Pozsony, Bratislava

 

Ha a síkság felől érkezel, azt hinnéd, hamarosan magas hegyek közé jutsz. Pedig dehogy! A Kis-Kárpátok nem magas hegység, csak annak tűnik, mert hirtelen emelkedik ki a lapos környezetéből. Természetjárók, kirándulók kedvelt helye. Sok látnivaló, vár, rom, kastély van errefelé. És a lábánál fekszik Szlovákia fővárosa, Pozsony.

Amint a Duna a Dévényi-kapunál áttör a szűk sziklák közt, a síkságra érve megnyugszik és szétterül. Innentől már nagy, síksági folyóként hömpölyög tovább. Na éppen itt, a folyó és a hegység találkozásánál, igen kedvező helyen épült meg Pozsony. S így lett belőle a Duna völgyének egyik legszebb városa.

 

Pozsony, Bratislava   Pozsony, Bratislava   Pozsony, Bratislava

 

Ősidők óta megtelepedtek itt a különféle népek. Római, aztán morva vár állt a hegyoldalban, ahol vár emelkedik ma is a Duna fölé. Ez a ma is álló négytornyú erősség volt egykor Magyarország nyugati határának a legfontosabb védőpontja. Még a legendásan erős vitéz, Toldi Miklós is teljesített benne egykor katonai szolgálatot. 

A Főtér egyik látványossága Pozsonyban a szökőkút. A kút tetején egy páncélos vitéz szobra áll. (Ilyennek képzelhetjük el Toldi vitézt is!) A szoborhoz sok legenda kapcsolódik. Állítólag minden szilveszterkor páncéljában nyikorogva megmozdul és meghajol az Óvárosháza előtt. (Persze, aki ezt látni akarja, annak az év utolsó napján pontban éjfélkor Pozsonyban, a Főtéren kell tartózkodnia.)

 

Pozsony, Bratislava   Pozsony, Bratislava

 

Toldi idejében még egyetlen állandó híd sem volt itt a Dunán. Ma öt híd köti össze a folyó két partját. Közülük a legérdekesebb az Új Híd, ami ugyan nem is annyira új már, hiszen éppen augusztusban ünnepelte a 39. születésnapját. Épülésekor ez volt a második Duna-híd Pozsonyban. Különlegességét az alakja adja. A híd teteje a jobb parton ugyanis egy repülő csészealjhoz hasonlít. A csészealjban egy étterem található (ahol persze nem űrlények a kiszolgálók). A nagy magasságba a vendégek lifttel szoktak felmenni, de aki elég erősnek érzi magát, akár gyalog is próbálkozhat. Csak 430 lépcsőt kell megtennie. 

A Szent Márton dóm Pozsony ékessége. Koronázó templomnak is mondják, mert majd háromszáz éven keresztül itt koronázták a magyar királyokat. A torony csúcsán ma is ott csillog a magyar királyi korona mása. Ugyan nem aranyból, hanem csak rézből van, a magassága viszont vagy másfél méter.

A régi koronázások emlékére az utóbbi években látványos ünnepségeket rendeznek a városban. Jelmezbe öltözött színészek játsszák el az egykori királyok és királynők megkoronázásának a ceremóniáját.

 

Pozsony, Bratislava   Pozsony, Bratislava

 

Tudod-e?

 

Némelyik királyt már gyerekkorában megkoronázták. A gyerekkirályok valóságosan nem uralkodtak. Míg el nem érték a felnőttkort, valamelyik rokonuk látta el helyettük az uralkodói feladatokat.  

 

IV. Ferdinánd fejére 13 éves korában került a súlyos királyi korona Pozsonyban (igen régen, még 1647-ben).

 

Feladat:

 

Az igazságos Mátyás is nagyon fiatalon lett király. Hány éves korában? Nézz utána a könyvekben! Kérj segítséget felnőttől!