Üvegszerűen áttetsző szárnyak, hosszú, vékony potroh − azt gondolnánk, végtelenül törékeny rovarok a szép szitakötők. Pedig kivétel nélkül falánk ragadozó valamennyi.
Júniustól nyár végéig találkozhatunk velük folyóvizek, tavak, mocsarak, vizesárkok környékén, ahogy néhány méter magasan repkednek a víz, föld felett. Vadásznak, járőröznek, őrködnek vagy prédára lesve üldögélnek egy levélen, nádszálon. Kiváló repülők, így a víztől nagy távolságra is eljutnak, néha még a városokban is feltűnnek. Nagyon érzékenyek a víz tisztaságára. A folyók, tavak elszennyeződése a pusztulásukat is okozhatja. De eltűnhetnek olyan helyekről is, ahol túl sűrű a növényzet, a halállomány vagy túl sok a vadkacsa.
A levegő akrobatái
Repülési tudományuk csodálatraméltó, szinte nincs is hozzá fogható az élővilágban. Tudnak egy helyben lebegni és hátrafelé is repülni, akár a helikopter. Különösen a nagy szitakötők − mint például az óriás szitakötő − manővereznek sokféleképpen, mert ők az első és hátsó szárnyaikat képesek többféle módon mozgatni. Az első szárnyaikkal főleg kormányoznak, a hátsókat pedig a meghajtásban használják. A kis szitakötő fajok a nagyoknál kicsit ügyetlenebbek, a két pár szárnyukat ők egyformán működtetik, és lassabban is repülnek.
A falánk ragadozók
Szúnyogot, legyet, lepkét, mindent elfogyasztanak, ami él és mozog. Csakis élő állatokkal táplálkoznak, akár akkorát is legyűrnek, mint ők maguk. A zsákmányt lábaikkal ragadják meg, amint egy növényen ül, vagy röptében kapják el egy hosszabb-rövidebb légi hajsza után. Ha az kisebb, erős rágóikkal és állkapcsukkal még a levegőben összeaprítják, ha nagyobb, letelepednek vele egy levélre, ágra, hogy nyugodtan lakmározhassanak.
A szem
Zsákmányszerzésnél nagy szerepe van az óriási szemüknek. A fejüket szinte körbe tudják forgatni, mindenfelé nagyszerűen látnak. Egyes fajok akár 8 méterről is felismerik a társaikat. Főleg a mozgást érzékelik kitűnően, nálunk, embereknél sokkal-sokkal jobban. A villámgyorsan mozgó dolgokat is élesen látják, azokat is, amelyek a mi szemünk előtt már összefolynak.
Vízben és szárazon
Petéiket vízbe rakják, belőlük fejlődnek ki a lárvák. A lárvák a vízben élnek, némelyek csak egy-két hónapig, egyes fajoké akár néhány évig is. Ezek is vérszomjas ragadozók, apró állatokat, vízi rovarokat, férgeket, ebihalat zsákmányolnak, néha egymást is felfalják. Jó néhányszor vedlenek. Az utolsó vedlésnél bújik elő a szitakötő. A szép kifejlett szárnyas viszont csak néhány hétig repdes a meleg nyári napokban, őszig valamennyi elpusztul.
A nagy átváltozás
Ez a nap nagyon veszélyes a szitakötő életében. A lárva ilyenkor parthoz közeli helyet keres, majd amikor elérkezik az ideje, kikapaszkodik a vízből egy levélre, nádszálra, fűszálra, a bőre meghasad, és kitornássza magát belőle a szitakötő. A rovar teste ekkor még nedves és nem is teljesen színes. A parti fákon alkalmas helyet keres, hogy megszárítkozzon, de néhány napig még eltart, míg a szárnya is megszilárdul. Ezekben az órákban a szitakötő nagyon védtelen, sokuk végzi az éhes nádi madarak, békák, hangyák gyomrában.