közbeavatkozott.
Hogyan? Közbekiabált? Ugyan, a bokrok nem kiabálnak. Hát úgy a maga módján. Addig-addig nyújtózkodott, amíg a két veszekedő nyúl közé nem férkőzött az ágaival, elválasztva őket egymástól. A nyulak először nem értették, mi történik, és csak bambán meredtek az ágakra, amik egyszer csak ott termettek és beleakadtak a bundájukba. Aztán szép lassan felfogták a dolgot.
− Értjük – hunyorgott Sanyi kalóz a bokorra.
− És köszönjük – tette még hozzá Béni nagyokat bólogatva, mert mint minden hajós, ő is roppant babonás volt, és úgy tartotta, ha egy bokor mond valamit, azt föltétlen érdemes meghallgatni.
Aztán letelepedtek a lepedőnyi papír mellé, és miközben Sanyi a térképet rajzolta, Béni azon gondolkodott, merre is volna a legcélszerűbb elindulniuk.
− Talán erre jobbra… − javasolta Sanyi. – Álmomban így volt biztos, vagyis… nem, nem, balra volt, csak fordítva nézem! Várjál, várjál, mégis jobbra lesz, itt a pataknál, innen hamar elérünk az elágazásig … De nem, álmomban hegymenet volt, erre határozottan emlékszem, az a másik irány…
Sanyi elbizonytalanodott. Lehet, hogy a perlekedés közben kiment a fejéből az álom?
− Ó, jaj, elfelejtettem! – kiáltott fel elkeseredetten. – Semmire sem emlékszem, pedig fantasztikus útiterv volt!
− Oda se neki! – legyintett Béni. – Egy kalóz nem akadhat fenn ilyen semmiségen. Majd rögtönzünk, nem igaz? A kalózok híresek a meglepetéseikről, hát majd mi is meglepetésszerűen fogunk utazni.
− Hogy hogyhogy hogy? – hebegett Sanyi.
− Hát úgy, hogy akármi jön, vihar vagy zátony vagy köd, majd mindig kitalálunk valamit, hogy jó legyen. A jó parancsnok alkalmazkodik a körülményekhez és rögtönöz, nem tévesztve szem elől a célt.
− Aha, értem! Tudtam ám ezt én is nagyon jól, tudtam, persze, tudtam – magyarázkodott Sanyi. – Akkor ez a papír nem is kell. Jobb, ha áttérünk a következő pontra.
− Mi lenne az?
− Hát az élelmiszerkészlet!
− Az ám! – csapott a homlokára Béni. – A legfontosabb!
Azzal a két nyúl lázasan tervezni kezdte, mit is, miben is, hogyan is vigyenek magukkal a nagy világkörüli útra.
A szerző rajza