Mi leszek, ha nagy leszek? 8. rész

Könyvtáros

 

Egyszer régen, nagyon régen anyukám elvitt magával a könyvtárba. Új könyvekre volt szüksége a munkájához, azt mondta. Amíg anya keresgélt, én körülnéztem a polcok között. Sok felnőtt meg gyerek volt a könyvtárban, mind lapozgatott, olvasgatott, susogtak meg nevetgéltek.

 

Egyszer csak eltűnt mindenki, és síri csönd lett. S mivel csönd volt, a könyvek lakói felbátorodtak, és lássatok csodát!, kisétáltak a könyvekből. Előbújtak a manók, a sárkányok, a vitézek, a királylányok, királyfik, és ők is sétálgatni kezdtek a polcok között. Üdvözölték egymást, tőlem meg azt kérdezték, hogy milyen könyvet tudnék ajánlani nekik. Vidámat, szomorút, hasznosat, mind valami mást akart.

 

Könyv   Könyvtár   Könyv

 

Én pedig mindegyiknek segítettem. A vitéznek harcos könyvet ajánlottam, a varázslónak a csillagokról, az erdésznek fákról szólót, a királylánynak meg találtam egy albumot a szép ruhákról. Aztán kiváltották az olvasójegyüket, beíratták a kölcsönvett könyvet, és elégedetten visszasétáltak vele a helyükre, a polcokon a könyvekbe.

Hát így lettem én könyvtáros. Nem hiszed? Azt gondolod, hogy ez csak mese? Hogy a fele se igaz? Lehet. Mindenesetre én azóta is nagyon szeretek a könyvek között lenni, beszívni az illatukat, végigsimítani a gerincüket. És amikor kedvem támad, varázsolni kezdek. Kinyitok egy könyvet, beugrom a lapok közé, hipp-hopp!, s máris benne vagyok egy mesében, ahol mindenki már csak arra várt, hogy megérkezzem, és folytassuk a történetet.

 

Tudod-e?

 

Mátyás király is nagyon sokra becsülte a könyveket és szorgalmasan gyűjtötte őket. Könyvtára a legnagyobbak közé tartozott Európában. Vagy kétezer gyönyörűen díszített, kézzel írott könyv, úgynevezett kódex volt benne. Mindegyiket a király hollós címere díszítette. Ezeket a könyveket ma Korvin Mátyásról és a hollóról (latinul a holló corvus) korvináknak mondjuk.

 

Kabóca-lexikon

 

KabócaNagyon régen az emberek nem papírra, hanem arra írtak, amit a természetben találtak: kőre, fára. Ahol nem voltak nagy kövek, ott agyagtáblákat használtak. Az ókori Egyiptomban papiruszra írtak. A papirusz nem más, mint nád. A szárából szeleteket vágtak, egy nedves deszkalapon egymás mellé helyezték és simára kalapálták őket. A papiruszból ered a papír szavunk.

 

Európában hosszú időn keresztül pergamenre jegyezték fel a tudnivalókat. A pergamen borjú-, juh- vagy kecskebőrből készült hártya. Először két botra tekerték fel, úgy olvasták őket. De nagyon nehezek voltak. Kitalálták hát, hogy a hosszú tekercseket felszabdalják, és összekötve fogják lapozni őket. Így születtek meg az első könyvek, a kódexek.

 

Papirusz   Agyagtábla   Pergamen

 

A kódexeket szerzetesek készítették a kolostorokban. Kézzel írták és gyönyörű rajzokkal díszítették őket. Kevés volt belőlük, hiszen nagyon lassan készültek, egy-egy kötet több éven át. Egy 600 oldalas kódexhez ráadásul vagy háromezer állat bőrére volt szükség! Nem csoda, hogy nagyon drágák voltak, jóformán csak a királyok tudták megfizetni őket.

 

Egy aranyműves, Johannes Gutenberg találmányával (1450-ben), a könyvnyomtatással teljesen megváltoztatta az addigi világot. Fémből betűket öntött, és fából préselt papírra kezdte nyomtatni velük a szöveget. Ezzel a móddal gyorsan és olcsón lehetett könyvet készíteni. Így aztán mindenki hozzájuthatott az olvasáshoz és a művelődéshez.

 

Johannes Gutenberg   Kódexmásoló   Korvina